Trump: Washington fontolóra veszi a lengyel kérést állandó lengyelországi amerikai katonai jelenlétre

Donald Trump
Washington |

Az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely állandó amerikai katonai jelenlétet szorgalmaz Lengyelországban - közölte Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban, ahol Andrzej Duda lengyel elnököt fogadta.

"Nagyon komolyan tanulmányozzuk (a kérést), tudom, hogy Lengyelországnak nagyon tetszik az ötlet, és igen, fontolgatjuk" - mondta az amerikai elnök a lengyel kérésről. 

A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatójukon a lengyel elnök sürgette Trumpot, hogy az Egyesült Államok még több katonát állomásoztasson hazájában, meglátása szerint ugyanis az amerikai haderő Lengyelország és az Egyesült Államok érdekeit egyaránt védelmezi. 

Varsó már korábban is többször kérte egy állandó bázis kialakítását, amelynek 2 milliárd dollárig terjedő finanszírozását is vállalta. Az Egyesült Államok rotációs alapon állomásoztat katonákat Lengyelországban, egy állandó támaszpont fenntartása azonban meglehetősen drága lenne, mivel az a katonák és családjaik elszállásolásával, a gyerekek iskoláztatásával, egészségügyi biztosítással, és egyéb költségekkel járna.

Duda a sajtótájékoztatón közölte: Varsó álláspontja szerint Oroszország a térségben évek óta erősíti katonai jelenlétét és aktivitását, így a lengyelországi állandó amerikai katonai jelenlét biztonsági garancia lenne "az orosz agresszió ellen". Hozzátette, hogy a bázisnak a Fort Trump nevet adná.

Trump közölte, hogy egyetért vendégével Oroszországgal kapcsolatban, és kijelentette: Oroszország "csak az erőből ért", a lengyel elnök pedig joggal tart orosz agressziótól. Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok és Lengyelország szövetsége "soha nem volt ilyen erős", és megerősítette, hogy "a robusztus védelmi kapcsolatokat" tovább erősítik. Katonai, hírszerzési, rakétavédelmi, műszaki és kiképzési együttműködést említett.     

A megbeszélések előtti közös fényképezkedés során az amerikai államfő azt is mondta, hogy Washington megvizsgálja a vízummentességi program kiterjesztését Lengyelországra.         

A két elnök tárgyalt az energiadiverzifikálásról is. Duda szerint Európában jelenleg a Lengyelországot megkerülő, Németországba tartó Északi Áramlat-2 vezeték jelenti a legnagyobb energiabiztonsági veszélyt. Az energiaforrások diverzifikálása és a biztonság szempontjából nagyon fontosnak nevezte az amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) Lengyelországba történő beszállítását.     

Az újságírók a Brett Kavanaugh főbírójelöltet ért szexuális zaklatási vádakról, valamint a Kínára kivetett védővámok hétfői bejelentéséről kérdezték az amerikai elnököt.                

 Trump kiállt Kavanaugh mellett, teljes támogatásáról biztosította őt. "Hihetetlen ember, hihetetlen intellektus" - fogalmazott a főbírójelöltről, és hangsúlyozta, hogy bízik jelöltsége mielőbbi megszavazásában. Hozzátette: nem gondolja, hogy a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) be kellene kapcsolódnia a nyomozásba. 

A Kínára kivetendő védővámokra vonatkozó kérdésekre válaszolva leszögezte: "nem hagyhatja", hogy Peking kihasználja az Egyesült Államokat, de készen áll a tárgyalásokra Pekinggel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?