Tudta, hogy Trump valójában nem is akar elnök lenni?

Washington |

<p>Michael Moore filmrendező azt állítja: az amerikai republikánus pártiak elnökjelöltje, Donald Trump soha nem is akart elnök lenni, és most is azon van, hogy kiszálljon az elnökválasztási küzdelemből.&nbsp;</p>

A nemcsak dokumentumfilmjeiről, hanem vitatott kijelentéseiről is ismert rendező a The Huffington Post című internetes lapban fejtette ki: biztosan tudja, hogy Trump nem akar és soha nem is akart elnök lenni, és "szabotálni" akarja saját kampányát. 

Moore azt állítja: ezt tényként mondta el neki valaki, aki szerinte egészen pontosan ismeri a helyzetet. Ám a rendező nem nevezi meg ezt a "valakit". 

A rendező változata szerint Trump tulajdonképpen csak bedobta az NBC televízió vezetőinek, hogy indul az elnökválasztáson, mert így akart volna kedvezőbb feltételeket kicsikarni showműsora reménybeli újraindításához, aztán őt magát is meglepte az előválasztásokon elért sikere, sőt, megrészegítette, és szinte beleszeretett az elnökjelölti szerepbe.

"Trump újra meg újra beleszeretett önmagába, és hamar meg is feledkezett eredeti tervéről, hogy csak showműsora újraindításában reménykedve indul az elnökjelöltségért. Egyszeriben már nem az üzletkötések királya volt, hanem a világ királya lett" - írja Moore. Aztán sorra veszi azokat a hibákat, amelyeket Trump az elmúlt néhány hétben elkövetett - például az iraki háborúban a fiát elveszítő, pakisztáni gyökerű amerikai apa elleni támadást, vagy az alkotmánynak a szabad fegyverviselést garantáló második kiegészítése körüli vitákat -, és azt állítja, hogy ezek nem véletlenek voltak, hanem a republikánus elnökjelölt szándékosan követte el őket, hogy saját maga "áldozza fel" a kampányát. 

Michel Moore-nak szilárd meggyőződése, hogy e szándékos hibák Trump új stratégiájának részei, mert szerinte az üzletember mindenképpen ki akar szállni a Fehér Házért folyó versenyből. Inkább kiszáll, semmint veszítsen - állítja a rendező. "Higgyenek nekem, ismerem a pasast. Egy egész délutánt töltöttem vele. Inkább meghívja Clintonékat és Obamáékat együtt a következő esküvőjére, mint hogy a vesztesek skarlátbetűjét viselje a novemberben elveszített választás után" - fogalmaz a filmrendező. 

Michael More ezzel lényegében annak a sok "összeesküvéselméletnek" az egyikét eleveníti fel, amely Donald Trump választási kampányát végigkíséri, és hol halványabban, hol erőteljesebben, de mindig megjelent a kommentárokban. Egyes elméletek szerint Trump - aki régi barátja a Clinton-házaspárnak - Hillary Clintonnal egyetértésben indult az elnökjelöltségért, hogy szétverje a republikánus tábort, és lehetővé tegye az ő győzelmét novemberben. Más elméletek azt vélelmezik, hogy Trump pusztán szórakozásból indult az elnökjelöltségért, de amikor látta a hatást és az óriási sikert, meggondolta magát, mert nagyon komolyan vette, hogy akár elnök is lehet belőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?