Tüntetés volt Budapesten, mert kopaszok akadályozták meg egy népszavazási kérdés leadását

Budapest |

<p>Kedden este néhány száz tüntető gyűlt össze a magyar főváros Alkotmány utcájában. Amiatt tüntettek, mert napközben kigyúrt, kopasz emberek segítségével megakadályozták az MSZP-t, hogy népszavazási kérdést nyújtson be a vasárnapi zárvatartásról&nbsp;- írta <a href="http://index.hu/belfold/2016/02/23/a_vasarnapi_boltbezarasos_nepszavaza… Index</a>.</p>

Szürreális körülmények között sikerült benyújtania vasárnapi boltbezárásos népszavazási kérdését egy asszonynak, akit kigyúrt, kopasz emberek segítettek az Magyar Szocialista Párt (MSZP) megelőzésében.

Kedden kora hajnalban kopasz férfiak jelentek meg az Nemzeti Választási Iroda épületénél. Az Indexnek sikerült beazonosítania, hogy többen a Fradi Securitynál is feltűntek, így Kubatov Gábor FTC-elnöknek, egyben Fidesz-alelnöknek köze lehet hozzájuk. Az FTC közleményben cáfolta, hogy közük lenne a kopaszokhoz.

A Kettősmérce.hu azonban nyilvánosságra hozott két képet. A jobboldali felvételen a választási irodánál az utat elálló kopaszok, míg a baloldali képen a Fradi logóját viselő biztonságiak láthatóak. Egyértelműen ugyanazokról a személyekről van szó.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"220040","attributes":{"alt":"kettosmerce.blog.hu","author":"","class":"media-image","height":"246","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Hajnali 6 órakor megjelentek a budapesti Alkotmány utcában az MSZP-sek, Nyakó István MSZP-s politikus hatkor érkezett. Azért ilyen korán, mert nem tudhatta, mikor jelenik meg a Kúria honlapján az előző kérdésről szóló döntés (vagyis mikor jár le a kérdés védettsége). És nem akart lemaradni.
Még mindig kora reggel, de Nyakó után megérkezett egy ismeretlen asszony a kísérőjével, egy fiatalabb férfival az oldalán. Mint azóta az Index megtudta, ő Erdősi Lászlóné, neki sikerült végül az MSZP-nél előbb leadnia a kérdését, amely a megfogalmazása alapján támogatja a vasárnapi boltbezárást. A kopaszok Erdősinét az időbélyegzőhöz engedték, míg Nyakót - az elmondása szerint - akadályozták abban, hogy odaférkőzzön.

Délelőtt a bejáratnál állóháború alakult ki. A sajtó jelenlétében ott álldogált Nyakó, az időbélyegző mellett üldögélt Erdösiné, és ott állt 20 kopasz férfi mappával a kezében, még mindig nem tudni, miért. Mindenki várta a Kúria döntését. 

11 óra után következett a csúcspont. A Kúria kitette a honlapjára, hogy elkaszálta az előző kérdést, szabaddá vált az út az új kérdés előtt. A szemtanúk szerint erről kapott telefont valakitől Nyakó is, illetve Erdösinéék is. 

Perdöntő momentum, hogy az időbélyegzőhöz ki ér előbb. Ez dönt ugyanis a sorrendről, ami alapján az NVI vezetője elbírálja a kérdéseket. Az első kérdés ugyanis "foglalja" a témát, a többi kérdést így automatikusan el kell utasítani. Tehát mindegy, ki mikor érkezett az épülethez. A felvételek szerint bélyegzőhöz Erdösiné kísérője ért oda először, pecsételt, majd négy másodperccel később tudott csak bélyegezni Nyakó. Erdösiné kérdését kell tehát elsőként vizsgálnia az NVI-nek. rdösi Lászlónénak négy másodperccel sikerült megelőznie a szocialista Nyakó Istvánt.

Nyakó a történtek után célzott rá, hogy akadályozták a kopaszok, hogy odaérjen előbb a bélyegzőhöz. Ezután panaszt tett a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) amiatt, hogy akadályozták jóhiszemű állampolgári jogának gyakorlásában a hivatal "felróható könnyelműsége, nemtörődömsége" miatt.

A 444.hu videóján láthatóak a kopasz fiatalemberek:
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"220052","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A mappával ácsorgó kopaszok viselkedése is figyelemre méltó. A bélyegzős jelenet után a kopaszok mindannyian elhagyták az épületet. Vagyis senki nem adott le kérdést, nem kezdeményezett népszavazást. Nehéz tehát más magyarázatot találni a jelenlétükre, mint azt, hogy az MSZP-t kellett akadályozniuk, az asszonyt segíteniük.

A kopaszok nem adtak magyarázatot arra, miért voltak ott, ki küldte őket, a sajtónak nem nyilatkoztak. Felvételünkön jól látszik, hogy eszük ágában nem volt kérdést leadni. Egyikük annyit mondott csak: "magánemberként jöttem ide", illetve "ültem és nyomkodtam a telefonomat".

Szintén nem nyilatkozott a kérdése leadása után Erdösi Lászlóné, nem volt hajlandó elárulni a benyújtott kérdését sem, amiről megkérdezné a magyar választópolgárokat. "Semmi különös" - hajtogatta.

Erdősi Lászlónéról estére aztán kiderült, hogy Erdősi László András, Herceghalom 2010-ben fideszes színekben, 2014-ben függetlenként megválasztott polgármesterének felesége, aki választási időszakban Orbán Viktort ábrázoló kitűzőt hordott az Index információi szerint.

Erdősiné egyik kísérőjéről, Varró Ádámról időközben az Index megtudta, hogy a jelen lévő kopaszokhoz hasonlóan neki is erős fradis kötődése van, ráadásul közeli ismerőse Petrőczy Dániel, a Budapest XVII kerületi önkormányzat egyik fideszes képviselőjének.

De ez szinte mellékes ahhoz képest, hogy Varró és Kubatov Fidesz alelnök titkára, Kindlovits Máté gimnáziumi osztálytársak is voltak a Pál Apostol Katolikus Gimnáziumban. Az osztályfőnökük pedig az a Ríz Levente volt, aki jelenleg a XVII kerület fideszes polgármestere. És ugyanebben az iskolában érettségizett Petrőczy Dániel is.

Az MSZP beadványa egyébként a boltok hétvégi zárvatartásának eltörléséről szólt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?