Tüntetés a magyar tévévita helyszínén

magyar peter

A Magyar Péter vezette Tisza Párt és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is bohózatnak tartja az MTVA feltételeit, ezért a Várkert Bazár elé hívják az M1 élő választási tévévitája idején azokat, akik rendes közmédiára vágynak.

„Gondolkodtunk rajta, hogy listavezetőnk, Le Marietta is kifesti magát, és részt vesz az MTVA által szervezett úgynevezett EP-listavezetői vitán. Végül úgy gondoltuk, hogy jobb, ha az állítólagos viccpárt mégsem vesz részt ebben a bohózatban” – közölte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A párt közölte, demonstrációt tart a listavezetői tévévitával egyidejűleg a budapesti Várkert Bazár előtt, és ott „bárki elmondhatja, mit gondol az Európai Unió jövőjéről. Természetesen csak 8 perces időkeretben”. Hasonló bejelentést tett Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke is. 

„Mindenkit várunk május 30-án 19 órától Budapesten a Várkert Bazár elé, ahol a közmédia hírhamisító vezetője meg akarja rendezni a listavezetői »vitát«. Lesz kivetítő, kövessék velünk a bohózatot, amivé Orbánék akarják zülleszteni az egyik legalapvetőbb demokratikus eszközt” 

– jelentette be Magyar. Hozzátette: „Természetesen azokkal a feltételekkel, amiket Papp »Hírhamisító« Dániel és Rogán Antal diktálnak, nem lehet vitát tartani. Az nem vita, hogy a hatalmas tömegbázissal rendelkező és a nullaszázalékos pártok vezetőit egyszerre hívják meg, és mindenki kap 7 (!) percet, hogy elmondjon egy monológot, és aztán 1 percet kap, hogy reagáljon a másik 10 résztvevő által elmondottakra.” A köztévé a 11 párt képviselőjének összesen 100 perc időkeretet ad a vitára, ami nem teszi lehetővé az érvek érdemi ütköztetését. Magyar megjegyezte, már a tévévita helyszíne is szimbolikus, mert itt szokta tartani a miniszterelnök az évértékelőit és innen pár méterre szokott Orbán veje, a milliárdos Tiborcz István a Félix luxusétteremben a fideszes elittel pezsgőzni. A Momentum provokációnak tartja Németh Balázs felkérését az EP-listavezetők M1-es vitája egyik műsorvezetőjének, mivel a volt tévés arról ismert, hogy tagadja a tények létezését. 

(hvg, Med1, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?