Új Irán elleni szankciókat jelentett be az USA

Washington |

<p>Új Irán elleni szankciókat jelentett be pénteken az amerikai pénzügyminisztérium, az új, republikánus amerikai kormányzatnak ez az első konkrét lépése Irán ellen.</p>

A minisztérium közleménye szerint az új szankciók bejelentése "része az Irán külföldi rosszindulatú cselekedeteit visszaszorítani igyekvő erőfeszítésnek". A tárca egyúttal leszögezi a washingtoni lépés nem sérti a 2015 végén Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut.

Az új szankciók 13 személyt és 12 vállalatot érintenek, köztük néhány nem is iráni székhelyű, vagy iráni állampolgárságú.

A szankcióval sújtott személyek között például két libanoni és egy kínai állampolgár is található, egyvalakinek pedig St. Kitts és Nevis karibi szigetállam által kiadott útlevele van. A büntető intézkedések iráni és nem iráni - például Kínában vagy az Öböl-menti emírségekben bejegyzett - vállalatokat egyaránt sújtanak.

A washingtoni közlemény szerint valamennyi érintett kapcsolatban áll az iszlám köztársaság ballisztikusrakéta-programjával, illetve tevőlegesen segíti vagy támogatja azt. A minisztérium szankcionált egy, az iráni Forradalmi Gárda által működtetett libanoni vállalkozást is.

Az új republikánus amerikai kormányzatnak ez az első konkrét lépése Irán ellen. A szankciók bejelentése előtti órákban Donald Trump elnök egy Twitter-üzenetben azt írta: "Irán a tűzzel játszik, nem becsüli meg, hogy Obama elnök milyen +kedves+ volt velük. Én nem leszek az".

Még szerdán Michael Flynn, nemzetbiztonsági tanácsadó azt fejtegette, hogy az Obama-kormányzat szerinte túl engedékeny volt a perzsa vezetéssel, és jelezte, hogy "hivatalosan figyelmeztetjük Iránt". Flynn megemlítette a ballisztikus rakétával végzett kísérletet, de emellett felhozta azt is, hogy Jemenben az amerikaiak elleni támadások, illetve egy szaúdi hajó ellen minap végrehajtott támadás hátterében szintén Irán áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?