A férfinek esélye sem volt a túlélésre a fejére zúduló óriási tömegű föld alatt.
TRAGÉDIA: Maga alá temetett a föld egy munkást, kézzel próbálták kiásni
Egy sportpályán zajlott építkezés, ahol az egyik munkálatokat végző felelt azért, hogy a talajkitermeléssel járó alapozási folyamatokat biztonságosan végrehajtsák.
A kiásott gödröt azonban nem az előírások szerint készítették elő, így nem volt biztosítva beomlás ellen.
Az áldozat ebben az árokban dolgozott, amikor egy hosszabb szakaszon beomlott, a fejére pedig mintegy 600 kilogrammnyi föld zúdult. Munkatársai és a balesetért felelős azonnal a segítségére siettek, és kézzel próbálták kiásni bajbajutott társukat, de a férfi életét már nem lehetett megmenteni.
Az eset még két éve történt a magyarországi Cegléd városában, ítélet azonban csak a napokban született.
(tények)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.