Amerikai elnökválasztás – Joe Biden megnyerte az elnökválasztást

Trump Biden

Kövesse figyelemmel az amerikai elnökválasztást folyamatosan frissülő cikkünkben!

Kapcsolódó cikkünk

 17:10

Trump nem tud leállni

Donald Trump az imént nyomtatott betűkkel kitweetelte, hogy

„megnyertem ezt a versenyt, nagyon”.

A Twitter pedig feltüntette alatta egy piros felkiáltójellel, hogy egyelőre nincs győztes. Az Egyesült Államok elnöke a kedd esti urnazárás óta 43 Twitter-bejegyzést tett közzé, ezekből 16-tal volt baj. A valóságban Joe Biden áll nagyon közel a nyeréshez. Eközben a Fehér Ház tájékoztatása szerint Trump golfozni ment(444, Tx, Portf.)

15:50

Nincs bizonyíték csalásra

Ellen Weintraub, a Szövetségi Választási Bizottság vezetője úgy fogalmazott: szeretné, ha az amerikaiak tudnák, hogy idén a választásokon „valóban nem volt bizonyíték csalásra”. „Az állami és a helyi tisztviselők, valamint a szavazatszámlálók valóban kemény munkát végeztek. És nagyon kevés panasz érkezett a választások lebonyolításával kapcsolatban” – mondta Weintraub a CNN-nek. Hozzátette: „Nagyon kevés a megalapozott panasz, hadd fogalmazzak így. Nincs bizonyíték semmiféle választói csalásra, sem illegális szavazatok leadására”. Weintraub emlékeztetett arra is, hogy országszerte független választási szakértők követték nyomon a folyamatot, figyelték a választás lebonyolítását. (portf.)

15:21

Koronavírusos Trump kabinetfőnöke

Pozitív lett Mark Meadows, Trump kabinetfőnökének koronavírustesztje. A CNN szerint Meadows aktívan tevékenykedett a Fehér Házban az elmúlt napokban, és csak nagyon ritkán viselt maszkot. Mindeközben pénteken újabb rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az Egyesült Államokban. November 6-án 125 596 beteget regisztráltak az USA-ban. (Tx)

15:11

Miért nincs még győztes?

Sok államban lefutottnak tűnik a választás, de a nagy ügynökségek (AP, CNN, MSNBC) még mindig nem hirdettek győztest. Mi az állás 12 óra után?

Nevadában egyelőre túl sok szavazatot kell még megszámolni, és ezek területi megoszlása is okozhat még változást. Biden előnye 22 500 szavazat, csütörtökön pedig még legalább 190 ezer szavazat volt hátra – ennek csak egy részét ismertették tegnap. Nevadában egyelőre túl korai győztest hirdetni.

Georgiában újra fogják számolni a szavazatokat, amíg ez nem történik meg – vagy nem nő 0,5%-pont fölé a különbség –, addig nem hirdetnek győztest.

Észak-Karolinában 77 ezer szavazattal vezet Trump, de 116 ezer szavazatot még nem számoltak meg. Vélhetően azonban ez az állam lefutottnak tekinthető.

Pennsylvania most a legfontosabb állam, mert egyedül ez tudná azonnal eldönteni a választás kimenetelét. Ha a különbség 0,5%-pont alatt alakul, akkor a helyi törvények szerint újra kell számlálni a szavazatokat – egyelőre a különbség ezen belül van. Ráadásul a hatóságok félretették azokat a szavazatokat, amelyek a választások napja után érkeztek, és nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsuk(portf., ú)

15:08

Az első nyilvános gratuláció Bidennek

Newsweek szerint a Fidzsi-szigetek miniszterelnöke az első, aki nyilvánosan gratulált a Twitteren Joe Bidennek az elnökválasztási győzelméhez, bár hivatalos eredményt a szavazatok folyamatban lévő számlálása miatt egyelőre nem hirdettek. Frank Bainimarama a klímaválságot, a koronavírusból való kilábalást és a párizsi klímaegyezményhez történő azonnali amerikai visszatérés szükségességét emelte ki üzenetében. (portf.)

15:03

Biden 4 millió szavazattal vezet

Bár az elnökválasztást nem tisztán a szavazók számára, hanem elektori kollégiumi szavazatra játszák, mégis érdemes megnézni, hogy áll most ez a mutató.

Biden 74 millió 391 ezer, Trump 70 millió 206 ezer megszámolt szavazatnál jár.

A szavaztok száma szép dolog, mégis2000-ben ifjabb Bush úgy nyert Al Gore ellen, hogy 550 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, 2016-ban pedig Trump 62 millió szavazattal győzte le a 65 millió szavazatot kapó Hillary Clintont. Idén már mindkét jelölt több szavazatot kapott, mint Barack Obama akár 2008-ban, akár 2012-ben – viszont az Egyesült Államok lakossága a 2008-as 304 millióról azóta 320 millióra nőtt. (444, só)

10:34

Tovább nőtt Biden előnye Georgiában

Több mint 7200 szavazatra növelte előnyét az amerikai elnökválasztáson Georgia államban Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje.

A CNN hírtelevízió és az Edison Research közvélemény-kutató közlése szerint Biden a legfrissebb, közép-európai idő szerint reggel 9 órai adatok szerint 7248 szavazattal vezetett Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök előtt a Fehér Házért folytatott versenyfutásban a 16 elektort adó államban.

A végső győzelemhez 270 elektort kell összegyűjteni; az állás jelenleg 253-214 Biden javára.

Ugyanakkor a szoros verseny miatt megfigyelők valószínűnek tartják, hogy Georgia államban a voksok száz százalékának a feldolgozása után újra kell majd számolni a szavazatokat, és csak ezután lehet végeredményt hirdetni.

A másik négy államból, ahol még tart a szavazatszámlálás, amelynek az eredményétől az amerikai elnökválasztás kimenetele függ, három államban Biden vezet. A demokrata párti politikus előnye a 20 elektort adó Pennsylvaniában nem egészen 29 ezer, Nevadában (6 elektor) csaknem 23 ezer, Arizonában (11 elektor) pedig majdnem 30 ezer szavazat. Észak-Karolinában, ahol 15 elektori szavazat a tét, Trump vezet csaknem 80 ezer vokssal.

07:31

El kell különíteni a késve érkezett szavazatokat Pennsylvaniában

Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság egyik bírája elrendelte, hogy Pennsylvania államban különítsék el a késve érkezett levélszavazatokat a többi vokstól.

A konzervatív Samuel Alito bíró elutasította azt a keresetet, amelyben a pennsylvaniai republikánusok azt kérték, hogy a késve érkezett szavazatokat egyáltalán ne vegyék figyelembe a voksok összesítésekor.

Elrendelte ugyanakkor, hogy a választás napján este nyolc óra után beérkezett voksokat különítsék el, és tegyék félre. A bíró nem döntött arról, hogy mi lesz ezekkel a szavazócédulákkal a későbbiekben.

Kathy Boockvar, a Pennsylvania államban a választási eljárásért is felelős – demokrata párti – tisztségviselő szerint olyan kevés (a CNN hírtelevízió szerint nagyjából négyezer) szavazatról van szó, hogy az érdemben aligha befolyásolja a végeredményt.

A szövetségi alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság abban az ügyben még nem döntött, hogy jogszerűnek ismeri-e el a pennsylvaniai bíróság szeptember elején született döntését, amely lehetővé tette, hogy a választás napján felbélyegzett, de csak péntekre beérkező levélszavazatokat érvényes voksnak tekinthessék.

A Republikánus Párt pénteken bejelentette, hogy pénzügyi alapot hozott létre, amelyből az elnökválasztás utáni jogi csatározásokat finanszíroznák. A párt három, neve elhallgatását kérő illetékese elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy legalább hatvanmillió dollár összegyűjtését tűzték ki célul. Donald Trump elnök kampánycsapata számos államban nyújtott be keresetet a választási eljárással kapcsolatban a keddi elnökválasztás után.

06:23

Biden: a járvány, a gazdaság, a klímaváltozás és a rasszizmus kezelésére kapunk megbízatást

A járvány, a gazdaság, a klímaváltozás és a rendszerszerű rasszizmus kezelésére kapnak megbízatást – jelentette ki Joe Biden péntek éjjel a delaware-i Wilmingtonban mondott rövid beszédében.

A demokraták elnökjelöltje – aki az eddigi eredmények szerint várhatóan az Egyesült Államok 46. elnöke lesz – azt mondta: „még nem jelentjük be a végleges győzelmet”, de a demokraták nyerik meg a választást. Felsorolta, hogy Pennsylvaniában, Arizonában és Nevadában győzelemre áll.

„Egyértelmű többséggel nyerjük meg ezt a választást” – szögezte le, hozzáfűzve: arra számít, hogy háromszáz elektor támogatását fogja elnyerni. Hangsúlyozta azt is, hogy minden egyes szavazatot megszámolnak, egyben nyugalmat és türelmet kért a választóktól.

Biden kifejtette: nem vár a munkával, elnöksége első napján tervet terjeszt elő a koronavírus-járvány féken tartására. Mint fogalmazott: a járvány egyre aggasztóbb méreteket ölt, már több mint 240 ezer amerikai halt meg, és a gazdasági talpra állás is lassul. „Nincs több elvesztegetni való időnk a pártcsatározásokra” – jelentette ki.

A politikus azt mondta, „megpróbál hidat építeni az ország megosztottság fölött”, és arra kérte az amerikaiakat, hogy „emelkedjenek felül a haragjukon” és fogjanak össze.

04:06

Tovább araszol felfelé a szavazatkülönbség Biden javára, Trump Arizonában „szépít”

Magyar idő szerint szombat hajnalra az amerikai elnökválasztásban tovább araszolt felfelé a szavazatkülönbség a „legizgalmasabb” államokban a demokrata párti jelölt Joe Biden javára Donald Trumppal szemben, viszont az elnök szépített Arizonában.

Nevadában a korábbi 20 137-ről 22 657-re nőtt Biden előnye annak nyomán, hogy 92-ről 93 százalékra emelkedett a szavazatok feldolgozottsága. Az állam hat elektort ad.

Pennsylvaniában – amely 20 elektort jelent – 96 százalékos feldolgozottságnál 27 130-ra duzzadt a különbség Biden javára.

A 11 elektorral rendelkező Arizonában Trumpnak sikerült szépítenie, 97 százalékos feldolgozottságnál azonban változatlanul Biden vezet 29 861 szavazattal.

A 16 elektort „érő” Georgiában, ahol 99 százalékos a feldolgozottság, Biden előnye hasonló, mint korábban volt, 4289 szavazat.

A Reuters ötödik „izgalmas” államként Észak-Karolinára tért ki. Ott is elég magas, 98 százalékos a feldolgozottság, ám a különbség szintén alig változott: Trump vezet 76 515 vokssal, 108-cal kevesebbel, mint néhány órával korábban. Az állam 15 elektort ad.

02:21

Meghalt egy koronavírus-fertőzöttségét eltitkoló választási bizottsági tag

Meghalt egy választási bizottsági tag Missouri tagállamban, aki eltitkolta, hogy koronavírus-fertőzött – jelentette az AP amerikai hírügynökség péntek este.

Az eset a középnyugati Missouri államban lévő St. Louis egyik elővárosában történt, a nőt álmában érte a halál. A helyi hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra az elhunyt nevét, részben arra hivatkozva, hogy még nem igazolódott egyértelműen, halálát a koronavírus okozta.

A nő kedden, az elnökválasztás napján már hajnalban munkába állt és egész nap felügyelte a választást annak ellenére, hogy három nappal korábban diagnosztizálták nála a koronavírus-fertőzést és nyomatékkal felszólították, hogy maradjon otthon házi karanténban. A nő ezt nem tartotta be, fertőzöttségére pedig csak akkor derült fény, amikor testvére közölte a halálhírt a hatóságokkal.     A nő kilenc további választási biztossal dolgozott közös helyiségben, amelyben több mint 1800-an adták le voksukat. A szavazást bonyolító munkatársaknak, köztük neki is, kötelezően szájmaszkot kellett viselniük, és az idő jelentős részében egy plexiüveg mögött ültek.     

A hatóság nem javasolja az 1800 szavazónak a vírusteszt elvégeztetését, mivel alig kerültek kapcsolatba a szavazást lebonyolítókkal. A megyei egészségügyi hatóságok ugyanakkor a választási iroda valamennyi munkatársát arra sürgették, hogy minél előbb teszteltessék magukat.

A szavazóbiztosok napi 175 dolláros javadalmazásban részesülnek.

01:59

Őrizetbe vettek Philadelphiában két fegyverest egy választási helyiség közelében

Őrizetbe vett a rendőrség Philadelphiában két fegyveres férfit pénteken annak a kongresszusi központnak a közelében, ahol a szavazatok feldolgozása folyik – jelentette be a philadelphiai rendőrség.

A közlés szerint a 42 éves Joshua Macias és a 61 éves Antonio LaMotta egy másik tagállamból, a virginiai Virginia Beach városából utazott a pennsylvaniai nagyvárosba. Egyikük sem rendelkezett Pennsylvaniára érvényes fegyverviselési engedéllyel.

A két férfival egy nő is utazott, őt azonban nem tartóztatták le. Az őrizetbe vettek gépkocsijában két 9 milliméteres Berettát, AR típusú karabélyt és lőszereket találtak. Az autó ablakán egy QAnon-matrica volt.    

A QAnon többféle összeesküvés-elméletet terjesztő, laza szélsőjobboldali szervezet, amelyet az amerikai képviselőház október elején nem kötelező érvényű határozatban ítélt el. A négy évvel ezelőtti választási kampány során a QAnon egyik aktivistája Észak-Karolinából utazott a szövetségi fővárosba, Washingtonba, ahol egy pizzériában lövöldözni kezdett, mert azt hitte, hogy az étteremben sátánisták tartanak összejöveteleket. A QAnon  azt hirdeti, hogy – mások mellett – sátánisták akarják megbuktatni Donald Trump elnököt.

Larry Krasner philadelphiai kerületi ügyész mindazonáltal leszögezte: nincs bizonyíték arra, hogy a két férfi a QAnon vagy más szélsőséges szervezet tagja volna.

Érdekes

2020. 11. 07.

21:53

A pennsylvaniai Republikánus Párt a legfelsőbb bírósághoz fordul

A pennsylvaniai Republikánus Párt az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordul – jelentette be pénteken kiadott közleményében a párt vezetése.

A republikánusok állásfoglalást kérnek a bíróságtól arra vonatkozóan, hogy a választás napja után beérkezett szavazócédulákat különítsék el és ne vegyék figyelembe.

Korábban a helyi, tehát pennsylvaniai legfelsőbb bíróság kiterjesztette a levélszavazatok beérkezésének határidejét, mégpedig a választások napja után három nappal. Ezt a döntést a szövetségi bíróság helyben hagyta, ugyanakkor nyitva hagyta a lehetőséget a szavazatszámlálások miatti perkeresetek befogadására.

Amerikai sajtójelentések szerint Kathy Boockvar pennsylvaniai államtitkár azt közölte, hogy már felkérte a helyi tisztségviselőket a későn érkezett szavazócédulák elkülönítésére, mivel a szövetségi legfelsőbb bíróság (az alkotmánybíróság) nem hozott végleges döntést a szavazócédulák ügyében.

Közben az úgynevezett csatatér-államokban folytatódik a szavazatok számlálása. Arizonában csökkent Joe Biden, demokrata párti elnökjelölt előnye, bár változatlanul ö vezet Donald Trump elnök előtt.

Rudy Giuliani, New York volt polgármestere, aki jelenleg Donald Trump jogi tanácsadója, egy Philadelphiában tartott sajtótájékoztatón különösnek minősítette, hogy Pennsylvaniában Donald Trumpnak több mint félmillió szavazatnyi előnye olvadt el, miután megkezdték a levélszavazatok feldolgozását. „Jó lenne tudni, hogy hány halott ember szavazott eddig?” – tette fel a kérdést Giuliani.

21:19

Trump teljes átláthatóságot követel és a jogi csaták folytatását ígéri

Donald Trump amerikai elnök teljes átláthatóságot követelt és a jogi csaták folytatását ígérte abban a közleményben, amelyet helyi idő szerint péntek délután adott ki aláírásával a Fehér Ház.

