Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök hétfőn szükségállapotot rendelt el Washingtonban január 24-ig - közölte a Fehér Ház, miután a hatóságok biztonsági fenyegetésekre figyelmeztettek Joe Biden megválasztott elnök január 20-i beiktatása kapcsán.

A rendelkezés lehetővé teszi az amerikai belbiztonsági minisztérium és a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) számára, hogy szükség szerint összehangolják tevékenységüket a helyi rendvédelmi hatóságokkal.

A Capitolium ostroma nyomán egyébként is megszigorították az amerikai fővárosban a biztonsági intézkedéseket Biden ünnepélyes beiktatására tekintettel. Daniel Hokanson tábornok a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a nemzeti gárda mintegy 15 ezer katonáját vonják össze Washingtonban a helyi rendfenntartók megsegítésére. A belbiztonsági minisztérium pedig közölte, hogy az elnök védelméért felelős Secret Service szerdától fokozott készültségben lesz.

Az amerikai sajtó időközben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) rendvédelmi szervek felé intézett belső figyelmeztetésére hivatkozva közölte, hogy Biden beiktatása körüli napokban fegyveres, illetve erőszakos zavargások lehetnek a tagállamok fővárosaiban.

Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, köztük a capitoliumi rendőrség egyik tagja. Azóta Trump kormányzatának több tagja is lemondott, köztük Chad Wolf ügyvivő amerikai belbiztonsági miniszter is.

Jelenleg Washingtonban mintegy hatezer katona segít a rendfenntartásban. A Capitolium épülete körül új biztonsági kerítést húztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?