Trump tanácsadója vallási alapon igazolta Kim Dzsong Un eltávolítását

Washington |

<p>Donald Trump egyik evangéliumi keresztény tanácsadója kijelentette, hogy &quot;Isten szabad kezet adott az amerikai elnöknek az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un eltávolításához&quot;.</p>

Robert Jeffres dallasi tiszteletes a CBN keresztény televíziónak adott csütörtöki nyilatkozatában bibliai idézetekre hivatkozva fejtette ki Donald Trumpot támogató álláspontját. 

A dallasi lelkipásztor szerint a vezetőknek "minden hatalom megadatik ahhoz, hogy bármilyen eszközt - akár háborút is - bevessenek a gonosz megfékezésére". Robert Jeffres ezt úgy értelmezte, hogy "Isten felhatalmazást adott Donald Trumpnak Kim Dzsong Un eltávolítására". 

Nyilatkozatában a lelkipásztor hangsúlyozta azt is, hogy "szívet melengetőnek" tartja az elnök politikai elemzők által erőteljesnek és harciasnak ítélt mondatait Észak-Koreáról, mert ezekkel a korábbi, szerinte "birka kormányzatokkal" ellentétben Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok nem tűri az amerikai népnek címzett fenyegetéseket.     Az amerikai elnök keddi sajtóértekezletén ugyanis azt üzente az észak-koreai diktátornak, hogy a "tűzzel játszik", amennyiben továbbra is fenyegetődzik, és nem hagy fel nukleáris programjával. Trump szó szerint "tüzet és haragot" ígért Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek. 

A dallasi lelkipásztor a The Washington Post című napilapnak szerdán nyilatkozva még ennél is tovább ment: leszögezte, hogy a kormányzatnak, mivel a gonosz ellen harcol, felhatalmazása van bármire, még Kim Dzsong Un meggyilkolására is.     

Robert Jeffrest úgy tartják számon az Egyesült Államokban, mint aki nem mentes az ellentmondásos nyilatkozatoktól, állásfoglalásoktól. Januárban például, Donald Trump elnöki beiktatásának reggelén a washingtoni Szent János episzkopális templomban tartott prédikációjában - a The Washington Post tudósítása szerint - arról beszélt: "Isten azt az útbaigazítást adta Nehémiásnak, építsen falat Jeruzsálem körül, hogy megvédje polgárait az ellenséges támadásoktól. Láthatják, Isten nem ellenzi falak építését".

Donald Trump környezetében az evangéliumi keresztények tanácsadó testületet hoztak létre, és heti bibliaórákat tartanak a Fehér Házban, több kormánytag és az elnök részvételével.

Az evangéliumi keresztények tábora mintegy 50 millió lelket számlál az Egyesült Államokban, és politikai befolyásuk óriási.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?