Trump az utolsó pillanatban állította le az Irán elleni támadást

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök az utolsó pillanatban vonta vissza az iráni katonai célpontok elleni csapásokat elrendelő parancsot - írta pénteken a The New York Times című amerikai napilap, magas rangú washingtoni tisztségviselőkre hivatkozva.

Az újság szerint a csapásokat péntek hajnalra időzítették, hogy elkerüljék az esetleges civil áldozatokat, a célpontok pedig elsősorban légvédelmi ütegek és radarállomások lettek volna. A lap értesülései szerint

a repülőgépek már a levegőben voltak, és a környéken állomásozó hadihajók is felkészültek, amikor megérkezett a riadót visszavonó parancs.

Egyelőre nem tudni, miért történt mindez, ahogy azt sem, hogy a Fehér Ház továbbra is tervez-e katonai büntetőakciót. A lap hozzáteszi, nincsenek információi azzal kapcsolatban sem, hogy a történtek változást jeleznek-e Trump Irán-politikájában vagy csupán logisztikai és stratégiai okai voltak.

A csapásokat arra válaszul rendelték el, hogy az iráni légvédelem csütörtökön lelőtt egy amerikai drónt. Az incidenssel kapcsolatban az Egyesült Államok közel-keleti katonai műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) azt közölte, hogy a drónt a Hormuzi-szoros fölött, nemzetközi légtérben lőtte le egy iráni föld-levegő rakéta. Teherán ezzel szemben többször leszögezte: a drón iráni légtérbe hatolt be, és a dél-iráni Hormuzgán tartomány fölött lőtték le. 
   

Magas rangú iráni vezetők, többek közt Hosszein Szalami tábornok, az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka szerint az akció Washingtonnak szánt világos üzenet volt. Leszögezte, hogy az ország határai sérthetetlenek. Hangsúlyozta, hogy Teherán nem akar háborút, de kész megvédeni magát. Hasonló szellemben nyilatkozott pénteken Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes is.

Az Egyesült Államok és Irán között az Ománi-öbölben a múlt héten történt incidens óta megnőtt a feszültség. Akkor két tankerhajót ért támadás, és Washington szerint ezért Teheránt terheli a felelősség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?