Trump őrültségnek tartja Merkel menekültpolitikáját

Washington |

<p>Őrültségnek nevezte Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok népszerűségi listáját vezető Donald Trump üzletember.</p>

A CBS amerikai televíziós csatornának vasárnap adott interjúban a multimilliárdos Trump annak a véleményének adott hangot, hogy Németországban felkelésekhez fog vezetni a több százezer idegen ember befogadása. "Én mindig azt gondoltam, hogy Merkel igazi nagy vezető" - mondta az amerikai elnökjelölt-aspiráns, de hozzátette, hogy amit a kancellár jelenleg tesz hazájában, az "őrült dolog". A CBS vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából kiderült, hogy az amerikai demokrata elnökjelölt-aspiránsok mezőnyében Hillary Clinton, a republikánusokéban pedig Donald Trump továbbra is őrzi vezető helyét. Donald Trump korábban már jelezte, hogy amennyiben 2016 novemberében megnyeri az amerikai elnökválasztást, visszaküldi hazájukba az Egyesült Államokban tartózkodó szíriai menekülteket. Azt is kijelentette, hogy az országban élő, nagyjából 11 millió illegális bevándorlót is ki akarja utasítani, és az amerikai-mexikói határ mentén egy falat építtetne kapukkal, amelyeken a "jók" egy napon majd visszatérhetnek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?