Az elnök úgy fogalmazott: „hisszük, hogy az amerikai nép megérdemli a szavazatszámlálás és a szavazatok igazolási folyamatának teljes átláthatóságát, és ez immár nem egyetlen választásról szól. Ez az egész választási folyamatunkról szól”.

Közleményében Donald Trump emlékeztetett arra: ő és a Republikánus Párt már korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy valamennyi jogszerűen beérkezett szavazatot meg kell számolni és valamennyi jogszerűtlen (érvénytelen) szavazatot ki kell hagyni a számolásból. „Ennek ellenére a demokraták részéről minden alkalommal ezzel az alapvető elvvel szembeni ellenállással találkoztam” – írta.

Trump azt ígérte, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy „az amerikai népnek bizalma lehessen a kormányunkban”.

„Soha nem adom fel a küzdelmet értetek és a nemzetért” – zárta a közleményt az Egyesült Államok 45. elnöke.

Még a Fehér Ház közelménynek kiadása előtt Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje a Twitteren bírálta Trumpot. Mint írta: az elnöknek joga van a szavazatok újraszámlálását kérni és felszólamlani a feltételezett szabálytalanságok miatt, ha megvan rá a bizonyítéka, de „nincs igaza akkor, amikor azt mondja, hogy a választást elcsalták és ellopták”.

Georgiában – még a Fehér Ház közleményének kiadása előtt – bejelentették az illetékesek, hogy a szoros verseny miatt újraszámlálják a voksokat. Péntek délutáni sajtókonferenciáján Brad Raffensperger georgiai államtitkár közölte: a Donald Trump és Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre leadott szavazatok közötti különbség túl csekély, ezért mindenképpen újraszámlálás lesz. „A tét nagy” – tette hozzá. A hagyományosan republikánusokra szavazó délkeleti Georgiában a levélszavazatok számlálásakor megváltozott a helyzet, és Biden 1500 szavazatos előnyre tett szert.

Közben Joe Biden szóvivője, Andrew Bates azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy amennyiben nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból. „Az amerikai hatóságok teljes mértékben képesek rá, hogy kitoloncolják a betolakodókat a Fehér Házból” – jelentette ki a szóvivő.

A Biden-kampánytörzs bejelentette, hogy pénteken, az esti órákban beszédet mond Joe Biden, majd később az alelnökjelöltje, Kamala Harris is.

20:31

TRUMP: SOSEM ADOM FEL

Közleményt adott ki Donald Trump kampánycsapata, amelyben az elnök egyértelművé tette: messze van még attól, hogy elismerje a vereségét előrevetítő eredményeket. Trump a demokratákat csalással vádolja, szerinte illegális szavazatokkal lopták el tőle a győzelmet: „Az amerikaiak joggal tartanak igényt a választási folyamat teljes átláthatóságára”. Trump szerint a választások tisztasága már nem egyszerűen az ő posztját meghatározó választásról szól, hanem általában választási folyamatok ellenőrizhetőségéről. A közlemény megismétli Trump Republikánus Párt befolyásos köreiben is vitatott nyilatkozatait, amelyek szerint legális és illegális szavazatok keveredtek a választásban. (Tx)

20:23

NEVADÁBAN SZINTÉN ELPISZMOGNAK

Nevada államban (6 elektor) még úgy 60 ezer szavazatot kell feldolgozni, Joe Gloria, a Las Vegast magában foglaló Clark megye jegyzője szerint ezeket a hétvégén fogják feldolgozni, vagyis akár vasárnap estig is eltarthat itt a számlálás. Nevadában Joe Biden előnye több mint húszezer szavazat, vagyis Trumpnak matematikai esélye még volna a fordításra, ám ennek gyakorlati esélye kicsi. A még nem összesített szavazatok döntően Clark megyében vannak, ami a demokraták fellegvára Nevadában. (444, só)

19:52

Az amerikai házelnök bízik Joe Biden erős mandátumában

Bízik abban, hogy Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek "erős mandátuma" lesz - jelentette ki sajtókonferenciáján Nancy Pelosi, a szövetségi képviselőház demokrata párti elnöke pénteken.

A házelnök úgy vélekedett, hogy Biden nyeri meg a kedden tartott elnökválasztást, és azért nyerte el a választók bizalmát, mert képes arra, hogy összefogja az embereket.

"Joe Biden mögött erős képviselőházi többség áll majd" - szögezte le Pelosi. A szövetségi törvényhozás alsóházában (a képviselőházban) az eddigi eredmények alapján a demokraták megőrizték többségüket, bár ez kisebb arányú, mint a választások előtti. A The Washington Post csütörtöki értesülései szerint egyébként emiatt a Demokrata Párton belül támadások érik Pelosit.

A sajtókonferencián Nancy Pelosi nem reagált az újságírók azon felvetéseire, amelyek az elnökválasztás szoros eredményeit és a demokraták képviselőházi többségének apadását firtatták. Csak annyit mondott, hogy egyes választási körzetekben "lehetetlen volt győzni" a republikánus jelölttel szemben.

"Nem nyertünk meg minden képviselőházi csatát, de megnyertük a háborút" - fogalmazott a házelnök. Hozzáfűzte, hogy véleménye szerint Joe Biden és a kongresszus demokrata párti politikusai a jövő esztendőben "nagy dolgokat visznek majd véghez".

Pelosi hangsúlyozta a koronavírus-járvány miatti újabb gazdaságélénkítő csomagterv fontosságát, és azt hangoztatta: "azt akarjuk, hogy a republikánusok visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz". Nem részletezte, hogy a demokraták készen állnának-e kompromisszumokra.

A 80 éves Pelosi a héten már jelezte, hogy továbbra is készen áll a házelnökségre, legalább két évig tartó időszakra.

A CNN televízió pénteki információi szerint Donald Trump a hozzá közel álló munkatársaival már közölte, hogy nem áll készen a választási vereség elismerésére. (MTI)

19:14

PHILADELPHIÁBAN MA MÉG NEM VÉGEZNEK

Biden növelte előnyét szülőhazájában, Pennsylvania államban - a különbség már 0,2%-pont 98%-os feldolgozottság mellett, 12 500 szavazat a demokrata jelölt előnye. 7500 szavazatot adtak hozzá az eddigiekhez, Viszont még bő 40 ezer szavazat van hátra Philadelphiában, amit lehet, hogy napokig tart még megszámolni - mondta Lisa Deeley, a város választási bizottságának tisztviselője. (portf., ú)

18:39

Mikor hirdetünk győztest?

Ilyen elképesztő fordulatok után pontos időpontot képtelenség mondani. Biztosan csak akkor hirdetünk győztest, ha Joe Biden előnye behozhatatlanná válik. Ezek a legvalószínűbb forgatókönyvek:

Megnyeri Pennsylvaniát (20 elektor). Itt jelenleg 9000 szavazattal vezet, és a szavazatok 2%-át kell még feldolgozni. A trend neki kedvez, így arra van a legnagyobb esély, hogy az északi győzelemmel hirdetünk eredményt. Ekkor 273 biztos elektora lenne Bidennek.

Megnyeri Georgiát (16 elektor), és mellé Arizonát vagy Nevadát. Georgia majdnem biztosnak tűnik, 1000 feletti szavazatszámmal vezet, 4000 szavazat van hátra. Itt is hamar eredmény lehet. Georgia azonban nem elég neki, kell mellé Nevada (6), ahol 1,7%-pont az előnye 92%-os feldolgozottság mellett (itt sem nyert még), vagy Arizona (11), ahol 1,6%-ponttal vezet 90%-os feldolgozottságnál - de itt még veszíthet, a tendencia Trump felzárkózását mutatja. A legvalószínűbb, hogy Pennsylvaniában húzza be a győzelmet Biden, akár még ma éjfél előtt.(Portf., )

17:49

Tovább nőtt Biden előnye Pennsylvaniában és Nevadában

Szinte egy időben azzal, hogy közölték, Arizonában csökkent a különbség Trump javára, a Biden-stáb jó híreket kapott Pennsylvaniából, abból az államból, ahol ha nyerni tudna Biden, akkor el is dőlne a választás. Az államban a demokrata jelölt már 9027 szavazattal vezet, és az előrejelzések szerint a különbség tovább fog nőni, mivel a szavazatok többsége Philadelphiából érkezik, ahol hagyományosan népszerűbbek a demokraták. 

Nőtt Biden előnye Nevadában is, immár 1,7 százalékkal, 22076 szavazattal vezet Trump előtt. (444)

16:25

Philadelphiában az utcán táncolnak az emberek

Újabb 3000 szavazatot dolgoztak fel az államban, melynek megnyerése önmagában is elég lenne Bidennek a győzelemhez, és tovább nőtt a demokrata jelölt előnye, immár 6737 szavazattal vezet. Hivatalos eredmény még mindig nincs, és sokan nem is akarják még elkiabálni a dolgot, de közben az államban lévő Philadelphia városában már elég karneváli a hangulat. (444)

16:05

TRUMPÉK: MÉG NINCS VÉGE

Matt Morgan, a Trump-kampány egyik vezetője adott ki közleményt röviddel azután, hogy Joe Biden Georgia állam után Pennsylvaniát is megfordította a hajrában. „Még nem ért véget a választás. Hamis projekció, hogy Joe Biden a győztes, hiszen négy államban messze vagyunk még a végeredménytől” – írta. A közleményben az is áll, hogy Pennsylvaniában sok rendellenességet tapasztaltak, bár erre bizonyítékot még nem szolgáltattak Trumpék.Morganék szerint világos, hogy az elnök, Donald Trump fog nyerni Arizonában, hiába írta már be azt az államot az AP hírügynökség a Fox News hírcsatorna is Bidennek, de amint végeredmény lesz mindenhol, Trump újraválasztását figyelheti meg mindenki – a közlemény szerint. (Telex)

15:46

BIDENHEZ MEGY A SECRET SERVICE!

Arról érkezett hír, hogy a demokrata elnökjelölt győzelmi esélyeinek növekedésével a Secret Service több ügynököt küld a delaware-i Wilmingtonba, Biden kampányának főhadiszállására, most pedig azt jelezte a CNN az amerikai légiügyi hivatalra hivatkozva, hogy legalább jövő szerdáig 1 mérföldes körzetben (1,6 km) nem lehet a levegőben megközelíteni Biden házát Wilmingtonban.Ugyanilyen korlátozást vezettek be a közeli Chase Center körül, ahol győzelem esetén beszédet mondana Joe Biden. Ez pedig már Biden győzelmét vetíti előre. (Telex, só)

15:42

TRUMP NEM FOGJA ELISMERNI BIDEN GYŐZELMÉT

A CNN és a Fox News is arról értesült az elnökhöz közeli forrásoktól, hogy Trumpnak esze ágában sincs elismerni Biden győzelmét, különösen akkor ha a demokrata jelölt elviszi Pennsylvaniát. Mindkét portál arról ír, hogy ha Biden megnyeri a csatatérállamot, amely nélkül Trumpnak esélytelen lesz a választási győzelem, perek és jogi támadások hadával kell számolni. A Trump-kampány szinte biztosan megtámadja az eredményeket Pennsylvaniában, újraszámlálást fog követelni, ahogy tette már Michiganben, és ha veszít, Georgiában és Arizonában is. (index)

15:05

Már Biden vezet Pennsylvaniában

A legfrissebb adatok szerint már Biden vezet Pennsylvaniában, 5587 szavazattal. Ennek azért hatalmas a jelentősége, mert ha Biden itt nyerni tud, akkor a többi, még eldöntetlen állam eredményétől függetlenül ő lehet az Egyesült Államok következő elnöke. 

Az államban 95 százalékát dolgozták fel eddig a szavazatoknak, és a most beérkező szavazatok az erősen demokrata Philadelphiából származnak, ezért számoltak sokan eleve azzal, hogy Biden fordíthat. (444)

14:53

HOL LEHET ÚJRASZÁMLÁLÁS?

Államonként különbözőek a szabályok, de több helyen is automatikusan kezdhetik elölről a munkát a szavazatszámlálók, ha nagyon szoros lesz az eredmény. A függőben lévő államok szabályai:

Arizona: Ha 0,1 százalékponton belüli a különbség, kötelező újraszámolni.

Georgia: Sosem kötelező, de 0,5 százalékponton belüli különbség esetén a jelöltek kérhetik.

Michigan: Ha 2000 darab szavazatnál kisebb a különbség, akkor újra kell számolni az egészet. Bármelyik jelölt kérhet ezen kívül is újraszámolást, de akkor a költségeket a kérelmezőnek kell kifizetnie.

Nevada: Kötelező újraszámolás nincs, de ha valaki kifizeti a költségeket, akkor a kedvéért újrakezdik.

Észak-Carolina: 1 százalékponton belüli különbség esetén lehet kérni újraszámolást.

Pennsylvania: 0,5 százalékpontnál kisebb különbség esetén automatikusan indul az újraszámolás.

Wisconsin: 1 százalékpontnál kisebb különbség esetén lehet kérni, de a kérelmezőnek ki is kell fizetnie. (444, ú)

14:38

A republikánusok szenátusi vezetője is a törvényes szavazatok megszámlálása mellett van

Mitch McConnell, a republikánusok szenátusi vezetője péntek reggel reagált Donald Trump furcsa hangvételű és tematikájú csütörtöki beszédére. A Twitteren bejelentkező McConnell egyértelműen kijelentette, hogy minden szavazatot meg kell számolni, ami törvényesen érkezett be, ami törvénytelenül, azt nem, eközben pedig mindkét oldal megfigyelői ténykedjenek. (telex)

13:41

Soha ekkora részvétel nem volt amerikai választáson, kb. 160 millióan szavaztak

Az előzetes összesítés szerint 159,8 millió amerikai állampolgár vett részt az elnökválasztáson, ez rekord az USA történetében. Ez 66,8 százalékos részvételt jelent. 2016-ban csak 136,6 millióan szavaztak. (444.hu)

13:18

PILLANATKÉP A CÉLEGYENES ELŐTT

Georgia (16 elektor): Őrült verseny után Biden átvette a vezetést Georgiában, 5-8 ezer szavazat lehet hátra. Minden bizonnyal be is húzza az államot, és ezzel 269 elektort szerez, azaz számára legrosszabb esetben is döntetlen lesz a választás eredménye. Ne feledjük viszont, hogy olyan alacsony az előnye (0,022%-pont), amely miatt az újraszámláláskor akár fordulhat is az állam. Ez az előny nem tud számottevő mértékben nőni, mert már csak pár ezer szavazat van hátra.

Hamarosan jönnek az adatok Pennsylvaniából (20 elektor): Philadelphiából 50 ezer szavazat eredményét ismerjük meg 1-2 órában belül az illetékes hatóságok szerint. Biden hátránya 18 ezer szavazat, 0,3%-pont. Korábban dinamikusan zárkózótt fel Trumpra, egy ponton megakadt ez a folyamat, de azért inkább a demokrata jelöltnek áll a zászló. Ha Pennsylvania kék, azaz demokrata lesz, eldől a választás.

Nevadában (6) szintén inkább demokrata érzelmű szavazatok jönnek be - legalábbis a Las Vegas központú Clark megyéből ez lenne a reális forgatókönyv. Biden előnye kicsi, 0,9%-pont.

Arizona (11) is izgalmas, mert Trump ütemesen zárkózik fel Bidenre, nem lefutott a meccs. Viszoint már órák óta nem változott a feldolgozottság, talán nemcsoda, mert ott éppen most hajnalodik…(Portf., só)

12:50

Pennsylvaniában felébredtek

Pennsylvaniában elkezdték feldolgozni a szavazatokat, bármikor dömpigszerűen megérkezhet a nagyjából 160-180 ezer feldolgozatlan szavazat eredménye. Közép-európai idő szerint késő délutánra eldőlhet a verseny - és vele az egész választás is. A legnagyobb városban,Philadelphiában még nagyjából 50 ezer szavazat hiányzik, ennyit kell megszámolni. Pennsylvania megnyerheti a választást Bidennek, és az eddigi dinamikából arra következtetünk, hogy neki van nagyobb esélye az államban. Trump előnye 18 ezer szavazat, ami 0,3 százalékpontnak felel meg, a feldolgozottság 97%. (Portf., só)

12:43

Tovább nőtt Biden kicsi előnye Georgiában

Továbbra is szinte fej fej mellett Biden és Trump Georgiában, ahol már csak a szavazatok egy százalékát kell feldolgozni a végeredményhez, dea BBC és a New York Timesis azt írja, hogy a legfrissebb részadatok szerint Biden a fordítás óta hajszálnyit, de növelni tudta előnyét: a korábbi 917 helyett immár 1096 szavazattal vezet a 16 elektoros déli államban.(444.hu)

12:35

EZ TUDJUK, MIT JELENT...

