Új nemzetiségi törvény Magyarországon

A sarkalatos törvény a korábbi, 1993-as jogszabályhoz képest több újítást tartalmaz, és azzal a céllal készült, hogy a nemzetiségek ki tudják teljesíteni kulturális autonómiájukat.
Az új jogszabály már szóhasználatában is változást jelez; a törvény szövege nem kisebbségekről, hanem nemzetiségekről szól. A törvényjavaslatot beterjesztő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium ezt a változtatást azzal indokolta, hogy a jövőben nem a "többség-kisebbség" relációjában akarnak gondolkodni, hanem azokat az értéket akarják kiemelni, amelyekkel a nemzetiségi közösségek kulturális sajátosságaikkal hozzájárulnak Magyarország kultúrájához, az összmagyar kultúrához.
Az új szabályozásra azért is volt szükség, mert az elmúlt években sokan visszaéltek a nemzetiségek jogaival, olyanok, akik valójában nem is voltak a közösség tagjai. Az új törvény ezért egyebek mellett rögzíti, hogy 2014-től csak azokon a településeken lehet majd nemzetiségi választást tartani, ahol a legutóbbi, nemrég véget ért népszámláláson legalább harmincan az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat, akár az elsődleges, akár a másodlagos identitás alapján.
További feltételként a jogszabály előírja azt is, hogy legalább harmincan szerepelniük is kell a nemzetiségi választási névjegyzékben. E névjegyzék 2014-től nyilvános lesz, és folyamatosan vezetik majd.
A tárca szerint ezek a feltételek a valódi nemzetiségi közösségek számára nem jelenthetnek kihívást, ugyanakkor képesek kiszűrni a visszaélőket.
A nemzetiségek számára az új törvény biztosítja a kedvezményes mandátumszerzési lehetőséget a települési önkormányzatoknál, továbbá a települési önkormányzat nemzetiségi önkormányzattá alakulhat át.
A települési nemzetiségi önkormányzati képviselők száma három lesz, ha kevesebb mint százan szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben, illetve négy, ha száznál többen.
A jogszabály úgynevezett médiajogokat is biztosít a közösségeknek. Ez azt jelenti, hogy szabályozzák, a közszolgálati médiában milyen módon és milyen lehetőségekkel jelenhetnek meg a magyarországi nemzetiségek.
A törvény meghatározza a nemzetiségi közösség és a nemzetiséghez tartozó egyén fogalmát. Egyéni nemzetiségi jog a nemzetiséghez tartozás kinyilvánítása, amely az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. Új definícióként meghatározza a nemzetiségi kulturális autonómia, valamint a nemzetiségi általános választások viszonylatában a nemzetiségi szervezet fogalmát, amely az eddigi kisebbségekről szóló törvényben nem szerepelt.
A törvény közösségi nemzetiségi jognak ismeri el a történelmi hagyományokat, a nyelvet, a kultúrát, annak ápolását és gyarapítását, a közösségi névhasználatot, a nemzetiségi földrajzi nevek használatát. Ide tartoznak még a nemzetiségi nevelési, oktatási jogok, az intézmény létrehozásának és működtetésének jogosítványai, valamint a nemzetközi kapcsolattartás joga.
A törvény erősíti a nemzetiségek anyanyelvi jogait is. A nemzetiségek által használt nyelvnek számít a bolgár, (romani, illetve beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nyelv, továbbá a roma és az örmény nemzetiség esetében a magyar nyelv is.
Az új törvény rendelkezik a nemzetiségi kulturális autonómia kérdéseiről is, és rögzíti az oktatási és kulturális önigazgatás lehetőségét. Kitér arra is, hogy az állam támogatja a nemzetiségi kultúrák tárgyi emlékeinek gyűjtését, közgyűjtemények alapítását és gyarapítását, a nemzetiségek könyvkiadását és időszaki kiadványainak megjelentetését, a törvényeknek és közérdekű közleményeknek a nemzetiségek anyanyelvén való ismertetését, valamint a nemzetiség családi eseményeihez kapcsolódó egyházi szertartások anyanyelven történő lebonyolítását, illetve az egyházaknak a nemzetiség anyanyelvén végzett vallási tevékenységét.
A sarkalatos törvény összhangban van az alaptörvénnyel, amely a preambulumában rögzíti, hogy Magyarország becsüli az itt élő nemzetiségeket, a magyar politikai közösség részének és államalkotó tényezőnek ismeri el őket.
Magyarország tizenhárom, több évszázada jelen lévő és az eddig hatályos törvényben is elismert nemzetiségnek otthona: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán közösségeké.