Trump gratulált Moszul felszabadításához

Washington |

<p>Donald Trump amerikai elnök hétfőn gratulált Haider al-Abádi iraki kormányfőnek Moszul felszabadításához. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok teljesen szét fogja zúzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, amely három éven át birtokolta az észak-iraki várost. A szervezet napjai Irakban és Szíriában &quot;meg vannak számlálva&quot; - írta az elnök közleményében.</p>

Haider al-Abádi hétfőn Moszulban jelentette be, hogy az iraki kormánycsapatok visszafoglalták a várost a dzsihadistáktól.

Az amerikai elnök gratulált az iraki biztonsági erőknek is, a terroristák áldozatai hozzátartozóival pedig kifejezte együttérzését.

Az amerikai vezetésű koalíciós erők is kifejezték elismerésüket, s az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága bejelentette, hogy miközben Moszul óvárosában még mindig vannak olyan negyedek, amelyeket meg kell tisztítani az IÁ emberei által elhelyezett robbanószerkezetektől és az esetleg rejtőzködő terroristáktól, az iraki erők határozottan ellenőrzésük alatt tartják a várost.

 Stephen Townsend altábornagy azonban figyelmeztetett: "ne essünk tévedésbe, ez a győzelem önmagában még nem számolja fel az Iszlám Állam terrorszervezetet", a koalíciós erők és az irakiak előtt még kemény harcok állnak. De Moszul visszafoglalása döntő csapás a terrorszervezetre - szögezte le Townsend.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?