Reinhard Bütikofer a német Zöldek befolyásos, külpolitikával foglalkozó európai parlamenti politikusa úgy tudja, hogy néhány perce repülési tilalmat rendeltek az amerikai hatóságok Wilmington fölött. Ez az a város, ahol John Biden lakik, és jelenleg is ott tartózkodik. Ahogy ilyenkora  bennfentesek mondják: „Ez tudjuk, mit jelent”. (444, ú)

12:19

CSATATÉR ÁLLAMOK PILLANATNYI HELYZETE

Közép-európai idő szerint 11 óra 30-kor az eredménysor:

  • Georgia (99%): Biden +917

  • Nevada (89%): Biden +11 438

  • Pennsylvania (94%): Trump +18 229

  • Arizona (90%): Biden +47 052

Zárójelben a feldolgozottsági arány, utána, hogy ki vezet, és hány szavazat előnnyel. (Tx)

12:14

Lehet fokozni a drámát? Lehet!

A szavazatok 99 százalékának összeszámlálása után alig néhány szavazattal vezet a 16 elektoros Georgiában Joe Biden, mindenki izgatottan várja, hogy a maradék 1 százaléknyi szavazatot is megszámolják. Csakhogy az állam szabályai szerint a hivatalos eredményhirdetés után a vesztes kérhet újraszámlálást, amennyiben 0,5 százalékpont, vagy annál kisebb a különbség a két jelölt között. Mivel Trump eddig ahol lehetett, ott perelt, úgyhogy nyilván itt is fog, és akkor kezdődhet a georgiai izgalom elölről. (444, ú)

11:09

A REPUBLIKÁNUSOK MÁR MENEKÜLNEK TRUMPTÓL?

Állítólag a közelgő vereség hírére megtört az egység a Republikánus Párton belül, sokak már elengednék Donald Trump kezét. Erről a Sky News számolt be, a brit hírportál szerint egyes konzervatívoknál Trump demokráciát aláásó megjegyzéseivel húzta ki a gyufát. Több, magas beosztású republikánus is nyilvánosan szólogatott oda Trumpnak. Idézik Adam Kinzinger konzervatív kongresszusi képviselő és Larry Hogan republikánus kormányzó tweetjét is, akik nyilvánosan keltek ki Trump szavazatszámlálás során tett, nagy nyilvánosságot kiváltó megjegyzései ellen. (Index)

10:48

MÁR BIDEN VEZET GEORGIÁBAN!

Átvezette a vezetést Georgia államban Joe Biden demokrata jelölt, aki jelenleg 917 szavazattal vezet Donald Trump előtt.Ez azért fontos, mert korábbi elemzések szerint egy demokrata siker az államban végleg szertefoszlathatja a republikánus elnök újraválasztási reményeit. A legutóbbi közlésnél még 463 szavazatos hátrányban volt Donald Trumphoz képest, tehát rövid idő alatt csaknem 1400 szavazatnyit fordított. Fontos, hogy ez még nem a végeredmény – a feldolgozottság továbbra is 99%-on áll, valószínűleg pár tízezer szavazat lehet már csak hátra az államban. (Tx, Index)

10:30

KÉSZ HORROR GEORGIÁBAN!

Joe Biden araszolva, lépésről lépésre nő fel Trumpra, már csak 463 szavazat a különbség közöttük a 16 elektoros Georgiában. Ez az összes eddig georgiai szavazat 0,0093 százaléka. (Portf.)

10:28

Matematikailag kijöhet a döntetlen

Ha Biden megnyeri Georgiát (amire van esély, lévén, hogy alig 500 voks a különbség közöttük), akkor 269 elektora lesz - azaz már nem veszíthet. Ha a többi tagállamot Trump nyeri, akkor neki is 269 lesz. Trump vezet Pennsylvaniában és Észak-Karolinában, ezeken a helyeken meg kell tartania az előnyét. Észak-Karolinában erre talán nagyobb esélye van 1,4%-pontos előny és 94%-os feldolgozottság mellett, de még Pennsylvania is nagyon izgalmas. Ezután el kell vennie Arizonát Bidentől, ahol rohamosan fogy a demokrata jelölt előnye - 90%-os feldolgozottságnál 1,6%-pont. Nevadát is nyernie kell Trumpnak, ott 0,9%-pont a Biden-előny 84%-os feldolgozottság mellett - itt is lehet még bármi. És mi történik, ha döntetlen lesz? Akkor az új kongresszus dönt az elnök személyéről, ahol egyelőre mérsékelt demokrata előny mutatkozik. (Portf., só)

10:10

UGRÁSRA KÉSZ A SECRET SERVICE

A Washington Post két forrásra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai elnököket és az elnökjelölteket is védő Secret Service több ügynököt küld a delawere-i Wilmingtonba, Biden kampányának főhadiszállására péntektől kezdve, hogy szükség esetén segítsenek Biden védelmében. A források szerint Biden kampánycsapata jelezte, hogy az elnökjelölt már akár pénteken „egy fontos beszédet” tarthat, ami arra utal, hogy ha a most számolt államok úgy alakulnak, akkor bejelentheti győzelmét az elnökválasztáson.A Secret Service szóvivője nem kommentálta az értesülést, és hangsúlyozta, hogy nem beszélnek nyilvánosan az elnök vagy elnökjelöltek védelmének terveiről. (Tx)

10:09

Trump dühödt Twitter-üzenetei, Georgia véghajrája idegtépő

Ahogy számolják össze a városi levélszavazatokat Georgia államban, úgy csökkent Donald Trump előnye Joe Bidennel szemben. A legfrissebb állás szerint Trump mindössze500!!! szavazattal vezet. A szavazatok közel 2 százalékát még nem számolták össze a déli államban. Irtózatosan szoros lehet a 16 elektort adó georgiai verseny vége.Helyi idő szerint hajnali fél 3-kor újabb három Twitter-üzenettel jelentkezett a Fehér Házból Donald Trump amerikai elnök. A három üzenet közül egyet már meg is jelölt azóta a Twitter, mivel hamis információt tartalmazott választási csalást emlegetve. Az első üzenetben azt hangsúlyozta Trump, hogy a demokraták igyekeznek fölénybe kerülni a szenátusban, így még fontosabb, hogy ő nyerje meg az elnökválasztást a republikánus szavazatok miatt. A másodikban nyíltan választási csalásról írt törvénytelen szavazatokat emlegetve, hozzátéve, hogy majd a Legfelsőbb Bíróságnak kell igazságot tennie, főleg, hogy a megfigyelőket (a Trump-stáb embereit) nem engedték be a szavazatszámlálásra. A harmadik üzenetben a Twittert kritizálta az elnök, alighanem a szép számban megjelölt üzenete miatt, amiben vitatható állítást találtak a Twitter moderátorai. (444, Tx, ú)

8:51

Pennsylvania a királycsináló szerepében

Közép-európai idő szertint 8 óra körül újabb adag eredmény érkezett Pennsylvaniából. Joe Biden hátránya 22 576-ról 18 229 szavazatra csökkent az államban 95 százalékos feldolgozottságnál, a százalékpontos különbség 0,3 Trump javára. Nagyjából 170 ezer levélszavazat van még hátra. A demokrata jelölt minden valószínűség szerint meg tudja fordítani Pennsylvaniát, ami 20 elektori szavazatot, tehát azonnal győzelmet jelent. A most közölt szavazatokban nagyjából 80%-os volt a Biden-szavazatok aránya, ami viszonylag gyors felzárkózást sejtetAz izgalmat fokozandó, Philadelphiában támadást tervezhettek az egyik szavazatszámlálás helyszíne ellen(Tx, Index, só)

8:08

Több republikánus képviselő bírálja Trumpot

Már több republikánus képviselő is bírálja Donald Trump elnököt kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy lejáratja az amerikai választási rendszert. Adam Ritzinger illinois-i kongresszusi képviselő Twitter-üzenetben bírálta Trumpot, amiért az elnök teljesen megalapozatlanul, bizonyíték nélkül választási csalással vádolta meg a Demokrata Pártot. Ritzinger azt írta, hogy „kezd a tébollyal vetekedni” Trump állítása. „Ha törvényes aggodalmai vannak bármilyen csalás miatt, akkor azoknak bizonyítékokon kell alapulniuk és bíróság elé kell vinni őket. Elég a lejárató félrevezetésből!” - írta Ritzinger. Larry Hogan, Maryland kormányzója szintén kifakadt Trumpra. „Nincs mentsége az elnöknek a kijelentéseire, amelyek aláássák demokratikus eljárásrendünket. Amerika szavazatokat számol, és nekünk meg kell várnunk az eredményeket, ahogy mindig is tettük. Sem választás, sem senki személye nem fontosabb demokráciánknál” - twitterezte Hogan. Marco Rubio - szintén republikánus - szenátor egyebek között azért bírálta Trumpot, mert az csalásnak mondta a szavazatszámlálás elhúzódását. „Az, hogy napokig tart a törvényes voksok számlálása, NEM csalás” – hangsúlyozta. Az AP amerikai hírügynökség tételesen cáfolta Trumpnak a választást bíráló minden állítását, emlékeztetett arra, hogy még sohasem történt meg az összes szavazat megszámlálása a választás napján, ráadásul nincs olyan törvény, sem pedig elvárás, amely szerint ennek így kellene történnie. (MTI)

7:54

PILLANATKÉP A CSATATÉR ÁLLAMOKBÓL

Pennsylvania (20 elektor): Trump 49,5 százalékon áll, Biden 49,2 százalékon, az elnök előnye 22 576 szavazatra csökkent, a feldolgozottság 95 százalékos.Nagyjából 175 ezer levélszavazat van még hátra, a legnagyobb megyékben, például az 58 ezer szavazatot feldolgozó Philadelphiában folyamatosan számolnak tovább. A philadelphiai levélszavazatoknak eddig az elsöprő többségét Biden kapta, viszont még olyan kisebb megyékből is fognak beérkezni eredmények, ahol eddig Trump volt előnyben. Ha megmarad az eddigi előnye a levélszavazatok között, és a 20 elektort érő Pennsylvaniát megnyeri Biden, akkor azzal önmagában átlépné a győzelemhez szükséges 270 elektort.

Georgia(16 elektor): rettentő szorosan alakult az állam, 99 százaékos feldolgozottságnál Biden 1709 szavazatra került Trumptól, mindketten 49,4 százalékon állnak. Még valamivel több mint 14 ezer szavazat van hátra.

Arizona(11 elektor): az államban Trump került közelebb Bidenhez a levélszavazatok összeszámolásával. 90 százalékos feldolgozottság mellett Biden 50,1, Trump 48,5 százalékon áll, a demokrata jelölt csütörtök reggeli 69 ezres előnye 46 ezresre csökkent. Itt még 220 ezer szavazatot fognak megszámolni.

Nevada(6 elektor): Biden 49,4 százalékon, Trump 48,5 százalékon áll. A demokrata jelölt a korábbi 8 ezerről 11 ezresre növelte az előnyét 89 százalékos feldolgozottságnál. Még nagyjából 190 ezer szavazatot kell megszámolni, ezek 90 százaléka a Las Vegast is magába foglaló Clark megyéből, ahol eddig Biden volt előnyben.

Észak-Karolina(15 elektor): 95 százalékos feldolgozottság mellett Trump 50, Biden 48,6 százalékon áll. Csak a jövő hétre ígérnek végeredményt, mert november 12-ig érkezhetnek be a keddig feladott levélszavazatok.

Ezeken kívül még számolnak a 3 elektort adó Alaszkában is, ahol azonban jelentős Trump előnye, és biztosan nyerni fogja az államot.

7:23

Trump csak 1900 szavazattal vezet Georgiában

Atlantában és elővárosaiban még bő ötezer levélszavazat vár összesítésre, márpedig eddig a levélszavazatok 80 százalékát Biden nyerte. Vagyis ebből az egy megyéből elég szavazat jöhet be neki a fordításhoz.Ezen felül is vannak megyék, ahol még számolnak. Georgia 16 elektori szavazattal bír. Ha a demokrata jelölt itt nyerne, az még kevés volna a győzelemhez: 269 elektori szavazata lenne, eggyel kevesebb a szükségesnél.(444, ú)

7:16

TRUMP HÍVEI OTT ÉLNEK, AHOL LEGINKÁBB PUSZTÍT A VÍRUS

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Donald Trump jelenlegi elnök hívei vannak többen - adta hírül az AP amerikai hírügynökség. A 376 megye 93 százalékában támogatja a lakosság nagyobb része Trumpot, holott ezeken a területeken szenvedik meg leginkább a pandémiát. Az AP 110 ezer szavazóra kiterjedő országos felmérése szerint egyébként Trump híveinek 36%-a úgy véli, a járványt az elnök tökéletesen vagy elég jól kordában tartja, 47% pedig úgy ítéli meg, hogy csak valamennyire. Joe Biden szavazótáborában 82% azok aránya, akik szerint egyáltalán nincs ellenőrzés alatt a ragály. (MTI)

7:13

TRUMP SZERINT Ő NYERTE A VÁLASZTÁST

Ha a „jogszerű” voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. Mint mondta: azt, hogy a szavazatok számlálása még mindig tart, ő úgy értékeli, hogy választási csalásra készülnek. „Ha csakis az érvényes szavazatokat számlálják meg, akkor könnyed győzelmet aratok” - mondta. Konkrét példák és bizonyítékok említése nélkül hangsúlyozta: egy sor zavarba ejtő szabálytalanság történt a választásokon szerte az országban. (MTI)

7:10

TRUMP ANNYIT HAZUDOTT, HOGY A TÉVÉTÁRSASÁGOK ELKAPCSOLTAK

Nos, hát megint abban a különös helyzetben vagyunk, hogy nem csupán megszakítjuk az Egyesült Államok elnökét, de kénytelenek vagyunk kijavítani tárgyi tévedéseit” - szakította meg az MSNBC műsorvezetője, Brian Williams Donald Trump sajtótájékoztatóját, miközben a társaság elkapcsolt a Fehér Házból.Nem az MSNBC volt az egyetlen, ami ezt meghúzta. A nagy tévétársaságok közül az ABC és a CBS, az NBC is elkapcsolta a Fehér Házból Trump hazugságai hallatán. A CNN és a Fox News végig sugározta – írja a USA Today, amely szintén így tett. A televíziócsatornáknál és a lapnál az vágta ki a biztosítékot, hogy Donald Trump bizonyíték nélkül választási csalást kiáltott, és egy hazugsággal indított, mégpedig azzal, hogy „illegálisnak”nyilvánította az elnökválasztás napja, vagyis november 3. után összeszámolt szavazatokat. (444, Ind.)

Érdekes

2020. 11. 06.

20:50

A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében

A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében – állapította meg a keddi választásokat követően a The Washington Post című lap csütörtökön.

A lap csaknem egész oldalas riportot szentelt a spanyol ajkú közösség választói viselkedésének. Miami spanyoljai váratlanul elfordultak Bidentől című összeállításában elsősorban a Miamiban és környékén élő spanyol ajkú választókat szólaltatta meg az elnökválasztással kapcsolatban.

A legtöbb nyilatkozó úgy fogalmazott, hogy az újraválasztásáért küzdő Donald Trump elnök gazdaságpolitikája miatt szavazott rá, miközben elutasította a demokrata párti Joe Biden járványhelyzetre vonatkozó figyelmeztetéseit. Joe Garcia, Miami-Dade Demokrata Pártjának volt vezetője például azt mondta: „A mi emberünk (Biden) állandóan csak a Covidról beszélt és szájmaszkot viselt. A másik (Trump) nagy kampánygyűléseket tartott, ahol rengetegen jelentek meg, fellendülésről beszélt és életerősnek látszott”.

