Trump: Kína függessze fel pénzügyi kapcsolatait Észak-Koreával

Peking |

<p>Ázsiai körútja részeként szerdán kétnapos látogatásra Kínába érkezett Donald Trump amerikai elnök, aki egy fehér házi tisztségviselő szerint arra kéri Pekinget, hogy függessze fel pénzügyi kapcsolatait Észak-Koreával, és tartsa magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonatkozó határozataihoz.</p>

Trump ázsiai vizitjének célja, hogy egységbe kovácsolja a térségbeli országokat Phenjannal szemben.

"Türelmetlenül várom, hogy találkozzam Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki nemrég hatalmas politikai győzelmet aratott" - írta a Twitter közösségi oldalon Trump néhány órával a kínai fővárosba érkezése előtt.

Hszi a múlt hónapban tartott pártkongresszuson felhatalmazást kapott arra, hogy a Kínai Kommunista Párt élén újabb öt évig vezethesse a világ legnépesebb országát.

Az amerikai elnök - aki Szöulból utazott Pekingbe - érkezése után nem sokkal már feleségével együtt informális teadélutánon vett részt Hszi Csin-pinggel és feleségével a Megtestesült Kincsek Csarnokában, az egykori kínai császárok lakhelyéül szolgáló Tiltott Városban, majd este együtt is vacsoráznak. 

A két vezető hivatalos tárgyalása csütörtökön lesz. Egy magas rangú fehér házi tisztségviselő szerint Trump ezen fogja arra kérni Hszit, hogy Kína függessze fel pénzügyi kapcsolatait az atom- és rakétaprogramja miatt szankciók sorával sújtott Phenjannal, és tegyen eleget az ENSZ BT vonatkozó határozatainak. Az amerikai illetékes úgy tudja: az elnök még nem döntött arról, hogy útja végén visszasorolja-e Észak-Koreát a terrorizmust támogató államok közé.

Trump úgy véli, hogy párbeszéd csak a fenyegetések csökkentésével, a provokációk megszüntetésével és az atommentesítés felé tett elmozdulással jöhet létre Phenjannal - tette hozzá a tisztségviselő.

Eközben a kínai külügyminisztérium jelezte: Kína teljes mértékben és a lehető legszigorúbban tartja magát az Észak-Koreára vonatkozó ENSZ-határozatokhoz, és vizsgálni fogja, hogy maradtak-e a szankciókkal szembemenő tevékenységek. A külügyi tárca nyomatékosította: Peking ragaszkodik ahhoz, hogy tárgyalásos úton oldják meg az észak-koreai válságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?