Új grúz miniszterelnök

Tbiliszi |

<p>Miheil Szaakasvili grúz elnök Nikoloz Gilauri első miniszterelnök-helyettest jelölte új miniszterelnöknek, miután az előző kormányfő lemondott tisztségéről - jelentették hírügynökségek.</p>

Grigol Mgaloblisvili miniszterelnök a nap folyamán, romló egészségi állapotára hivatkozva nyújtotta be lemondását az államfőnek. Egyúttal javasolta Szaakasvilinek, hogy utódjául első helyettesét, a pénzügyminiszteri tisztséget is betöltő Gilaurit nevezze ki.
    Szakaasvili később a grúz televízió által is közvetített kormányülésen bejelentette, hogy Gilaurit jelöli a kormány élére, a pénzügyminiszteri tisztségre pedig Kaha Baindurasvilit, aki eddig a szaktárca vezetőjének első helyetteseként dolgozott.
     Gilauri miniszterelnöki kinevezését a grúz parlamentnek még jóvá kell hagynia, Szaakasvili pártja, az Egységes Nemzeti Mozgalom megbízható többséggel rendelkezik a törvényhozásban.
    A 35 éves Mgaloblisvili mindössze három hónapot töltött a kormány élén. Tavaly november elsején nevezték ki miniszterelnöknek, miután Szaakasvili az augusztusi grúz-orosz villámháborúban elszenvedett megsemmisítő vereség hatására úgy döntött, hogy átalakítja kormányát.
    A grúz sajtó az utóbbi időben arról számolt be, hogy kiéleződtek az ellentétek Szaakasvili és Mgaloblisvili között, az államfő állítólag elégedetlen volt Mgaloblisvili teljesítményével. Orosz és grúz lapok decemberben arról írtak, hogy Szaakasvili egy vita hevében megütötte miniszterelnökét. A grúz elnök ezt később nyilvánosan cáfolta, Mgaloblisvili pedig nem fűzött hozzá megjegyzést.
    Gilauri Grúzia ötödik miniszterelnöke lesz azóta, hogy Szaakasvilit a "rózsás forradalom" 2003-ban a hatalom csúcsára segítette.
    A mostani kormányfőcsere minden bizonnyal heves ellenzéki bírálatokat vált majd ki. Szaakasvilit politikai ellenfelei önkényeskedő irányítói stílussal, a sajtószabadság elfojtásával és azzal vádolják, hogy a hatalomgyakorlás az államfő gondosan kiépített környezetére korlátozódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?