Trump fenyegeti az Egyesült Államokat elhagyó amerikai cégeket

Washington |

<p>Donald Trump arra figyelmeztette csütörtökön az amerikai vállalatokat, hogy ha kiszervezik a munkahelyeket az Egyesült Államokból, akkor következményekkel kell számolniuk.</p>

Az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő, következő elnöke Indianapolisban fejtette ki álláspontját annak a Carrier konszernnek az egyik gyárcsarnokában, amellyel minap állapodott meg, hogy nem telepíti át a munkahelyeit Mexikóba.

A fűtési, szellőztetési és légkondicionáló rendszereket, valamint kereskedelmi hűtő- és vendéglátóipari berendezéseket gyártó, összesen mintegy 45 ezer alkalmazottat foglalkoztató Carrier Corporation 1100 munkahelyet őriz meg ezzel a lépéssel, s cserébe sajtóhírek szerint anyagi támogatást kap majd Trump hivatalba lépő republikánus kormányától.

Donald Trump csütörtökön délután - megszakítva kormányalakítási egyeztetéseit - körútra indult a rozsdaövezetként (Rust Belt) emlegetett térség gazdasági nehézségekkel küszködő szövetségi államaiba, hogy köszönetet mondjon az elnökválasztási győzelméhez nyújtott támogatásukért.

Útja először Indianába vezetett, ahol a megválasztott alelnök, Mike Pence a kormányzó, majd onnan csütörtök este a szintén a Nagy-tavak vidékéhez tartozó Ohióba érkezett. A körúton vele van Pence is.

A nagy amerikai televíziós csatornák élőben közvetítették már Trump Indianapolisba érkezését is. Majd, miután a kamerák kereszttüzében végigsétált a Carrier egyik üzemcsarnokán, kifejtette: az amerikai cégek ezután "nem hagyják el az Egyesült Államokat anélkül, hogy ne kellene következményekkel számolniuk. Ennek vége. Vége".

A Carrier már kedden jelezte, hogy megállapodást kötött a megválasztott elnökkel, majd csütörtökön Twitter-üzenetben közölte, hogy "az állam által javasolt ösztönzőknek fontos szerepük volt a döntésben". A cég később hivatalos közleményben tudatta, hogy Indiana állam "több évre szóló, hétmillió dollár értékű támogatást ígért a munkahelyek megtartása érdekében". Az amerikai médiában megjelenő hírek szerint a Carrier tíz éven keresztül adókönnyítéseket élvezhet annak fejében, hogy megőrzi a munkahelyeket.

Trump az üzemlátogatás utáni sajtóértekezleten elmesélte a megállapodás részleteit, majd azzal viccelődött, hogy egyesek szerint nem igazán elnökhöz méltó az, amit tett, hogy telefonon hívta fel a vállalat vezérigazgatóját. A vezérigazgató, Gregory Hayes egyébként jelen volt Trump vizitjekor.

"Azt mondják, hogy nem elnökhöz méltó így telefonon felhívogatni a nagyvállalatok vezetőit. Én pedig éppen ellenkezőleg gondolom, nagyon is elnökhöz méltó, de ha nem, hát annyi baj legyen!" - mondta.

Trump sejtetni engedte, hogy a munkahelyeiket megtartó amerikai vállalatok további adókedvezményekre számíthatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?