Trump úgy gondolja, szándékosan akarják ismét lejáratni

trump

Donald Trump szerint a dokumentumokat, amelyek kapcsán őt a vizsgálat akadályozásával hozzák összefüggésbe hatóságok, még ő oldotta fel a minősítés alól, a volt elnök az igazságügyi minisztérium bírósági beadványára reagált a Trump-rezidencián lefoglalt iratokról zajló eljárás keretében.

A volt elnök közösségi oldalán megjelent reagálásában azt írta, az FBI akarta azt a látszatot kelteni, hogy az érintett iratok szerte dobálva hevertek a földön, majd ezt fényképen megörökítették, hogy a nyilvánosság elé tárhassák. Donald Trump hozzáteszi, úgy akartak tenni, mintha ő kezelte volna hanyagul az iratokat.

A minisztériumi beadvány fotókat is tartalmaz, amelyeken titkos és szigorúan titkos feliratú iratok láthatók egy szoba padlóján szétszórva. A volt elnök a hatóságok eljárására és a Szövetségi Nyomozói Iroda állítólagos politikai elfogultságával kapcsolatban megjelent információkra utalva úgy fogalmaz, „annyi törvénytelenség és méltánytalanság után eljött az idő megtisztítani a dolgokat”.

Az igazságügyi minisztérium kedden 36 oldalas, később nyilvánosságra hozott dokumentumban érvelt amellett, hogy miért nem támogatja a házkutatás során lefoglalt iratok felülvizsgálatára független szakértő kinevezését, amelyre Donald Trump ügyvédei adtak be kérelmet.

A minisztérium azt állítja, hogy a házkutatás során rögzített videófelvételek arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy „a kormányzati hivatalos iratokat valószínűleg megpróbálták elrejteni, és nem az arra kijelölt helyiségben (Storage Room) őrizték, ami azt valószínűsíti, hogy megpróbálták akadályozni a kormányzati nyomozást”.

A minisztérium szerint nincs szükség a lefoglalt iratok átvizsgálásához harmadik, független szereplő kinevezésére, már csak azért sem, mert az iratok átvizsgálását elvégezték, ami okafogyottá teszi a független felügyelő részvételét a folyamatban. Ebben a közleményben azt is elismerték, hogy a lefoglalt iratok között voltak az ügyvédi titoktartás körébe tartozó bizalmas iratok is, ám csak korlátozott számban. Ezek visszaszolgáltatását Donald Trump és képviselői a házkutatást követő napokban követelték.

Donald Trump jogi képviselőinek helyi idő szerint csütörtök este 8 óráig van lehetőségük hivatalosan jelezni a bíróság felé a minisztériumi elutasításra adott válaszukat a Donald Trumpnál tartott augusztus 8-i házkutatás körül zajló folyamat újabb jogi aktusában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?