A The Washington Post helyszínen szerzett tapasztalatai szerint a kubai és a venezuelai bevándorlók körében termékeny talajra találtak a Republikánus Párt kampányában hangoztatott nézetek, miszerint a demokraták kormányon „szocialista programot” valósítanának meg.

A hagyományosan inkább a demokratákra szavazó spanyol ajkú amerikaiak egyharmada országosan is Donald Trumpra és a republikánus politikusokra voksolt. Ez a szavazói közösség azonban – mint a The Washington Post is megállapította – nem monolitikus, különböző latin-amerikai országokból érkezett az Egyesült Államokba. Sokan közülük már itt is születtek, és kevés kulturális kapcsolat fűzi őket Latin-Amerikához.

20:08

14 milliárd dollár a választásokon induló politikusoknak

Mintegy 14 milliárd dollárt adományoztak a 2020-as választásokon induló amerikai politikusoknak – derült ki az amerikai közszolgálati rádió (NPR) csütörtöki riportjából.

Az összeg a választásokon induló összes politikusra vonatkozik: képviselő-, és szenátorjelöltekre, valamint kormányzói tisztségért indulókra és az Egyesült Államok elnökjelöltjeire egyaránt. Az elnökségért nemcsak Donald Trump hivatalban lévő elnök és Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje indult, hanem a Zöld Párt és a Libertárius Párt is indított jelöltet, illetve hat egyéni jelölt szintén „bejelentkezett” a posztra.

A politikusok kampányait megtámogató, mintegy 14 milliárd dollárnyi adomány az NPR értékelése szerint abszolút rekord, kétszerese a 2016-os választásokon felajánlott összegnek.

A rádió kiemelte, hogy a támogatások – a nagyságuk ellenére is – nem segítették a kiszemelt politikust a célja elérésében. A Demokrata Párt és adományozói például rengeteg pénzt fektettek abba, hogy megnöveljék a szövetségi szenátusi bársonyszékeik számát, sőt, akár többséget is szerezzenek a törvényhozás felsőházában, a szenátusban.

Befolyásos republikánus szenátorok vetélytársaiként induló demokrata párti politikusokat támogattak nagy összegekkel. Így például Kentuckyban Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Dél-Karolinában Lindsey Graham, szintén befolyásos republikánus szenátor – Donald Trump egyik szoros szövetségese –, vagy Maine államban Susan Collins szenátorasszony kihívóit rekordösszegekkel támogatták, azonban sikertelenül. Mindhárom republikánus szenátor megőrizte ugyanis a választói bizalmát.

Amy McGrath egykori vadászpilóta Kentuckyban indult, és 88 millió dollárt költött – nagyrészt felajánlásokból – az 1985 óta szenátor Mitch McConnell legyőzésére. Graham szenátor kihívója, Jaime Harrison, aki egyébként a Demokrata Párt dél-karolinai elnöke is, 108 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze, elsősorban Kaliforniából és New York államból érkező adományokból, és mégis nagy arányban maradt alul. Az NPR idézte Lindsey Graham szenátort, aki a választások éjszakáján úgy fogalmazott: „Kalifornia és New York valamennyi baloldalijának üzenem: sok pénzt vesztegettetek el”.

A republikánusok is elkönyvelhettek ilyen jellegű kudarcokat. Mozgósították a párt támogatóit annak érdekében, hogy a választásokon alulmaradjon Alexandria Ocasio-Cortez, a Demokrata Párt balszárnyához sorolt fiatal képviselőnő. Kihívójának, John Cummings volt rendőrnek több mint 10 millió dollárt gyűjtöttek össze, de Ocasio-Cortez 35 százalékkal több szavazatot kapott.

A demokrata párti politikusok egyik legnagyobb magánadományozója az amerikai közrádió szerint Michael Bloomberg, New York-i milliárdos, a republikánusoké pedig Sheldon Adelson milliárdos üzletember volt.

17:29

Jogi csaták sora dúl máris

A Trump-kampány több csatatér államban is megtámadja az eredményeket:

  • Wisconsinban újraszámolást kérnek, valószínűleg meg is kapják. A 10 elektort delegáló államot Joe Biden alig 20 ezer szavazattal nyerte el, a különbség Trump és Biden közt 0,7 százalékpont. Az újraszámlálást a Trump-kampánynak kell finanszíroznia
  • Michiganben Trump jogászcsapata már tegnap kérte a szavazatszámlálás leállítását, arra hivatkozva, hogy előbb kezdték el a szavazatokat számolni, minthogy a Trump-kampány ezt ellenőrizni tudta volna. A kampány a korábban leadott szavazatokat is újravizsgálná
  • Pennsylvaniában több jogi vita is folyik. Az egyikben azért perli a Trump-kampány az államot, mert úgy látják, nem biztosították megfelelően a szavazatszámlálási procedúrához való hozzáférést a számukra. Egy másikban azzal vádolják Montgomery megyét, hogy olyan embereknek engedélyezték, hogy újra szavazzanak, akiknek a levélszavazata hibásnak minősült. Ezen kívül beadtak egy keresetet a legfelsőbb bíróságnak is, hogy érvénytelenítsék a szavazatokat, melyek november 3. után érkeztek be a pennsylvaniai számlálókhoz.
  • Georgiában azért perel a Trump-kampány, mert úgy vélik, hogy összekeverték a szavazatszámlálók a késő szavazólapokat az időben érkező szavazólapokkal.

A Trump-kampány támadásain kívül az amerikai posta vezérének, General Louis DeJoynak is bíróság elé kell állnia, mivel egy szövetségi bíró felelősségre akarja vonni a postát, hogy miért nem nézték át bírói utasítás ellenére 12 postahivatal leveleit, annak érdekében, hogy ellenőrizzék még egyszer, valóban minden levelet kézbesítettek-e, amely a szavazással kapcsolatos. Ezeken kívül egyébként még mintegy 300 pert indítottak politikai szereplők és magánszemélyek a választások előtt a szavazati rendszerrel kapcsolatosan, még újabb több száz, ha nem ezer per várható. (portf. ú)

17:08

Amerika szégyenéről ír a nemzetközi sajtó

A nemzetközi sajtóban is hatalmas a visszhangja az egyelőre végeredmény nélküli amerikai választásnak. Sok országban az állami sajtóban próbálják aláásni az Egyesült Államok hírnevét, máshol a tényekre hagyatkozva írnak kemény szavakkal a történtekről.

  • Az iráni állami rádióban arról számoltak be, hogy Los Angelesben, Seattle-ben és Minneapolisban is összecsapások voltak, a tüntetők állig felfegyverezve vonultak utcára és nem félnek a rendőröktől.
  • A kínai Global Times szerint a fejletlen országokban szokta erőszak követni a választásokat, és amit most Amerikában látni, az korábban elképzelhetetlen volt.
  • Az orosz tévécsatornák demonstrációkról valamint a tüntetők és a rendőrség közti összecsapásokról mutatnak be felvételeket. A Kommersant szerint ez a legőrültebb választás az ország történetében, és az egyetlen végkimenetel a megosztottság.
  • A kenyai Standard „Amerika szégyene” címmel számolt be a fejleményekről, háttérben egy képpel, amin fegyveres katonák járőröznek az utcákon.
  • A török média egyöntetűen a káoszról ír a szavazatszámlálással kapcsolatban.
  • A német Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint az amerikai elnök megalapozatlanul kiált csalást és hirdette ki a győzelmét.
  • A spanyol El Mundo szerint Amerikában Richard Nixon lemondása óta ez a legkomolyabb politikai krízis.
  • A dél-afrikai Daily Maverick című lap internetes kiadásában megjelent egy karikatúra, amin Donald Trump kést fog a Szabadságszobor nyakához, azzal a felirattal: „nyerek vagy megkapja a magáét”. (24.hu)

16:42

Csatatér államok: Trump 3, Biden 2 helyen vezet

Nevadában és Arizonában Joe Biden vezet 7 647, illetve 68 390 szavazattal. Georgiában, Észak-Karolinában és Pennsylvaniában viszont Donald Trump áll az élen 18 586, 76 737, valamint 135 702 voksnyi különbséggel – közölte a CNN. Nincs végeredmény Alaszkában sem, de ott borítékolhatóan Donald Trump nyer és az övé lesz az állam három elektora. (Index)

16:32

Pennsylvania: Biden erőteljes felzárkózása

Joe Biden 2,3 százalékpontos hátránya bő fél óra alatt 2,1 pontra olvadt Pennsylvaniában, legalábbis a CNN adatai szerint.Trump jelenleg továbbra is 89%-os feldolgozottságnál 50,4%-kal áll, Biden viszont már 48,3%-on állva követi, és rohamosan fogy közöttük a szavazatszámban mért különbség is, ami most 135 ezer. A levélszavazatoknak köszönhetően Biden tegnap óta jóval 10%-nál nagyobb hátrányból zárkózott fel ennyire. Pennsylvania kulcsfontosságú a végeredmény szempontjából, hiszen 20 elektort jelent, ha Biden fordítani tudna itt – ami óriási hajrá lenne a demokrata elnökjelölttől –, akkor eldőlne a küzdelem, függetlenül attól, hogy mi történik Nevadában, Arizonában és Georgiában. (Tx, só)

16:30

Donald Trump fölébredt, és máris rombolt

Helyi idő szerint reggel 9 óra után egy kicsivel Donald Trump elnök már a Twitteren volt, hogy követelje, hogy állítsák le a szavazatok számlálását. A még el nem dőlt államok tisztségviselői korábban egyaránt jelezték, hogy minden egyes beérkezett és törvényes úton még beérkező szavazatot meg fognak számolni. Ha most azonnal leállítanák a számlálást, akkor a jelenlegi állás szerint Joe Biden pontosan 270 elektorral rendelkezne (hiszen megnyerné Nevadát és Arizonát is), és megnyerné az elnökválasztást.

Frissítés: Trump később újabb üzenettel jelentkezett, amiben azt írta, egyetlen szavazat sem fog számítani, ami az elnökválasztás napja után érkezett be. (444, Tx, só)

15:17

„Vállalhatatlan, amit Trump művel”

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelői egyelőre nem hagyják el az Egyesült Államokat – mondta a szervezet megfigyelői küldetésének vezetője egy csütörtöki rádióinterjúban.

Michael Georg Link a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) német regionális közszolgálati médiatársaság hírcsatornájának (RBB-Inforadio) Washingtonból nyilatkozva elmondta: arra számítanak, hogy nagyon sok bírósági eljárás indul az elnökválasztás miatt, ezért a megfigyelői misszió tagjai egyelőre az országban maradnak.

Hangsúlyozta, hogy az EBESZ megfigyelői nem tapasztaltak szabálytalanságot a választás napján, a voksok postai levélként leadásának 1864 óta alkalmazott gyakorlatában és szabályozásában pedig nem állapítottak meg „semmiféle rendszerszintű befolyásolást vagy manipulációt”.

„Vállalhatatlan, amit (Donald) Trump művel” – fűzte hozzá az EBESZ megfigyelői küldetésének vezetőjeként semlegességre kötelezett német politikus azzal kapcsolatban, hogy a republikánus jelölt a szavazatszámlálás leállíttatására törekedik és a levélszavazatokkal összefüggő visszaéléseket vélelmez.

Donald Trump ezen tevékenysége „olyasvalami, amit muszáj tabudöntésként jellemezni” – mondta a misszióvezető.

A választójog szabályozása és a szavazatszámlálás a szövetségi államok kizárólagos hatásköre – mutatott rá a választásokkal foglalkozó EBESZ-testület, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) korábbi igazgatója, a német liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője.

Hozzátette, hogy minden szavazatot meg kell számlálni, és a választás akkor ér véget, amikor ez a folyamat lezárul.

13:20

Georgia: A fordulat percei jönnek

Újabb adatokat közöltek a 16 elektort hozó Georgia államban, ahol 96%-os feldolgozottságnál tovább csökkentette a hátrányát Joe Biden demokrata elnökjelölt. Jelenleg még mindig Donald Trump vezet 49,6%-kal, de Biden már csak 0,4 százalékponttal jön mögötte. A legutóbbi adatközléshez képest 4,5 ezer szavazatot javított Biden, a hátránya már csak 18 540 szavazat Trump mögött. (TX, ú)

12:09

A csataterek friss adatai

A Sky News adatai alapján.

Georgia: 95% feldolgozottság, Trump vezet 0,5 százalékkal.

Pennsylvania: 89% feldolgozottság, Trump vezet 2,6 százalékkal.

Arizona: 86% feldolgozottság, Biden vezet 2,4 százalékkal.

Nevada: 86% feldolgozottság, Biden vezet 0,6 százalékkal.

Észak-Karolina: 95% feldolgozottság, Trump vezet 1,4 százalékkal. (Index)

12:04

Honnan jöhetnek újabb eredmények?

Már csak pár államra figyel mindenki az amerikai elnökválasztáson, ahol még nem számolták össze az összes szavazatot, és látni, hogy vannak kiélezett helyszínek, ahonnan akár már hamarosan megtudhatunk új információkat, míg máshol még jó pár órát várnunk kell.

A 6 elektori szavazatról döntő Nevadában magyar idő szerint csütörtök 18 óra után várhatóak majd újabb eredmények, itt 86 százalékos feldolgozottságnál Biden vezet, de nem nagyon.

A szintén nyitott 15 elektoros Georgiában, ahol Biden van hatalmas hajrában, a Fulton megyei adatokat várja mindenki. A megyében egész éjjel számoltak, még bő tízezer szavazat van még hátra, és óránként háromezer szavazatot dolgoznak fel, azaz kora délután érkezhet már eredmény.

A végére rendkívül szorossá várt, 10 elektort adó Arizonából Maricopa megyéből várhatóak a következő adatok, helyi idő szerint este kilenckor, ami magyar idő szerint péntek hajnali hármat jelent. (444, só)

11:23

Tünetők letartóztatása Minneapolisnál

Több száz tüntetőt tartóztattak le a hatóságok Minneapolis mellett. A tüntetők Donald Trump ellen demonstráltak és felsétáltak az I-94-es autópályára. Mivel Minnesotában illegális az autópályán gyalogolni, a rendőrség mindenkit lekapcsolt. Szerdán kisebb tömeg tüntetett az amerikai elnökválasztás után, a rendőrség végül 50 főt állított elő. Az oregoni Portlandben zavargásnak minősítette a rendőrség a történteket, ami után 11 embert tartóztattak le. Tőlük tűzijátékokat, kalapácsokat és egy puskát is lefoglaltak. (Tx, Index, ú)

11:17

Feleslegesek Trump jogi csatái

Caroline Polisi, a Columbiai Jogi Egyetem adjunktusa úgy látja, hogy Trump csapatának fölösleges megtámadni a szavazást Georgiában, Michiganben és Pennsylvaniában, mert úgysem jutnak a procedúrának köszönhetően érdemi előnyhöz. Az elnök kampánya ezekben az államokban is jogi úton akarta felfüggeszteni a szavazatszámlálást, arra hivatkozva, hogy „jobb hozzáférhetőséget” kell biztosítania a számlálóknak az ellenőrizhetőséghez. Ezen kívül Trumpék azonnali újraszámlálást kérnek Wisconsinban „szabálytalanságokra” hivatkozva. 

