Tucatnyian meghaltak és száznál is többen szenvedtek mérgezést hamisított alkoholtól

alkohol k

Legalább 12 ember meghalt és 140-en szenvedtek mérgezést hamisított alkohol fogyasztása miatt az észak-iráni Alborz tartományban – közölték vasárnap kórházi források.

A Karadzsi Orvostudományi egyetem elnöke, Sahram Szajjadi az Iran Front Page című helyi lap szerint arról számolt be, hogy 12 ember halt meg hamisított alkohol fogyasztásának következtében, további négyen súlyos állapotban vannak.

A mérgezések Alborz tartományban történtek az elmúlt napokban, az áldozatok „egy dezodorgyárból származó ipari alkoholból készített italt” fogyasztottak – közölte Hamid Hadavand tartományi rendőri vezető. A halálozások fő oka az volt, hogy az italokban etil-alkohol helyett metil-alkohol volt.

A 16 és 50 év közötti áldozatok tünetei többnyire emésztési és légzési problémák, homályos látás és szédülés is voltak – mondta el Fazeli Harikandi, a helyi igazságszolgáltatás vezetője.

Iránban az úgynevezett iszlám forradalom 1979-es győzelme óta tilos az alkoholfogyasztás, azonban a csempészett vagy házi készítésű italok megtalálhatók. Fogyasztását 80 korbácsütéssel, eladását és készítését hat hónaptól két évig terjedő börtönnel büntetik.

A büntetés mellett a mérgezés veszélye is fenyeget, ha a házi pancsoláskor metanolt (metil-alkohol) használnak etanol (etil-alkohol) helyett. A hamisított alkohol fogyasztása miatti mérgezések nem ritkák az országban: 2020-ban több mint 700-an haltak meg, többségében 14 és 78 év közötti férfiak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?