Tűz a Mátrai Erőműben - nincs veszélyben Magyarország áramellátása

Visonta |

<p>Nem veszélyezteti semmilyen formában az ország áramellátását a visontai Mátrai Erőmű IV-es blokkjában péntek hajnalban keletkezett tűz - közölte a társaság elnöke az MTI-vel.</p>

A 232 megawatt teljesítményű blokk nem működött, éppen javítás és hűtés alatt állt, amikor felcsaptak a lángok a blokkhoz tartozó szénszállító futószalag rendszerében - mondta Valaska József.
    Az áramtermelő egység a javítást követően várhatóan mintegy két hét múlva állhat teljes üzembe - tette hozzá.
    A cégelnök elmondta, hogy a kárelhárítást követően azonnal hozzáfognak a javításhoz és azt tervezik, hogy jövő kedden részterheléssel indítják újra a blokkot.
    A kár értéke a becslések szerint összességében mintegy egymilliárd forint. Ebből 500 millió a termeléskiesésből ered, a berendezések meghibásodása miatt pedig szintén félmilliárd forintnyi kár érte a társaságot.    
    Ugyanakkor a cégnek van biztosítása. Az utóbbi, a gépek meghibásodásából eredő kárt megtéríti a biztosító - hangsúlyozta kérdésre válaszolva Valaska József.
    A három, egyenként 232 megawattos és két, 100-100 megawattos áramtermelő blokkot üzemeltető Mátrai Erőmű Zrt. a Paksi Atomerőmű után az ország második legnagyobb villamosenergia-termelő üzeme.
    A tűz hajnali 1 óra 40 perckor ütött ki az üzemben, az erőmű saját tűzoltósága a hatvani és a gyöngyösi tűzoltók segítségével 3 óra 30 percre oltotta el a lángokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?