Tudjuk, hogy a csalás nem veszélyes az amerikai demokráciára. Tudjuk empirikus adatok alapján, hogy ez nem történik meg széles körben” – fogalmazott Polisi. A megtámadott államokban maximum újraszámlálást tudnak kérni Trump emberei, ez pedig aligha fogja megfordítani a több tízezres különbségeket a két jelölt közt, szavazatokat érvényteleníteni csak akkor tudnak, ha bebizonyosodik, hogy széles körű csalás történt, ennek azonban egyelőre még nincs jele. (Portf., ú)

11:02

Csak az nézhet pornót, aki szavazott

Még mindig nem ért véget az amerikai elnökválasztás, amit úgy hirdetnek, mint a világ egyik legfontosabb eseményét, aminek a hatásait nem lehet félvállról venni. A szavazásra buzdító celebek után most a Pornhub is úgy döntött, beszáll a buliba. A felnőttfilmek széles tárházát kínáló weblap csak akkor engedi tovább a főoldalról a felhasználókat, ha bekattintják, hogy szavaztak az idei választáson – írta a Forbes gazdasági magazin. Természetesen mindezt bizonyítani nem lehet, így aki esetleg elmulasztotta bejelölni a választottja nevét, az is továbbléphet, csak talán némi lelkiismeret-furdalással. (index)

10:58

Összecsapások Denverben

Denverben a rendőrök paprikalövedékeket vetettek be és összecsaptak a tüntetőkkel, akik tüzet gyújtottak egy útkereszteződésnél. Donald Trump támogatói, közülük néhányan puskákkal és pisztolyokkal felfegyverkezve, bekerítették az Arizona-i Phoenix-ben Maricopa megye szavazatszámláló központját. A tüntetők magába az épületbe is behatoltak. (Index, ú)

8:20

13 óra körül végeredmény közeli helyzet

Miután Joe Biden megnyerte a 10 elektort adó Wisconsint és a 16 elektort adó Michigant, 253-ra nőtt biztos elektorainak száma, miközben Donald Trumpé leragadt 213-on. Ha a demokrata jelölt valóban nyer a 15 elektoros Georgiában, akkor felkúszik 268-ra, miközben a Fehér Ház meghódításához 270 elektori voks kell. Georgia legnagyobb városából, Atlantából 13 óra körül befuthatnak a feldolgozott adatok, ami felér az eredményhirdetéssel. (Sidó)

7:32

Georgiát elveszítheti Trump

Hiába van már kevés megszámolandó szavazat, azokban egyelőre akkora Biden-túlsúly mutatkozik, hogy a republikánus előny igen gyorsan fogy Georgiában. Jelenleg 0,4 százalékponttal vezet Trump, de ez kevés lesz, ha 10 ezer szavazatból közel 8 ezer Bidené. Mégpedig az utolsó adatok ezt mutatták. Georgia 15 elektori szavazatot ad. Ha ez valóban bekövetkezik, akkor voltaképpen Biden győzött, amihez 270 elektori voks szükséges. (Portf., só)

7:23

A Twitter folyamatosan figyelmeztet Trump hazugságaira

Alig 24 órán belül az elnök hat tweetjére is figyelmeztetést raktak, mert alaptalanul kiáltott csalást, vagy nyilvánította magát győztesnek államokban. Trump mellett így járt szóvivője, Kayleigh McEnany, és fia, Donald Trump Jr. is. Ők is azt állították, hogy Trump nyert Pennsylvaniában, ahol még több, mint egymillió szavazatot nem számoltak meg. (444, ú)

7:04

A nagy falatnak számító Michigan Bidené

Valamennyi mérvadó hírcsatorna szerint Joe Biden nyerte Michigant és annak 16 elektori szavazatát, ami hatalmas ugrás számára, hogy végső győzelmet arasson. Mindez azt jelenti, hogy Bidennek így már 253 elektori szavazata van. Összesen 270 elektori szavazat szükséges ahhoz, hogy az egyik jelölt megnyerje az elnökválasztást. Több másik államhoz hasonlóan Michigan is szerda késő délután fordult át Biden javára. Trumpék korábban jelezték, perelni fognak az államban, hogy állítsák le a szavazatszámlálást. Négy éve ebben az államban Donald Trump nyert. (444, ú)

06:04

Több városban tüntettek Donald Trump hívei és bírálói is

Több amerikai városban tüntettek Donald Trump amerikai elnök hívei és bírálói is szerda este.

Trump hívei az egyes csatatérállamokban még tartó szavazatszámlálások leállítását követelték, míg bírálói valamennyi voks megszámlálása mellett álltak ki.

Megmozdulások voltak Seattle-ben, Minneapolisban, Chicagóban, Detroitban, New Yorkban, Pittsburghben, Houstonban. A demonstrációk békések voltak.

Az oregoni Portland városában azonban elszabadultak az indulatok, és Kate Brown demokrata párti kormányzó a belvárosban kitört erőszak megfékezésére kirendelte a Nemzeti Gárdát. Portlandben nem csak a választások miatt elégedetlenkedők vonultak utcára, hanem a rendőri erőszak visszaszorításáért tüntetők is.

Donald Trump elnök kampánytörzse és a republikánusok közben egyszerre négy pert indítottak a választási eredmények okán: Wisconsinban, Michiganben, Pennsylvaniában és Georgiában. Wisconsinban és Michiganben – ahol Joe Biden demokrata párti elnökjelölt már győzött – a szavazatok újraszámlálását kérik, míg Pennsylvaniában és Georgiában a voksok megszámlálásának felfüggesztése miatt fordultak bírósághoz.

04:51

Joe Biden elkötelezte magát a párizsi klímaegyezményhez történő visszatérés mellett

Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje, az Egyesült Államok várható következő elnöke elkötelezte magát a párizsi klímaegyezményhez történő visszatérés mellett szerda este egy Twitter-üzenetben.

„Ma a Trump-kormány hivatalosan is kilépett a párizsi klímaegyezményből. Pontosan 77 nap múlva egy Biden-kormány ismét csatlakozni fog hozzá” – írta a bejegyzésben Joe Biden.

Donald Trump amerikai elnök 2017-ben bejelentette kilépési szándékát, és a kormány 2019-ben meg is kezdte ennek folyamatát. A kilépés szerdán, november 4-én érvénybe is lépett. Ezt megerősítették Washingtonban és New Yorkban, az ENSZ klímatitkárságán is.

Trump demokrata párti kihívója, Joe Biden már a választási kampány során jelezte, hogy megválasztása esetén az ország újra csatlakozik a párizsi egyezményhez, amelyet még 2015-ben írtak alá.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerdai összeállításában emlékeztetett rá, hogy Biden korábban több olyan tervet felvázolt, amely 1700 milliárd dollárt szánna arra, hogy az Egyesült Államok 2050-ig klímasemlegessé tegye a gazdaságát. Kilátásba helyezte emellett a megújuló energiaforrások támogatását és általában a környezetvédelmi intézkedések erősítését is.

Érdekes

2020. 11. 05.

23:40

Biden úgy véli, hogy meg fogja nyerni a választást

Joe Biden, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje abbéli meggyőződésének adott hangot helyi idő szerint szerda délután, hogy meg fogja nyerni az elnökválasztást.

„Egyértelmű, hogy elég államot megnyerünk ahhoz, hogy meglegyen az elnökséghez szükséges 270 elektori szavazat” – emelte ki Biden, de hozzátette, hogy Donald Trump korábbi kijelentésével ellentétben ő nem nyilvánítja még győztesnek magát.

„Úgy gondoljuk, hogy mi leszünk a nyertesek, amikor véget ér a szavazatszámlálás” – fogalmazott.

Emellett ígéretet tett arra, hogy győzelme esetén megpróbálja egyesíteni a nemzetet, ugyanis szerinte fontos lenne véget vetni annak, hogy a politikai ellenfeleket „ellenségként” kezelik.

Ezzel egy időben a CNN hírtelevízió arról számolt be, hogy a demokrata párti jelölt nyert a kulcsfontosságú ingaállamnak számító Michiganben is.

Donald Trump eközben a Twitteren győzelmet hirdetett Pennsylvaniában, Georgiában és Észak-Karolinában. Elemzők szerint ezen államokban azonban még nem dőlt el véglegesen a verseny. A bejegyzést a mikroblog-szolgáltató ezért meg is jelölte, és csak a figyelmeztetés kötelező elolvasása után tette elérhetővé.

A CNN legfrissebb összesítése szerint Biden 253, míg Trump 213 elektori szavazatot tudhat magáénak eddig biztosan. A választási győzelemhez 270-re van szükség.

23:27

Az EBESZ bírálta Trump választási csalással kapcsolatos „alaptalan” állításait

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői élesen bírálták szerdán Donald Trump amerikai elnök „alaptalan” kijelentéseit az elnökválasztáson tapasztalt állítólagos csalásokkal kapcsolatban.

„A rendszerszintű hiányosságokról szóló alaptalan állítások gyengítik a demokratikus intézményrendszerbe vetett közbizalmat, különösen amennyiben azok az elnök szájából hangzanak el” – közölte Michael Georg Link, az EBESZ választási megfigyelő missziójának vezetője.

Trump – szakértők szerint minden bizonyíték nélkül – többször is hangoztatta, hogy az amerikai választási rendszer sérülékeny a csalásokkal szemben, s szerdán is csalást emlegetett.

Az EBESZ csaknem negyven országból több mint száz választási megfigyelőt küldött az Egyesült Államokba.

A nemzetközi szervezet közlése szerint az elnökválasztást a koronavírus-világjárvány jelentette nehézségek ellenére megfelelően bonyolították le.

Donald Trump szerdán már bejelentette a győzelmét, miközben még tart a szavazatszámlálás, illetve azzal vádolta meg a Demokrata Pártot, hogy „jelentős csalásokat” követett el.

Előzetes jelentésében az EBESZ kiemelte, hogy az ilyen kijelentések „sokak szerint fokozzák a választást követő politikai erőszak kockázatát”.

22:04

Wisconsinban bejelentették Biden győzelmét, Trump a michigani számlálás felfüggesztését kéri

Wisconsinban szerdán délután bejelentették Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét, közben Donald Trump elnök kampánymenedzsere a michigani szavazatok számlálásának felfüggesztését kérte.

Wisconsinban Biden a voksok 50,2 százalékát kapta, szemben Trump 48.2 százalékos támogatottságával. Ez a közép-nyugati állam 10 elektort ad, és ezzel a Fox News televízió szerint Biden 248-ra növelte az őt támogató elektorok számát. Donald Trump – mint a Fox News jelentette – 214 elektori támogatóval rendelkezik.

Váratnak még magukra az eredmények Michiganben, Pennsylvaniában, Észak-Karolinában és Georgiában.

Donald Trump két Twitter-bejegyzést is szentelt a pennsylvaniai helyzetnek. Az egyikben azt írta, hogy a republikánusok Pennsylvaniában nagy győzelemre számítanak, de a tagállam illetékes vezetője „éppen bejelentette, hogy több milliónyi szavazócédula megszámlálása van még hátra”. A korábbi bejegyzésében pedig azt írta: „keményen dolgoznak azon, hogy 500 ezer szavazatnyi előnyt eltüntessenek Pennsylvaniában. Úgy, mint Michiganben és másutt is”. Ezt a bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a figyelmeztetés kötelező elolvasása után tette elérhetővé.

Bill Stepien, Trump kampányigazgatója szerdán délután újabb közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy kérik a michigani szavazatszámlálás felfüggesztését. Stepien hangsúlyozta, hogy a Trump-kampány munkatársai több helyen sem lehettek jelen megfigyelőként a levélszavazatok regisztrálásánál és a szavazatok számlálásánál. „Ma panasszal értünk a megfelelő tagállami hatóságnál, s azt kértük, hogy mindaddig függesszék fel a szavazatok számlálását, amíg nem lehetünk jelen a folyamatnál” – írta a közleményben a kampányigazgató.

20:30

Wisconsint megnyerte Biden, Trumpék jogászai Philadelphiába tartanak

Joe Biden megszerezte Wisconsin 10 elektorát, így ezt a fontos billegő államot már a demokrata jelölthöz számolhatjuk. Mindössze 0,7 százalékponttal nyerte meg az államot. Pennsylvaniába utazik Donald Trump kampánystábjának és jogi csapatának egy része. Trump ügyvédje, Rudy Giuliani azt írta a Twitteren, hogy egy komplett „jogászcsapattal” tart Philadelphiába, ahol szerinte „masszív csalás” folyik. Az ügyvéd azt állítja, Trump 550 ezer szavazattal vezet, 75%-os feldolgozottság mellett. (Portf., )

20:08

A nem fehér szavazók Bident választották

A MSNBC amerikai tévécsatorna százezer kérdőívet és telefonos interjút rögzített az USA 24 államában. Ebből kiderül, hogy nemek szerinti felbontásban a választók 47 százaléka férfi és 53 százaléka nő volt. A férfiak majdnem egyformán 49 és 48 százalékban Trumpra és Bidenre szavaztak, a nők esetében a maga 56 százalékával inkább Biden volt a preferált. Trumpot a nőknek csak 43 százaléka támogatta. Etnikumok szerinti bontásban az amerikai szavazók 65 százaléka fehér, 35 százalék pedig kisebbségi volt. A fehér szavazók 57 százaléka Trumpra, 42 százaléka pedig Bidenre voksolt. A nem fehér választók egyöntetűen Biden mellett álltak ki, az exit poll felmérések szerint Biden 72 százalékot, míg Trump csak 26 százalékot kapott tőlük. Bident leginkább a feketék támogatták, tőlük ugyanis 87 százalékot kapott. Azonban Biden más etnikumok körében nem ért el akkora sikereket, mint a feketéknél: a latinoknak csak 66 százaléka, az ázsiaiaknak csak 63 százaléka, míg az többi kisebbségnek 58 százaléka szavazott Bidenre. (Azonnali, só)

19:57

Nevadában sem lesz ma eredmény

Pennsylvaniához hasonlóan Nevadából sem lesz ma végeredmény, mert csütörtök reggel előtt már nem hoznak nyilvánosságra újabb adatokat. Az állam vezetése azzal indokolta a döntést, hogy enyhíteni akarják a nyomást a túlterhelt szavazókörzeteken, az a cél, hogy pontosan összesítsék a szavazatokat. A hat elektori szavazatot érő államban Joe Biden vezet minimális, 8000-es előnnyel. A feldolgozottság 86 százalék. (Tx)

19:56

Tüntetés a fővárosban

Washington fővárosban (ahol a szavazatok 93%-át kapta Biden), az utcára mentek a tüntetők, többen összeverekedtek a rendőrökkel, több embert letartóztattak. A tüntetők körbezárták a Fehér Házat is, ahol Trump elleni transzparensekkel tüntettek. A cseh hírügynökségek már képekkel is illusztrálták a megmozdulást. (portf., só)

19:52

Észak-Karolinában folytatják a számlálást

Észak-Karolinában folytatják a szavazatok számlálását, de a végleges eredményre valószínűleg még napokat kell várnunk. Ebben az államban még november 12-ig érkezhetnek a szavazatok, amennyiben 3-án feladták őket. (portf.)

19:48

Trump kampánycsapata újraszámlálást kér Wisconsinban

Több választókerületből is rendellenességeket jelentettek, amelyek megkérdőjelezik a választás érvényességét, ezért a szavazatok újraszámlálását fogja kérni Donald Trump kampánya, ezt jelentette be Bill Stepien, az elnök kampánymenedzsere. Steipen már korábban is utalásokat tett arra, hogy újraszámlálást kérhetnek majd. A Guardian szerint eddig nincs bizonyíték arra, hogy választási csalás történt volna Wisconsinban. (444, ú)

18:55

Trump szerint „rejtélyesen eltűnt” az előnye

„Az előnyöm rejtélyesen eltűnt” – írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren helyi idő szerint szerdán délelőtt.

Az amerikai elnök az éjjel, a Fehér Házban tett nyilatkozata óta először szólalt meg, három mikroblog-bejegyzést is közzétett. Ezek közül kettőt a Twitter megjelölt, és csak a figyelmeztetése után vált hozzáférhetővé.

Az első bejegyzésben Trump úgy fogalmazott: „a múlt éjjel több tagállamban, amelynek csaknem mindegyikét demokraták irányítják és ellenőrzik, vezettem, gyakran nagyon biztos fölénnyel. Aztán ez a vezetés egyenként kezdett rejtélyesen eltűnni, ahogy a szavazatokat számlálni kezdték. Nagyon különös ez, a közvéleménykutatók teljesen és történelmi léptékkel tévednek.”

Egy másik, a Twitter által szintén megjelölt bejegyzésében az elnök leszögezte: „mindez elég ok arra, hogy bíróságra menjünk. Ezt látván egyetlen tisztességes ember sem mondhatja, hogy ez normális és nem ad okot aggodalomra”.

Trump közzétette egy konzervatív politikai és kommunikációs tanácsadó, Matt Mackowiak bejegyzését is, amely térképet mutatva azt rögzíti, hogy az újonnan számlált szavazatok 100 százaléka Biden győzelmét igazolja. A Twitter ezt a bejegyzést is megjelölte.

