Új konténervárost nyitnak a menekülteknek Törökországban

Ankara |

<p><span id="ctl05_lbLead">Ankara 25 ezer szíriai menekült befogadására képes korszerű konténervárost nyit szombaton a délkelet-törökországi Kahramanmaras tartományban a korábbi sátortábor felszámolását követően - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség pénteken.</span></p><div>&nbsp;</div>

A létesítményt, amely ugyan már október óta nyitva áll az érkezők előtt, várhatóan Binali Yildirim török miniszterelnök adja majd át hivatalosan. A 374 ezer négyzetméteres területen 5 ezer konténer található. Az új táborban több iskola, dzsámi, bolt, rehabilitációs központ, játszótér, foci- és kosárlabdapálya áll a szíriai menekültek rendelkezésére.

A helyi szennyvíztisztító naponta 3 ezer köbméter vizet alakít ihatóvá. A menekülteket a kerítésen kívül a csendőrség, bent a biztonsági szolgálat védi a nap 24 órájában. Munkájukat további 80 térfigyelő kamera, két tűzoltóautó, egy locsolókocsi és 12 fős tűzoltócsapat segíti.

Musztafa Numan szíriai menekült a korábbi, 19 ezer főt elszállásoló sátortáborból költözött a konténervárosba. A férfi arról számolt be az Anadolunak, hogy az új élettere sokkal jobb, mert nincs sár és a téli hideg sem fenyegeti.

Törökország fokozott készültségben van a szíriai Aleppó keleti részéből kimenekítendő civilek ellátása és az esetleges bevándorlóhullám miatt. Ankara szíriai területen is egy további, 80 ezer férőhelyes sátorváros kialakítását tervezi az Aleppótól 60 kilométerre délnyugatra fekvő Idlíb tartományban.

Törökországon belül nagyjából 2 millió 750 ezer szíriai menekült tartózkodik. Mintegy 10 százalékuk lakik táborokban, amelyekből Ankara eddig 26-ot alakított ki számukra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?