Trump főtanácsadója: küzdelem nélkül nem tudjuk visszaszerezni az országot

Washington |

<p>Steve Bannon, Donald Trump elnök stratégiai főtanácsadója szerint a kormányzatnak minden nap meg kell küzdenie azért, hogy &quot;visszavegye&quot; az országot. Bannon a Washington mellett egy konzervatív konferencián csütörtökön fejtette ki álláspontját.</p>

Az úgynevezett Konzervatív Politikai Akció Konferenciát (CPAC) minden évben megtartják, befolyásos republikánus, konzervatív politikusok és értelmiségiek vesznek részt rajta. Pénteken Donald Trump elnök mond beszédet.

Bannon Reince Priebusszal, a Fehér Ház kabinetfőnökével együtt tartott panelbeszélgetést, amelyben a sajtóra és a Trump-kormányzatot ellenző erőkre is célozva leszögezte: "Aki azt hiszi, hogy harc nélkül visszaadják az országot, keserűn csalódik. Minden nap küzdelem lesz" - mondta, azzal folytatva, hogy éppen e küzdelem miatt a legbüszkébb Donald Trumpra. "Minden nap jönnek hozzá azzal, hogy 'óh, kicsit mérsékelni kellene magad', aztán nekem és Reince-nek az elnök azt mondja, nem teheti, mert emellett kötelezte el magát, ezt ígérte meg az amerikai népnek, és ennek alapján teljesíti majd ígéreteit" - fogalmazott Bannon. Meglátása szerint a Fehér Ház hosszú ideig tartó konfliktusra rendezkedett be, mert tisztában van azzal, hogy Washington és a jelenlegi világrend átalakítása ezzel jár majd.

Trump elnök politikájának lényegét a stratégiai főtanácsadó így fogalmazta meg: "dekonstruálni az elburjánzott adminisztrációjú államot". Ezen - mint kifejtette - az adórendszer, a gazdasági szabályozók és a kereskedelmi megállapodások szétszedését értette. Megállapítása szerint a második világháború utáni politikai és gazdasági konszenzus megbukott, olyan rendszerrel kell felváltani, amely az átlagembert hozza helyzetbe az elitekkel és a nemzetközi intézményekkel szemben.

Bannon "a modern amerikai történelem egyik sarkalatos pillanatának" nevezte Trump elnöknek azt a döntését, hogy az Egyesült Államok kiszáll a Csendes-óceáni partnerség nevű kereskedelmi megállapodás tárgyalásaiból. "A globalista média az, amely hajthatatlanul ellenzi a Donald Trumpéhoz hasonló gazdasági nacionalizmus programját" - hangsúlyozta Steve Bannon.

A háromnapos konferencián Dan Schneider, az eseményt szervező Amerikai Konzervatív Unió igazgatója a konzervatív mozgalmat elhatárolta a magát alternatív jobboldalnak nevező csoporttól. Azt mondta, egy baljós szervezet megpróbál beférkőzni a soraikba, és nem szabad, hogy ez a gyűlöletes "baloldali fasiszta csoport" megtévessze őket. Ezután pedig távozásra szólította fel a konferenciáról Richard Spencert, a fehérek felsőbbrendűségét hirdető egyik csoport vezetőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?