Szerda délelőtt sajtókonferenciát tartott az elnök választási kampánymenedzsere, Bill Stepien. Kifejtette: megteszik a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a jogszerűen leadott voksokat számolják meg. „Ha valamennyi, jogszerűen leadott szavazatot megszámlálnak, akkor mi győzünk, az elnök arat győzelmet” – fogalmazott Stepien.

Philadelphiában szerdán délelőtt Timothy Savage szövetségi bíró nem fogadta el a republikánusok arra vonatkozó panaszát, hogy az egyik pennsylvaniai megyében lehetőséget adtak a szavazóknak a levélben beküldött voksaik korrigálására. A republikánusok azt kérték, hogy ezeket a szavazatokat ne vegyék figyelembe. A többi között azzal érveltek, hogy a pennsylvaniai alkotmánybíróság döntése szerint is törvény tiltja a megyéknek, hogy lehetővé tegyék a levélben szavazóknak a szavazataik korrigálását.

„Ebben nem vagyok biztos. Valóban ezt mondták ki, vagy az mondatott ki, hogy a választási bizottságnak nincs kötelezettsége ennek megtételére. Vajon nem az volt a törvényhozók szándéka, hogy biztosítsák, és ne megvonják a választójogot a szavazóktól?” – tette fel kérdést a bíró. A republikánus érvelés szerint „nem a választójog megvonásáról van szó ez esetben, hanem arról, hogy a szavazatok korrigálását nem tehetik meg, hacsak a választási törvény nem ad erre felhatalmazást”.

A szerdai bírósági meghallgatáson a kérdéses pennsylvaniai megye képviselője, Lee Soltysiak elmondta: tudomása szerint 93 szavazócédulát „vettek kezelésbe”, azaz korrigáltak. Hozzáfűzte: jelenleg lezárt szobában, állandó felügyelet alatt számlálják a voksokat.

18:48

Hogyan tovább? Meddig várjunk?

Kár azt hinni, hogy e választásnak gyorsan vége lesz. Wisconsinban és Georgiában remélhetőleg csütörtökön hirdetnek végeredményt, Michiganben pedig már pénteket emlegetnek, a detroiti választási bizottság vezetője nyugtatott mindenkit, hogy precíznek kell lenni, nem gyorsasági versenyt nyerni.

Pennsylvaniában péntekig fogadják be a levélszavazatokat, ha azokat november 3-ig postára adták, Nevadában egészen jövő keddig, Észak-Karolinában pedig jövő csütörtökig. Ráadásul ha valahol 1 százalékpontnál kisebb a különbség a végén, akkor kérhet a vesztes újraszámlálást. Arról nem is beszélve, hogy a republikánusok próbálták megakadályozni már a szavazás előtt, hogy az urnazárás után beérkezett levélvoksokat beszámítsák a végeredménybe, lehet még ebből is hosszú jogi vita. (hvg, só)

18:41

Trump vadul Twitterezik és csodálkozik

Donald Trump elnök az eredmények számára kedvezőtlen alakulása láttán egymás után írja a Twitter bejegyzéseket, amelyekben arra utalgat, hogy ő nem elveszti éppen a választást Wisconsin és Michigan államokban, hanem azt elveszik tőle. Legutóbb azt írta ki: Mindenhol Biden szavazatokat találnak – Pennsylvaniában, Wisconsinban, Michigan-ben. Annyira rossz ez az Országnak! (444, só)

18:08

Joe Biden rekordot döntött

69 759 833 szavazatot gyűjtött be Joe Biden demokrata elnökjelölt a legfrissebb számok szerint. Még vége sincs a szavazatszámlálásnak, de ezzel a számmal már megdöntötte Barack Obama 2008-ban felállított, 69 498 516-os rekordját. Donald Trumpra 67 160 663-an szavaztak, ami egyébként szintén több, mint a 2016-os eredménye, a történelem során ez eddig a harmadik legtöbb szavazat, amit egy elnökjelöltre leadtak. (portf., ú)

17:48

Michiganben is átvette a vezetést Biden

Újabb államban előzte meg a demokrata jelölt Donald Trumpot, Wisconsin után a 16 elektort adó Michigan államban is átvette a vezetést Joe Biden. A szavazatok 89 százalékos feldolgozottságánál fej fej mellett vannak a jelöltek: Biden 49,2, Trump 49,1 százalékon áll. Mivel már nagyrészt csak levélszavazatokat számolnak, amelyek inkább a demokratáknak kedveznek, és leginkább olyan körzetekben alacsony a feldolgozottság, mint a Detroitot is magába foglaló Wayne megye, ahol már most is nagyon vezet Biden, várhatóan az előnye még inkább növekedni fog. (444, ú)

17:44

Pennsylvania ma nem hirdet eredményt

Tom Wolf, Pennsylvania állam kormányzója azt mondta, hogy a levélszavazatokat sokkal lassabban lehet csak összesíteni, ezért lehet, hogy még szerdán sem lesz meg az eredmény, hogy melyik jelölt nyeri el az állam 20 elektorát. Az egyik legfontosabb csatatérállamnak számító Pennsylvaniában eddig a szavazatok 78 százalékát sikerült összesíteni, még több mint 3 millió szavazatot kellene megszámolni. (444, ú)

17:23

Republikánus politikusok is bírálták Trumpot

Republikánus politikusok bírálták szerdán Donald Trump amerikai elnököt, amiért idő előtt az elnökválasztás  győztesének nyilvánította magát.

Chris Christie, New Jersey állam volt kormányzója és Donald Trump egyik szoros szövetségese az ABC televíziónak nyilatkozva rosszallotta Trump bejelentését.

„Szerintem a bejelentés rossz stratégiai döntés, rossz politikai döntés volt” – fogalmazott.

Rick Santorum, volt pennsylvaniai republikánus szenátor – aki 2016-ban Trumpot támogatta – a CNN televízióban kijelentette: „nagy aggodalom fogott el, amikor meghallottam, hogy az elnök mit mondott”. Hozzáfűzte: Az elnök hetvenvalahány éves ember, aki hajnali fél háromkor és nagyon idegölő kampány után szólalt meg. Szerintem nagyon szerencsétlen dolog volt, hogy a durvább oldalát mutatta meg”.

Santorum kiábrándítónk nevezve az elnöki bejelentést, reményét fejezte ki, hogy Donald Trump szerdán másként fogalmaz majd.

Adam Kinzinger, Illinois republikánus képviselője a Twitteren bírálta Trumpot. Marco Rubio, floridai republikánus szenátor, szintén a Twitteren, nem nevezte néven az elnököt, de úgy fogalmazott: „az elnökválasztás eredménye azt követően lesz ismert, hogy valamennyi jogszerűen leadott szavazatot megszámláltak”.

Donald Trump szerdára virradóra a Fehér Házban mondott rövid beszédét ellentmondásosnak ítélték az Egyesült Államokban. Az elnök ugyanis bizonyítékok nélkül azt jelentette be, hogy „egyértelműen győztünk Georgiában” és „egyértelműen győztünk Észak-Karolinában”. Mindkét államban még szerdán reggel is számolták a voksokat, bár a részleges eredmények szerint Trump áll vezetésre.

16:40

Német alkancellár: az összes szavazatot meg kell számlálni

Az amerikai elnökválasztáson leadott összes szavazatot  meg kell számlálni – jelentette ki a német alkancellár szerdán Berlinben.

Olaf Scholz elmondta, hogy az amerikaiak ugyan szavaztak következő elnökükről, de a választási rendszer annyira összetett, hogy egyelőre nem tudni, ki nyeri el a tisztséget.

Akárhogy is lesz, egy „demokratikus választás” esetében ragaszkodni kell ahhoz, hogy a választási folyamatot teljes egészében lebonyolítsák, „ami azt jelenti, hogy a választás akkor ér véget, amikor az összes szavazatot megszámlálták” – mondta a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa.

Olaf Scholz – aki a pénzügyminisztériumot vezeti Angela Merkel kancellár kormányában és az euróövezeti pénzügyminiszterek videokonferenciája előtt nyilatkozott – hangsúlyozta, hogy hazáját „a közös értékek, és a demokráciáról és a jogról alkotott felfogás” is összeköti az Egyesült Államokkal.

Hozzátette, hogy soha nem felejtik el a második világháború utáni „demokratikus újjáépítéshez” és az ország újraegyesítéséhez adott döntő jelentőségű amerikai hozzájárulást. A Németországban amerikai segítséggel megvalósított demokrácia révén kialakult elkötelezettség révén „mindig is azok oldalán állunk, akik kiállnak a szabadságért, a szabályokon és értékeken nyugvó világrendért és a multilateralizmusért” – mondta az alkancellár.

Hasonlóan fogalmazott a koalíciós társ Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Annegret Kramp-Karrenbauer pártelnök, a Merkel-kormány védelmi minisztere is, aki a ZDF országos köztelevíziónak adott nyilatkozatában azzal kapcsolatban, hogy az urnazárás utáni első nyilatkozatában a választás győztesének nevezte magát Donald Trump republikánus jelölt, kiemelte, hogy „a választás még nem dőlt el”, hiszen „még számlálják a szavazatokat”.

Hozzátette, hogy Donald Trump fellépése „alkotmányos válság” kialakulásához vezethet és „robbanékony helyzetet” idézhet elő, ami „felettébb nyugtalanító”.

Változó élességű bírálatot fogalmaztak meg a szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki oldaláról is.

A legnagyobb ellenzéki párt, a CDU és a legkisebb kormánypárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségétől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke, Jörg Meuthen az ARD országos közszolgálati televízió beszámolója szerint azt mondta, hogy Donald Trump urnazárás utáni megnyilvánulása „bosszantó”.

Az SPD-tól balra álló Baloldal (Die Linke) egyik legtekintélyesebb politikua, Gregor Gysi a ZDF-nek úgy vélte, hogy Donald Trump kijelentése a választás eredményéről „antidemokratikus”, és a jelölt szándéka „az emberek feltüzelése”.

Christian Lindner, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke ugyancsak a ZDF-nek azt mondta, hogy a republikánus jelölt az urnazárás után tanusított magatartásával szakított az amerikai demokrácia „hagyományaival és szabályaival”.

16:23

Így állnak most

Eddig 41 államban dőlt már el biztosan a 2020-as elnökválasztás: ez alapján úgy fest, hogy Joe Biden demokrata kihívó 224 elektorral áll jelenleg, míg Donald Trump elnök eddig 213 elektort szerzett meg a CNN és a BBC összesítése szerint. A győzelemhez 270 elektor kell minimálisan. A kilenc, még nem eldőlt államban – Alaszka, Arizona, Észak-Karolina, Georgia, Maine, Michigan, Nevada, Pennsylvania és Wisconsin – mind más és más a helyzet, Wisconsinban és Michiganben például olyannyira feljövőben van Biden, hogy fordítani is tudott. (Tx, ú)

15:05

Kanye West magára szavazott

A rapper Kanye West korábban Trumpot támogatta, de aztán úgy döntött, hogy az a legjobb, ha ő maga is elnökjelölt lesz. Nyilván semmi esélye sem volt, főleg, hogy pár határidőt is elmulasztott, így végül csak 12 államban lehetett rá szavazni. West körülbelül 57 ezer voksot gyűjtött be a 130 millióból. Az egyik éppen a sajátja volt, amit dokumentált is a Twitteren. A rapper azt írta, életében először vett részt elnökválasztáson, és mit ad isten, éppen saját magára szavazhatott. Mivel a szavazólapra nem sikerült felkerülnie, egy üresen hagyott rubrikába kézzel írhatta fel magát… (Tx)

14:18

Ahol még vadul számolnak

Georgiában és Észak-Karolinában 94%-os a feldolgozottság órák óta, előbbiben Trumpnak 2,2, utóbbiban 1,4%-os előnye van, a levélszavazatok bármelyiket átbillenthetik Bidenhez. Nevadában 67%-os feldolgozottság mellett 0,6% Biden előnye – itt még bármi lehet. A 20 elektort adó, ezért omoly súllyal bíró Pennsylvaniában 64%-os feldolgozottság mellett 55,7%-kal vezet Trump, Bidennek 43,1%-a van. Lefutottnak tűnik, de a sok levélszavazat miatt itt is lehetséges a fordítás Biden számára. Ami eddig biztos: Bidennek már 238, Trumpnak 213 elektora van, a győzelemhez 270 kell. (portf. só)

14:13

Fej fej mellett a véghajrában

Wisconsinban 169 ezer levélszavazat összeszámolása után Biden szűken átvette a vezetést, és Michiganben is 1,3 százalékra került a korábban vezető Trumptól. Nevadában viszont Trump jött nagyon közel a demokrata jelölthöz, alig 1 százalék a lemaradása. A tíz elektori helyről döntő Wisconsinban a demokrata Joe Bidennek körülbelül 20 ezer szavazat az előnye Trumppal szemben a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál. Négy éve meglepetésre Trump legyőzte itt Hillary Clintont, körülbelül 30 ezer szavazattal. Michiganben 86 százalékos feldolgozottságnál 0,5 pontra csökkent Biden hátránya Trumppal szemben. A republikánus elnök 49,4 százalékon, Biden 48,9 százalékon áll. (Tx, só)

14:04

Óriási a részvétel

Jelenleg 138 milliónál áll a választási részvétel. Négy évvel ezelőtt nagyon sokan, 136,7–138,8 millióan vettek részt a választáson. Biden már most több szavazatot szerzett, mint 2016-ban Hillary Clinton, 68,5 millió felett jár. Arányait tekintve 1900 óta most szavaztak a legtöbben a választásra jogosultak közül. Becslések szerint a jogosultak 66,9 százaléka szavazott, miközben a korábbi elnökválasztásokon az utóbbi 50 évben csak 50 és 55 százalék közötti volt a részvétel. (Tx, só)

13:59

Zavargások első jelei

Több amerikai városban is tüntetések indultak november 4-e hajnalán, pedig még közel sem végleges az amerikai elnökválasztás eredménye, ahogy több billegő államban is folyik még a levélszavazatok összesítése. Bár több tüntető is rongált vagy összecsapott a rendőrökkel, általános erőszakhullámról és komolyabb zavargásokról még nem lehet beszélni. Többnyire olyan városokban voltak tüntetések, ahol feszült a hangulat a Black Lives Matter mozgalomhoz köthető demonstrációk miatt.Az elnöki rezidencia kerítését már korábban távolabbra tolták ki, most pedig, mintha ostromra készülnének, farostlap burkolattal próbálják megmászhatatlanná tenni. Az Egyesült Államok más városaiban is látható, hogy az üzletek a vitrinek betáblázásával próbálják megelőzni az esetleg erőszakossá váló politikai demonstrációk okozta károkat. Nem csak a boltosok készülnek viharos napokra, de az ügyvédek is: mindkét tábor jogász csapatokat küldött több kulcsfontosságú helyszínre. (Portf, Népsza, só)

13:39

Halott a törvényhozásban

Bejutott az észak-dakotai törvényhozásba David Andahl, aki október elején halt meg koronavírus következtében. Az 55 éves férfi neve ugyanakkor rajta maradt a szavazólapon, és simán nyert is. Várhatóan a helyi republikánus alapszervezet majd egy másik képviselőt fog nevezni helyette. (444, ú)

13:38

A republikánusoknak várhatóan sikerül megtartani többségüket a szenátusban

A republikánusok várhatóan meg tudják tartani többségüket a szenátusban az amerikai sajtó szerdai előrejelzése szerint, több ingadozó államban nem jártak sikerrel a demokrata párti kihívók az előző nap tartott választásokon.

Minden szövetségi állam 2–2 szenátort delegálhat, a 100 tagú szenátusnak jelenleg 53 republikánus tagja van. Az idei elnökválasztással együtt 35 szenátori helyről döntenek a választók, ebből eddig 25-öt a republikánusok töltöttek be.

Arizonában és Coloradóban sikerült demokrata párti jelöltnek elnyernie az eddigi republikánus szenátor helyét, de Montanában, Iowában, Dél-Karolinában és Texasban a republikánusok le tudták győzni a demokrata párti kihívójukat, és Észak-Karolinában is hasonló végeredmény várható.

