Trump: Észak-Koreát teljes megsemmisülés fenyegeti

New York |

<p>Donald Trump amerikai elnök kedden figyelmeztette Phenjant, teljes megsemmisülés fenyegeti,&nbsp;&nbsp;ha az Egyesült Államoknak meg kell magát védenie.</p>

Trump szerint "az Egyesült Államoknak nem lesz más választása, mint teljesen lerombolni Észak-Koreát".

Az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában első ízben felszólaló amerikai elnök kijelentette: Washington a harci cselekmények kiszélesedésének megakadályozására, valamint a politikai rendezésre törekszik Szíriában.

Trump ismételten "szégyennek" nevezte az Iránnal a hat nagyhatalom által 2015-ben megkötött szerződést, amelynek értelmében a gazdaságát sújtó szankciók fokozatos feloldásáért cserébe Teherán polgári célokra korlátozza atomprogramját. 

Guterres: a világ nem rohanhat vakon háborúba Észak-Koreával

A nukleáris konfliktus veszélye nem elvont veszély, "nem szabad vakon háborúba rohannunk" Észak-Koreával - figyelmeztetett António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Közgyűlése 72. ülésszakának kedden kezdődött általános vitáján.

A januárban hivatalba lépett ENSZ-főtitkár, aki első ízben mondott beszédet az ENSZ Közgyűlésében, az észak-koreai válság politikai megoldását szorgalmazta.

Egyúttal felszólította a világ kormányait, valósítsák meg a párizsi klímaegyezényt. Eleget tudunk az éghajlatváltozásról, a tudomány megcáfolhatatlan, véget kell vetni az üvegházhatású gázok öngyilkos kibocsátásának - mondta a főtitkár.

A menekültválsággal kapcsolatban Guterres - az ENSZ volt menekültügyi főbiztosa - hangsúlyozta: az országoknak jogukban áll megvédeniük a határaikat, de védeni kell a menekültek és bevándorlók jogait is, a menekültkérdés pedig nemzetközi felelősségvállalással oldható meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?