Trump szerint az Egyesült Államok aranykora következik

trump 2025

Trump kongresszusi beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok az ő elnöksége alatt az aranykorát fogja élni. 

Donald Trump kongresszusi beszédében az Egyesült Államok aranykorát hirdette meg, gazdasági növekedést és adócsökkentéseket ígérve az amerikaiaknak, miközben új vámokat helyezett kilátásba a kereskedelmi partnerekkel szemben. Éles bírálta közben a Biden-kormányzatot, az inflációért és a gazdasági problémákért tette felelősség elődjét. 

Trump kiemelte a határvédelem megerősítésének fontosságát és arra kérte a törvényhozókat, hogy lépjenek fel a migráció és a fentanil-kereskedelem ellen. Gazdasági programjában hangsúlyozta az energiaárak csökkentését, a kritikus nyersanyagok kitermelésének növelését, valamint az új vámok bevezetését, amely szerinte az USA gazdasági erejét erősíti. Beszédében Trump méltatta Mexikót a kartellvezető kiadatásáért, ugyanakkor felszólította Kanadát és Mexikót, hogy tegyenek többet a kábítószer-csempészet megfékezéséért. Nemzetközi politikájában megerősítette az USA visszalépését több globális egyezményből, és kijelentette, hogy az ország nem lesz többé „woke” a liberális politikai irányzatokkal szemben.

Visszatért a büszkeségünk. Visszatért az önbecsülésünk. És az amerikai álom felemelkedőben van, erősebb és jobb, mint valaha. Semmi sem állíthatja meg az amerikai álmot

– mondta. 

Egyesült Államok április 2-án bevezeti a viszonosságra alapuló vámrendszert. Donald Trump hozzátette, hogy azon országok, amelyek akadályozzák az amerikai termékek bejutását piacukra, ugyanezt fogják tapasztalni az Egyesült Államok részéről.

Grönland és Zelenszkij

Trump ismét felvetette Grönland megszerzésének szükségességét az amerikai nemzetbiztonság érdekében, valamint azt, hogy az USA visszaszerezze az ellenőrzést a Panama-csatorna felett.

A beszéd végén Trump elmondta, hogy levelet kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől, amelyben az ukrán vezető készségét fejezte ki a tárgyalások újrakezdésére. Trump szerint Oroszország is nyitottnak mutatkozik a békére.

A közel százperces beszédet többször taps szakította meg, különösen a republikánusok részéről, míg a demokraták tiltakozásként rózsaszín öltönyben és ukrán színekben jelentek meg. Trump zárásként kijelentette: 

Amerika aranykora még csak most kezdődik.

(ctk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?