Alabamában és Kansasban pedig a demokraták veszítettek egy-egy szenátori helyet a republikánusok javára, és az eddigi adatok alapján várhatóan Michiganben is veszíteni fognak egy helyet.

Georgia államban egyik jelölt sem szerzett elegendő szavazatot, ezért januárban második fordulót rendeznek.

Több szövetségi államban még nem dőlt el végleg a fej fej melletti küzdelem.

Egyértelműbb a helyzet a képviselőházi helyeket illetően: az NBC és a Fox News szerint itt a demokrata párti törvényhozók meg tudják tartani eddigi többségüket. Jelenleg a 435 fős képviselőházban 232 mandátummal rendelkeznek a demokrata pártiak.

13:22

Liberalizálnák a kábítószer-fogyasztást

Az elnökválasztással és a kongresszusi választással együtt államonként több helyi ügyben is szavaztak november 3-án az amerikai választópolgárok. Oregon az 50 állam közül elsőként dekriminalizált minden kábítószert, így a heroint, kokaint, metamfetamint is, vagyis akit kis mennyiségű droggal kapnak el, az egy 100 dolláros büntetéssel egy elvonóval kiválthatja a börtönbüntetést. Dél-Dakota az első állam lett, amely ugyanazon szavazáson belül mind az orvosi, mind a rekreációs marihuánafogyasztást engedélyezetté tette. (Tx, só)

13:19

Biden feljövőben Michiganben

A 16 elektorról döntő Michiganben is egyre szorosabb a verseny, ahogy haladnak előre a szavazatok számlálásával. Már 83 százalékos a feldolgozottság Michiganben, és Biden még közelebb került Trumphoz: a republikánus jelölt 49,8 százalékon, Biden 48,5 százalékon áll a 16 elektort adó állambanA Sky News szerint ez a tendencia folytatódni fog, mert olyan megyék vannak még hátra, amelyek hagyományosan demokrata erősségnek számítanak. Azért így is elég nagy fordítás lenne, ha Biden ledolgozná a korábban 4,4 százalékra mért hátrányát.(Tx, só)

12:25

Amerikai becslések

Az amerikai AP hírügynökség szerint Biden 238, Trump 213 elektori szavazatnál tart (a győzelemhez 270 kell), viszont a CNN amerikai hírtévé szerint egyelőre 224:213 az állás Biden javára, mert még nem tartja biztosnak, hogy a demokrata jelölt nyert Arizonában. (ct24, só)

12:12

Fordulat itt, fordulat ott

Miközben Milwaukee feldolgozásával Joe Biden átvette a vezetést Wisconsin államban, Trump számaiban is meglepő fordulat történt. Az elnök nagyon felzárkózott Bidenre Nevadában, ami most már nyerhetőnek tűnik, pedig eddig sima demokrata győzelemre utaltak a számok. (NapiG)

12:01

Kifogyott a tinta...

Miután a levélszavazatok összesítésekor Biden óriási hátrányból átvette a vezetést Wisconsinban, felmerül a kérdés, miért nem látunk adatokat Green Bayből, az állam egyetlen olyan nagyvárosából, ahonnan még alig vannak számok. Az ok: kifogyott a tinta a szavazógépből!!! (hvg)

11:43

A szlovén kormányfő gratulált Trump szerinte várható győzelméhez

A szlovén kormányfő szerint „elég egyértelmű”, hogy az amerikaiak Donald Trumpot választották meg újabb négyéves ciklusra az Egyesült Államok elnökének – ezt Janez Jansa Twitter-oldalán írta szerdán.

„Minél nagyobb lesz a késedelem és ténytagadás a fősodratú média részéről, annál nagyobb lesz az elnök végső diadala” – tette hozzá, egyben gratulált a Republikánus Pártnak az általa elért „erőteljes eredményhez”.

Janez Jansa október 23-án – szintén Twitter-oldalán – támogatásáról biztosította és győzelemre buzdította Donald Trump amerikai elnököt demokrata párti kihívójával, Joe Bidennel szemben.

„Tiszteletben tartjuk Joseph Biden nehéz, tragikus életútját és néhány régi politikai eredményét. De ha megválasztanák, az egyik leggyengébb amerikai elnök lenne a történelemben, most, amikor a szabad világnak – jobban, mint valaha – erős Egyesült Államokra van szüksége. Gyerünk, nyerd meg, Donald Trump!” – írta akkor közösségi oldalán.

11:30

Félelmetes véghajrá!

Félelmetes a hajrája minden idők egyik legizgalmasabb elnökválasztásának. Reggel még úgy tűnt, hogy Trump simán nyeri a választást azzal, hogy a déli ingadozó államok mellé az északiakat is behúzza, aztán a levélszavazatok felborították a képet. Öt olyan állam is van, ahol a fordulatra lehetett számítani, ebből Wisconsinban már be is következett, Biden átvette a vezetést. A másik négy állam: Michigan és Pennsylvania északon, Georgia és Észak-Kalifornia délen – a felsorolt államokban a nagyvárosok levélszavazatait most számolják, ami inkább Bidennek kedvez. Ebből elég egy helyen fordítania Bidennek, és az elektori helyek számát illetően ő kerülne többségbe, vagyis megnyerné az elnökválasztást. (Portf., só)

11:24

Fordulat Wisconsinban

89 százalékos feldolgozottságnál 0,3 százalék, 9 ezer szavazat Biden előnye Wisconsinban. Néhány perccel ezelőttig még 3,7 százalék, azaz körülbelül 110 ezer szavazat volt Trump előnye az államban. A nagy változás amiatt következett be, hogy beérkeztek a levélszavazatok eredményei Milwaukee-ból, Wisconsin legnépesebb városából. A nagy kérdés az, hogy sikerül-e majd Bidennek megőriznie előnyét az államban. Négy évvel ezelőtt Trump mindössze 0,8 százalékkal, azaz kevesebb mint 23 ezer szavazattal nyert az államban, mely 10 elektort ad. (Telex)

10:56

Hawaii Bidené

Biden nyert a Hawaii-szigeteken, ez újabb 4 elektort jelent. Már 9 ezer szavazat Biden előnye Wisconsinban. Pedig 9 előtt körülbelül 110 ezer szavazat volt Trump előnye az államban. A nagy változás amiatt következett be, hogy beérkeztek a levélszavazatok eredményei Milwaukee-ból, Wisconsin legnépesebb városából. Az állam 10 elektort ad, megnyerése kulcsfontosságú mindkét félnek. (só)

10:34

Joe Biden nyert Arizonában

Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje nyerhette meg Arizona szövetségi állam tizenegy elektori szavazatát a keddi elnökválasztáson a Fox News amerikai hírtelevízió és az AP amerikai hírügynökség előrejelzése szerint.

Biden az eddigi eredmények szerint 51 százalékot szerzett Arizonában. Az idei elnökválasztáson ez az első állam, ahol a korábbi republikánus többség demokrata párti győzelemre fordulhat át.  

Joe Biden megszerzett legalább három elektori szavazatot a négyből Maine szövetségi államban. Nebraska államban pedig Donald Trump elnöké lett négy az öt elektorból.

Maine és Nebraska az a két amerikai szövetségi állam, ahol megosztják az elektori szavazatokat.

Donald Trump nyert Iowa államban is, ahol a választás előtti napokban Biden is intenzíven kampányolt.

10:21

Példátlan Trump viselkedése

Sosem láttam még egy elnöktől olyat, hogy választási csalást kiáltson, miközben törvényesen leadott szavazatokról van szó, ezért ez szorongást okozó pillanat és sok ember munkájára nézve sértő – lényegében ezeket mondta egy veterán republikánus, tehát az elnök párjához tartozó választási jogász a CNN műsorában. Ben Ginsberg korábban társelnöke volt a Választási Adminisztráció Elnöki Bizottságának. (portf.)

10:20

Jön föl Biden

A kulcsfontosságú északkeleti államokban, Michiganben és Wisconsinban csökken Trump előnye, e két állam összesen 26 elektorral bír, a végső győzelemhez 270 kell. Biden nyert Maine-ben, ezzel újabb négy elektori szavazatra tett szert. (só)

10:14

Biden csapata beleszállt Trumpba

Felháborítónak és példátlannak nevezte Joe Biden kampányfőnöke, Jen O'Malley Dillon Trump kijelentését, mely szerint megnyerte a választást és azonnal be kell szüntetni a szavazások összeszámolását. Dillon azt írja kiadott közleményében, hogy Trump ezzel „el akarja venni az amerikai állampolgárok demokratikus jogait” és erre sosem volt még példa. Hozzátette: a számlálás nem áll le, amíg minden egyes helyesen leadott szavazatot össze nem számolnak. (portf., ú)

9:43

Az összes államban véget ért a voksolás

Az Egyesült Államok összes szövetségi államában véget ért a voksolás, és bezártak helyi idő szerint szerda hajnalra a szavazóhelyiségek, a végeredményre még órákat, de előfordulhat, hogy akár napokat is várni kell.

Mivel az ország területe több időzónán átnyúlik, a szavazóhelyiségek többórás eltéréssel zártak be. Utoljára Alaszkában ért véget a szavazás.

A koronavírus-járvány miatt az előző választásokhoz képest most sokkal többen szavaztak korábban személyesen vagy levélben, ez utóbbiak összesítése lassíthatja a végeredmény közzétételét. Közvélemény-kutatások szerint jelentősen több demokrata párti szimpatizáns szavazott levélben. Több államban várhatóan napokig tart még, mire az összes leadott voksot hivatalosan összesítik.

Az eddig összesített eredmények szerint szoros a küzdelem Donald Trump hivatalban lévő elnök és Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje között, az azonban egyértelmű, hogy elmaradt Trump kihívójának elsöprő győzelme. Trump személy szerint máris győzelmet hirdetett, de Biden is úgy értékelt, hogy nyerésre áll, és arra biztatta támogatóit, hogy őrizzék meg hitüket a győzelemben.

9:20

Maréknyi államra figyelünk

A georgiai fejlemények azt mutatják, hogy a verseny szorosabb, mint amilyennek az elsőre tűnt. Jelenleg már csak nagyon kevés olyan tagállam maradt, amelyik eldöntheti az elnökválasztást: Nevadában 67%-os a feldolgozottság, Biden vezet 50,3–47,6 arányban. A tagállam 6 elektort delegál. Arizona szinte már eldőlt, 78%-os a feldolgozottság, Bidennek 6%-pontos előnye van. Wisconsinban 91%-os a feldolgozottság, 51,3–47,2 az állás Trump javára. Michiganben 71%-os feldolgozottság mellett 8%-pont Trump előnye. Pennsylvaniában 56,1–42,7 az állás Trump javára 64%-os feldolgozottság mellett. Észak-Karolina is még szóba jöhet Bidennek, hiszen 94%-os feldolgozottság mellett 1,5%-pont a lemaradása. Georgiában egy nagy ugrással, 93%-os feldolgozottság mellett 3%-pontra csökkent a különbség, de még Trump vezet, ami azt mutatja, hogy a levélszavazatok tényleg képesek lehetnek fordítani az eredményen. Alaszkában csak nemrégiben láttak neki a számlálásnak, ahol mi időnk szerint 7-kor zárták az urnákat. (portf., só)

9:05

Trump: „megnyertem a választást”

Donald Trump szerint meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást.

Helyi idő szerint szerda hajnalban adott nyilatkozatában a Fehér Házban az újraválasztásért küzdő Trump kiemelte, hogy számos fontos államban – többek között Floridában, Ohióban és Texasban – sikerült nagy előnnyel nyernie. Hozzátette azt is, hogy jelentősen vezet továbbá Joe Bidennel, a Demokrata Párt jelöltjével szemben három olyan államban is – Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban –, ahol még nem zárult le a szavazatok összeszámlálása. „Nem tudnak minket beérni” – fogalmazott az amerikai elnök.

Trump beszéde alatt több kulcsfontosságú ingadozó államban még folyamatban volt a voksok összesítése.

Donald Trump utalt arra, hogy úgy látják, „jelentős csalások” történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon „kínos” és „csalódást keltő” ügyek, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezek miatt.

Joe Biden saját eredményével kapcsolatban valamivel korábban szintén bizakodóan nyilatkozott. Úgy fogalmazott, hogy a demokraták „jó úton haladnak a győzelem felé”, de egyelőre türelmet kért támogatóitól, amíg megtudják a végeredményt.

Az összes szavazat összeszámlálása még órákig, de akár több napig is eltarthat.

9:00

Szoros a verseny Trump és Biden között

Szoros a verseny az amerikai elnökválasztáson Donald Trump elnök és a demokrata párti Joe Biden között a közép-európai idő szerint szerda reggeli szavazatszámlálási adatok szerint, a Kongresszusban pedig a demokraták várhatóan megőrzik képviselőházi többségüket, a most republikánus többségű szenátusért viszont éles küzdelem folyik.

„Türelmesnek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét, de a demokraták jó úton haladnak a győzelem felé” – jelentette ki Biden hívei és újságírók előtt Wilmingtonban szerdára virradóra, hozzátéve, hogy győznek majd a végeredmény szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvania államban. Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. legalább 15 államban győzött.

A republikánus elnök – aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio – kedd éjjel a Twitteren ismételten azt állította, hogy „el akarják csalni a választásokat”. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette: „Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni”. Bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni. Később az elnök egy másik mikroblog-bejegyzést is közzétett, amelyben azt írta: „nagy győzelmet arattunk”. Trump legalább 20 államban győzött.

Az Edison kutatóintézet szerda reggeli előrejelzése szerint Biden legalább 220 elektori támogatásra számíthat, Trump pedig 213-ra. A CNN hírtévé is legalább 220 elektori támogatást számolt Bidennek legújabban, Trumpnak pedig 210-et. A Fox hírtévé viszont 238-at Bidennek, és 213-at Trumpnak. A győzelemhez 270 elektori szavazat kell az 538-ból.

Bár az úgynevezett csatatérállamokban még tart a szavazatok összeszámlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket, sőt, akár növelhetik is azt. Most 232:197 arányú többségük van a képviselőházban. Nancy Pelosi demokrata házelnök a választás estéjén újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselőházi többség mindenképpen meglesz pártjának. Egyúttal jelezte, hogy készen áll újabb két évre vállalni a házelnöki megbízatást.

A szenátusi helyekért éles küzdelem folyik. Az azonban már eldőlt, hogy Mitch McConnellt, a felsőházi republikánus többség vezetőjét Kentuckyban újraválasztották.

A szövetségi törvényhozásban teljesen megújították a 435 tagú képviselőházat, a szenátusnak azonban csak egyharmadát választották újra.

