Trump elnöki kegyelemben részesítette Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump k

Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette Michael Flynn korábbi nemzetbiztonsági tanácsadót. Ezt maga Trump közölte a Twitteren szerdán.

„Büszkén jelentem be, hogy Michael T. Flynn tábornok teljes körű elnöki kegyelemben részesült” – írta az elnök a mikroblogbejegyzésben, majd gratulált Flynn tábornoknak és családjának.

Flynn a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója volt, de a 2016-os választási folyamatba történt orosz beavatkozás gyanúját vizsgáló, Robert Mueller különleges ügyész által vezetett bizottság nyomozása miatt lemondott.

A lemondás konkrét oka az volt, hogy a nyomozóknak nem tárta fel a választási kampány idején tartott néhány megbeszélését a Washingtonban akkreditált akkori orosz nagykövettel. Flynnt az igazmondás hiányáért elítélték, de fellebbezett. Ügyvédje arra hivatkozott, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadónak a vizsgálatot folytatók hamis állításokkal csapdát állítottak.

Közben az igazságügyi minisztérium is a vád ejtését kérte, azzal érvelve, hogy Flynnt még csak meghallgatniuk sem kellett volna a Mueller-bizottság ügyészeinek. Egy szövetségi bíró ugyan visszautasította a tárca kérelmét, de egy háromtagú bírói bizottság visszautalta hozzá az ügyet.

Sem Flynn fellebbezési kérelmének, sem az igazságügyi minisztérium kérelmének nyomán indult perek még nem zárultak le. Viszont az elnöki kegyelemmel érvényüket is vesztették.

Flynn a második olyan személyiség Trump közvetlen környezetéből, akit az elnök teljes körű kegyelemben részesített. Korábban Roger Stone kapott elnöki kegyelmet. Stone évtizedeken keresztül Trump bizalmas tanácsadója volt, akit szintén az Oroszország választási beavatkozása ügyében folytatott nyomozás során ítéltek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?