TRAGÉDIA: Hatan meghaltak egy karácsonyi buszbalesetben

aefaef

Hatan életüket vesztették az északnyugat-spanyolországi Galícia tartományban szenteste történt buszbalesetben – közölte a helyi mentőszolgálat.

A busz szombat késő este zuhant egy hídról több tíz métert a Lérez-folyóba, a hatóságok vasárnap még többeket eltűntként tartottak nyilván.

Több áldozat holttestét csak a vasárnapi nap folyamán találták meg. Az áldozatok kilétét egyelőre homály fedi.

A jármű Vigóból Lugóba tartott nyolc utassal, s a Pedre nevű településen eddig ismeretlen okból egy hídról 40 métert a folyóba zuhant. A 63 éves sofőrt és egy nő utast sikerült élve kimenekíteni, őket sérülésekkel egy közeli kórházba szállították.

A rendőrség közölte, hogy a sofőr szervezetében nem találták nyomát alkoholnak vagy kábítószernek.

A hatóságok tájékoztatása szerint az éjszakai mentési munkálatok nagyon nehéznek bizonyultak, mivel a busz egy nehezen hozzáférhető helyen volt és csaknem teljesen ellepte a víz.

A mentőegységeknek a hídról kötelekkel kellett leereszkedniük, hogy elérjék a balesetet szenvedett járművet. Vasárnap pedig az erős sodrás, és a heves esőzéssel kísért rossz időjárás hátráltatta az időközben már lezárt munkálatokat. Mostanra már csak a busz műszaki mentése maradt hátra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?