8:41

Trump beszélt

Donald Trump egy induló dallamaira vonult be stábja elé beszélni, és köszönetet mondani mindenkinek, a feleségétől kezdve a munkatársakig. Közölte, hogy nagy ünneplésre készülnek, amikor rekordméretű volt a részvétel, amikor nagy győzelmet arattak Floridában, Ohióban, Texasban. Szerinte egyértelmű, hogy győzött Georgiában is, Észak-Karolinában, sőt, Arizonának is örült, noha ott még messze nem egyértelmű a sikere. Az elnök Pennsylvaniát és Michigant is oda sorolta az őt támogató államok közé, noha ezekben az államokban még talán napokat kell várni az eredményekre. Külön kiemelte, hogy milyen arányban vezet ezekben, igaz, itt még százezrekben mérik a postán leadott és meg nem számolt szavazatokat. Trump szerint ők valójában megnyerték a választást, és előre jelezte: a legfelső bíróságig mennek, hogy megakadályozzanak egy csalást, amit a postán leadott, és később megszámolandó szavazatokkal követhetnek el szerinte. (hvg)

8:36

Biden esélyei

A demokrata jelöltnek jelenleg 220 elektora van, ezekhez jó eséllyel hozzácsaphat még Hawaiiról 4 és Maine-ből a lehetséges 4-ből 3 elektort (ez az állam Nebraskához hasonlóan a kongresszusi körzetek szerint is oszt elektorokat). Azaz 227 elektora biztos lesz Bidennek, ehhez kell még 43 a minimális többséget jelentő 270 elektorhoz. Jelenleg Nevadában kicsivel, Arizonában már magabiztosabban vezet, ez összesen 17 elektort jelentene számára, vagyis eljuthat 243 elektorig. Még két helyen nagyon szoros a verseny, a 16 elektort biztosító Georgiában és a 15 elektoros Észak-Karolinában, ahol van esélye Bidennek a győzelemre. (T, só)

8:22

Váratlanul kiéleződött a helyzet a 16 elektori szavazatot adó Georgiában, ahol Trump fölényesen vezetett, azonban mostanra az előnye 50,6 százalékra olvadt, Biden pedig feljött 49 százalékra. (só)

8:20

Lelassult a szavazatszámlálás

A szavazatszámláló gépek váratlan lelassulása és a levélszavazatok miatt Wisconsinban (10 elektor) és Michiganben (16 elektor) csak magyar idő szerint szerda délre lehet szinte teljes eredmény, a trióból a legtöbb elektorral, konkrétan 20-szal kecsegtető Pennsylvania államban pedig három napon belül elfogadják a választás napján feladott levélszavazatokat is, lehet, hogy csak pénteken lesz végeredmény. A részeredmények szerint mind a három államban Trump vezet, azonban a szavazatszámlálásban mindenhol hátra vannak még a sokkal inkább a demokratáknak kedvező levélszavazatok. (Tx, só)

8:07

Reggel 8 órakor a ct24.cz cseh hírtévé szerint 224 elektori szavazatot gyűjtött be Joe Biden, 213-at pedig Donald Trump. Viszont a rendkívül sok elektori voksot adó Wisconsinban, Michiganban és Pennsylvaniában egyelőre Trump vezet, s ha ezekben az államokban nyer, akkor maradhat az elnöki székben. A győzelemhez 270 elektori szavazat kell. (só)

8:03

Biden türelemre intett, Trump csalást sejtetett

Türelmeseknek kell lennünk és így megvárnunk a választás végeredményét – jelentette ki a keddi amerikai elnökválasztást követően Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a híveinek és újságíróknak Wilmingtonban szerdára virradóra. Donald Trump elnök a Twitteren választási csalást sejtetett.

Biden úgy fogalmazott: a demokraták „jó úton haladnak a győzelem felé”. Arra kérte támogatóit, hogy őrizzék meg a győzelembe vetett hitüket.

„Győzni fogunk” – hangoztatta, hozzátéve, hogy a választások végeredménye szempontjából kulcsfontosságú Pennsylvaniában a demokraták aratnak majd győzelmet.

Joe Biden a nyugati parti államokat és a keleti partvidék északon fekvő tagállamait megnyerte, és olyan fontos államokban is győzelmet aratott az előzetes eredmények szerint, mint Arizona vagy Minnesota. A CNN és a Fox televíziók összesítése szerint a hajnali órákban – az addigi választási eredmények alapján - 238 elektor támogatására számíthatott, míg Donald Trump 213 elektort tudhatott maga mögött.

Az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök – aki szintén olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio – szerda éjjel a Twitteren ismételten felvetette, hogy el akarják csalni a választásokat. Nem nevezte meg, hogy kire vagy kikre gondol, de a szövegösszefüggésből egyértelmű volt, hogy politikai vetélytársaira célzott. Hozzátette: „Nem fogjuk megengedni nekik. Szavazatokat nem lehet az urnák lezárása után leadni”.

We are up BIG, but they are trying to STEAL the Election. We will never let them do it. Votes cannot be cast after the Polls are closed!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 4, 2020

Bejegyzését a Twitter megjelölte, és csak a médium kötelező figyelmeztetése után lehetett megtekinteni.

Később az elnök egy másik mikroblog-bejegyzést is közzétett, amelyben úgy fogalmazott: „nagyot győztünk”.

I will be making a statement tonight. A big WIN!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 4, 2020

6:12

Donald Trump Ohiót és Texast is megnyerte

Donald Trump amerikai elnök Ohióban és Texasban is megnyerte a kedden tartott elnökválasztást az amerikai média előrejelzése szerint.

A Joe Biden demokrata jelölt ellen újraválasztásáért küzdő republikánus elnök Ohióban a választók 53 százalékának bizalmát nyerte el, Texasban pedig a szavazók 52 százaléka támogatta őt.

Az ohiói győzelem 18 elektor, a texasi pedig 38 elektor szavazatát jelenti Donald Trumpnak, ha a hivatalos végeredmények is megerősítik. Összesen 270 elektori szavazat kell a végső győzelemhez.

5:38

Arizonában az előrejelzés szerint Biden arat győzelmet

A csatatér-államnak számító Arizonában a Fox News szerda hajnali előrejelzése szerint a Demokrata Párt elnökjelöltje, Joe Biden arat győzelmet az amerikai elnökválasztáson.

A délnyugati államban 2016-ban Donald Trump győzött. Arizonában 11 elektori szavazat sorsa dől el. Az elnököt hivatalosan a decemberben összeülő, 538 tagú elektori kollégium választja meg, és az egyik jelöltnek 270 voksra lesz szüksége, hogy elnökké válasszák. A CNN jelenlegi összesítése szerint Joe Biden 192 elektor támogatását tudhatja maga mögött, míg a hivatalban lévő elnök eddig 114 elektor voksát szerezte meg.

Több csatatér államban jelenleg Donald Trump vezet, de a szavazatok feldolgozásának elhúzódása miatt továbbra sem lehet eredményt hirdetni.

5:26

Donald Trump nyert Floridában

Donald Trump amerikai elnök nyerte a választást a kulcsfontosságú államok közé tartozó Floridában a kedd éjjel közzétett előrejelzések és részeredmények szerint.

Az elnök a számítások szerint a szavazatok több mint 51 százalékát kapta meg. Florida 29 elektort küld az elnököt megválasztó elektori testületbe, és az első elemzések szerint a floridai győzelemmel Trump közelebb került az újraválasztás lehetőségéhez demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben.

A CNN hírtelevízió szerint az eddig feldolgozott szavazatok alapján Joe Biden 192, Donald Trump 114 elektor támogatására számíthat. Ezen összesítés azonban még nem tartalmazza a legfrissebb adatokat, például a floridai eredményeket sem. A győzelemhez 270 elektori voksra van szükség.

A Politico című lap előrejelzései szerint Trump vezet más kulcsfontosságú ingadozó államokban, így Észak-Karolinában és Ohióban is.

5:14

Trump a győztes Idahóban és Utahban, a három nyugati parti államot Biden nyerte

Donald Trump amerikai elnök aratott győzelmet Idahóban és Utahban, demokrata párti kihívója, Joe Biden pedig a három, hagyományosan liberális nyugati parti államban nyert a kedden tartott elnökválasztáson a legfrissebb előrejelzések és részeredmények szerint.

Biden az északnyugati Washington államban, Oregonban és Kaliforniában győzött.

Az úgynevezett csatatér-államokban – ahol nem hagyományosan republikánusokra vagy demokratákra voksolnak a választók, hanem álláspontjuk választásról választásra változhat – még tart a szavazatok feldolgozása. A figyelem elsősorban Floridára, Észak-Karolinára és Michiganre irányul.

5:01

A demokraták várhatóan megőrzik képviselőházi többségüket

Bár az úgynevezett csatatér-államokban még tart a szavazatok számlálása, az eddigi eredmények és valamennyi előrejelzés szerint a képviselőházban a demokratáknak sikerül megőrizniük a többségüket az Egyesült Államokban zajló választásokon. A jelenleg republikánus többségű szenátusért éles küzdelem folyik.

A demokrata párti politikusoknak 232:197 arányú többségük volt a szövetségi képviselőházban. Az eddigi választási eredmények szerint ezt a többséget megőrizték, sőt akár még bővíthetik is.

A szenátus bársonyszékeiért éles küzdelem folyik. Az azonban már eldőlt, hogy Mitch McConnellt, a felsőházi republikánus többség vezetőjét Kentuckyban újraválasztották.

4:53

New Hampshire-ben Biden győzött az előrejelzések szerint

A választói döntésekben ingadozó, úgynevezett csatatér államnak számító New Hampshire-ben minden bizonnyal Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje arat győzelmet az amerikai elnökválasztáson – állapította meg helyi idő szerint kedden, saját számításaira hivatkozva a CBS és az NBC hírcsatorna.

New Hampshire-ben 4 elektori szavazat sorsa dől el. Ahhoz, hogy az egyik elnökjelölt megnyerje a választást, 270 elektori szavazatra van szüksége. A CNN hírtelevízió jelenlegi becslése szerint Biden eddig 98 ilyen voksot szerzett meg, míg republikánus ellenfele, Donald Trump jelenlegi elnök 95 elektor szavazatára számíthat már biztosan.

3:47

Trump hét, Biden három újabb államban győzött

Donald Trump amerikai elnök hét újabb déli és középnyugati államban nyert a helyi idő szerint kedden tartott amerikai elnökválasztáson a legfrissebb adatok szerint, Joe Biden demokrata párti jelölt három újabb győzelmet könyvelhetett el.

A jelenlegi elnök az előrejelzések, illetve a részeredmények szerint Louisiana, Arkansas, Missouri, Nebraska, Dél-Dakota, Észak-Dakota és Wyoming államokban aratott győzelmet.

Joe Biden a keleti parti New York államban, illetve a délnyugati Új-Mexikóban és Coloradóban szerezte meg a szavazatok többségét.

Rendkívül szoros volt a verseny a kulcsfontosságú ingaállamnak számító Floridában, a legfrissebb eredmények szerint azonban kisebb meglepetésre Trump áll nyerésre.

A CNN hírtelevízió összesítése szerint Biden 89, Trump 54 elektori szavazatot tudhat magáénak eddig biztosan. A választási győzelemhez 270-re van szükség.

2:29

Demokrata győzelemhullám a keleti parton, Trump a déli államokban áll nyerésre

A legfrissebb információk szerint Joe Biden demokrata párti elnökjelölt a keleti parti hat államában és egy középnyugati tagállamban aratott győzelmet, míg a jelenlegi republikánus elnök, Donald Trump öt déli és egy középnyugati tagállamban győzött azok közül, ahol már befejeződött a voksolás.

Biden Massachusettsben, Rhode Islanden, Connecticutban, New Jerseyben, Delaware-ben és Marylandben, valamint a középnyugati Illinois-ban aratott győzelmet.

Donald Trump "vitte el" Alabama, Indiana, Mississippi, Tennessee, Dél-Karolina és Oklahoma államokat.

1:45

Trump nyert Kentuckyban, Bidené az északkeleti Vermont

Donald Trump, az újraválasztásáért küzdő republikánus amerikai elnök Kentucky államban nyert, riválisa, a demokrata párti jelölt, Joe Biden Vermontban aratott győzelmet a helyi idő szerint kedd este közzétett első eredmények szerint.

Donald Trump több mint 58 százalékos támogatottsággal győzött a középnyugati Kentuckyban, míg Joe Biden az északkeleti Vermontban a szavazók csaknem 72 százalékának bizalmát szerezte meg.

A nem végleges eredmények szerint Virginiában is a demokrata párti elnökjelölt nyert, Indianában és Nyugat-Virginiában pedig Trump győzelmét vetítik előre.

Az Egyesült Államok keleti parti és a középnyugati államaiban már zárnak az urnák, s jelenleg minden szem Floridára és Georgiára szegeződik. Ebben a két kulcsfontosságú tagállamban azonban még túl alacsony az adatok feldolgozottsága, bár ezek alapján Biden vezet.

1:17

Biden nem kíván jóslatokba bocsátkozni

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt babonásnak mondta magát, és ezért nem kívánt jóslatokba bocsátkozni az amerikai elnökválasztás eredményét illetően, amikor a delaware-i Wilmingtonban újságírók erről faggatták helyi idő szerint kedden kora este.

Joe Biden – aki korábban, Barack Obama kormányzatában az Egyesült Államok alelnöke volt – mindazonáltal azt hangoztatta, hogy reményei szerint megnyeri a választást.

Elmondta: munkatársaitól úgy értesült, hogy rendkívül nagy a részvétel a választásokon, különösen a fiatalok, a nők és az afroamerikai lakosság körében. Hozzáfűzte, hogy információi szerint ez így van a választás végeredménye szempontjából kulcsfontosságú államokban, köztük Georgiában és Floridában is.

Biden mindazonáltal leszögezte: „kicsit bizonytalan” a végeredményt illetően, mert sok tagállamban kiegyenlített a küzdelem.

„Ha lesz valami ma éjjel, amiről érdemes szólni, akkor beszélni fogok róla, de ha nem, akkor várok addig, amíg a következő napra meg nem számlálják a voksokat” – fogalmazott.

Joe Biden kedden, a választás napján még kampányolt. A napot azzal kezdte, hogy a kamerák kereszttüzében ellátogatott a 2015-ben agydaganatban elhunyt fia sírjához Wilmingtonban, majd repülővel Scrantonba utazott. Ott meglátogatta azt a házat, ahol született és tízéves koráig élt. Végül Philadelphiában töltött rövid időt.

Az eredményvárót Wilmingtonban rendezték be, ugyanabban a konferenciaközpontban, ahol augusztusban Biden elfogadta pártja elnökjelöltségét.

1:01

A republikánusok három szenátori helye veszélyben van, egyet visszahódíthatnak a demokratáktól

A republikánusok három szenátusi helye veszélyben forog, de egy bársonyszéket visszahódíthatnak a washingtoni törvényhozás felsőházában a most zajló választáson - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) kedden.

Miközben az elemzők elsősorban az elnökválasztás fejleményeire figyelnek, az amerikai közszolgálati rádió részletes összeállítást közölt a szövetségi törvényhozás (kongresszus) két házának helyeiért külön folytatott küzdelemről.

A törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a Demokrata Pártnak 2018 ősze óta többsége van, és a párt most arra számít, hogy az egyelőre republikánus többségű szenátusban is sikerül növelnie politikusainak létszámát.

A most tartott választáson a 100 tagú szenátust – a 435 tagú képviselőháztól eltérően – nem újítják meg teljesen, csak 35 szenátort választanak újra. Öt republikánus szenátor bársonyszéke van veszélyben az NPR szerint.

Az egyik legbefolyásosabb republikánus szenátornak, a Donald Trump elnök szoros szövetségesének számító Lindsey Grahamnak Dél-Karolinában pályája talán legnagyobb kihívásával kell szembenéznie. Vetélytársa Jaime Harrison volt lobbista, a Demokrata Párt dél-karolinai vezetője. Hasonlóképpen inog a szenátusi bársonyszéke az arizonai Martha McSallynek, akinek a karizmatikusnak mondott Mark Kelly űrhajóssal kell megküzdenie, emellett az NPR elemzői kevés esélyt adtak Maine állam szenátorának, Susan Collinsnak is demokrata párti kihívójával szemben.

A déli Alabamában viszont a felmérések szerint a republikánusoknak nagy valószínűséggel sikerül visszahódítaniuk a demokratáktól egy szenátusi helyet. A demokrata párti Doug Jones lemaradása két számjegyű a republikánus színekben induló, egykori egyetemi labdarúgóedző Tommy Tuberville mögött. Tuberville élvezi Donald Trump támogatását.

0:13

Automata telefonüzenetek ügyében indított vizsgálatot az FBI

A választók elbátortalanítását célzó automata telefonüzenetek ügyében indított vizsgálatot az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) – jelentették be a szervezet washingtoni központjában helyi idő szerint kedden délután.

A robotüzeneteken egy női hang azt mondja: „Helló, ez csak egy próbahívás. Itt az ideje otthon maradni. Maradj biztonságban és maradj otthon!”. Szakértők szerint ez nem egyértelműen a szavazástól távolmaradásra buzdító üzenet, de az FBI mindenesetre megindította a vizsgálatot.

Az automata hívásokat több tagállamban észlelték, köztük például Michiganben, Massachusettsben vagy Észak-Karolinában.

Michigani kormányzati tisztségviselők az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) elmondták, hogy különösen sok bejelentést kaptak ilyen robothívásokról Flint városából, ahol kivált nagy az afroamerikaiak lélekszáma. Dana Nessel michigani főügyész a Twitteren közzétett bejegyzésében úgy vélekedett, hogy az üzenetek célja a választók megfélemlítése volt és elriasztásuk a szavazástól.

Az FBI nem kívánta kommentálni az ügyet, sem részletezni a vizsgálatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?