Trump növelné amerikai atomarzenált

Washington |

<p>Az NBC televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította szerdán, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyáron az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének erőteljes növelését vetette fel.</p>

Az értesülés szerint az elnök még július 20-án, nemzetbiztonsági tanácsadóival tartott megbeszélésén szorgalmazta az atomarzenál növelését.

Az NBC a szobában jelenlévő három, meg nem nevezett tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy Trump az amerikai nukleáris robbanófejek számának mintegy tízszeresére növelését vetette fel. Tette ezt azután, hogy tájékoztatták őt arról: az Egyesült Államok atomrobbanófejeinek száma az 1960-as évekbeli 32 ezerről négyezerre csökkent. Trump megjegyezte: nagyobb készletet szeretne.

A megbeszélésen az NBC szerint jelen volt Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és Rex Tillerson külügyminiszter is. A jelentés szerint valamennyien meglepődtek Donald Trump javaslatán, és a külügyminiszter ekkor minősítette negatívan Donald Trumpot.

Ez a minősítés napok óta témája egyes sajtóorgánumoknak. Maga Rex Tillerson már cáfolta, hogy valaha is az "idióta" kifejezéssel illette volna az elnököt.

A televízió információi szerint az elnököt munkatársai tájékoztatták az atomfegyverkészlet növelésének gyakorlati és jogi akadályairól.

Az NBC - szintén meg nem nevezett interjúalanyokra hivatkozva - azt is közölte: jelenleg nem tervezik az atomfegyverkészlet gyarapítását.

 Donald Trump még februárban, a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában is beszélt arról, hogy számbelileg erősítené az Egyesült Államok atomfegyverkészletét.

Az elnök két Twitter-bejegyzésben reagált az NBC információira. Az elsőben "hamis hírnek" és " merő képzelgésnek" minősítette ezeket, a másodikban pedig felvetette, hogy felül kellene vizsgálni az NBC működési engedélyét.

James Mattis védelmi miniszter a történetet "felelőtlennek" nevezve, közleményben utasította vissza az NBC állításait. A tárcavezető leszögezte: a nyilvánosságra hozott sajtójelentések, melyek szerint az elnök az Egyesült Államok nukleáris arzenáljának növelésére szólított volna fel, teljes mértékben hamisak. Ez a fajta téves tájékoztatás felelőtlen - szögezi le közleményében Mattis.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?