Tüntetők megölésével vádolják Mubarakot

Kairó |

<p>Egy egyiptomi tényfeltáró bizottság azzal vádolta meg Hoszni Mubarak volt elnököt és egykori belügyminiszterét, hogy szánt szándékkal öltek meg tüntetőket - jelentette szerdán az al-Ahrám című egyiptomi kormánylap.</p>

A Mubarak rendszerének megdöntésére január 25-én kezdődött népfelkelés során több mint 360-an haltak meg és több ezren sebesültek meg a karhatalom fellépése következtében. A rendfenntartó erők gumilövedékeket, éles lőszereket, vízágyúkat és könnyfakasztó gránátokat vetettek be a békés tüntetők ellen.

A bizottság megállapítása szerint Mubarakot az egyiptomi kormány vezetőjeként bűnvádi felelősség terheli a tüntetők haláláért, mint ahogy Habíb al-Adli volt belügyminisztert is, aki tűzparancsot adott a rendőrségnek. A bizottság a nyomozati anyagot továbbította a vádhatóságnak.

Adli, míg hivatalban volt, 500 ezer fős biztonsági erő fölött rendelkezett. Már korábban is széles körben őt vádolták azért, hogy a rendőrök brutálisan léptek fel a Mubarak lemondásához vezető tüntetéssorozat résztvevőivel szemben.

Adlit január végén menesztették a belügyi tárca éléről, s egy héttel Hoszni Mubarak elnök bukása után, február 17-én letartóztatták.

A bukott politikust korábban pénzmosással és közpénzek elsikkasztásával vádolták meg, és ezen vádpontok alapján március 5-én bíróság elé állították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?