Tragédia egy budapesti diszkóban

Budapest |

<p>Az eddigi információk szerint hárman meghaltak és sokan megsérültek egy fővárosi, Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjszaka.</p>

FRISSÍTVE 19:28

A Nyugati téri West Balkán szórakozóhely üzemeltetőjének nem volt működési engedélye, az önkormányzati nyilvántartás szerint legfeljebb háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt. A szombaton tragédiával végződött rendezvény szervezője azt állítja, hogy erről nem tudott, csak bérbe vette a helyet. A diszkóban mintegy háromezer fiatal szórakozott szombat éjszaka, ahol - eddig tisztázatlan körülmények között - pánikhangulat alakult ki, s ennek során három fiatal lány életét vesztette.

Terézváros polgármestere, Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) vasárnap kora délután rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta: a szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint maximum háromszáz ember részvételével 22 óráig tarthatott volna rendezvényt.

A programot legalább öt nappal korábban be kellett volna jelenteni, az este tíz óra utáni rendezvény megtartásához pedig kötelező lett volna az önkormányzat engedélye. Az üzemeltetőtől azonban nem érkezett bejelentés sem a polgármesteri hivatalhoz, sem a rendőrséghez, így a hivatalos szerveknek nem volt semmilyen tudomásuk a rendezvényről.

A szórakozóhely üzemeltetője tavaly tavasz óta több ízben kérte a nyilvántartásba vételt, majd ezeket visszavonta, mielőtt még befejeződtek volna a hatósági vizsgálatok. Hassay Zsófia hangsúlyozta: a jelenlegi jogszabályok alkalmatlanok arra, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a rendelkezéseket megsértőkkel szemben, miután a nyilvántartásba vétel gyakorlatilag automatizmus szerint működik. Ezért a terézvárosi önkormányzat élni kíván felterjesztési jogával, hogy változtassák meg a jogszabályokat úgy, hogy csak az érdemi hatósági vizsgálatok elvégzése után működhessenek a szórakozóhelyek.

A polgármester és Sajtos Csilla jegyző a sajtótájékoztatón elmondta, a közeljövőben fokozottabb ellenőrzés várható, és úgy gondolják, hogy a West Balkán befejezi működését. Hassay Zsófia még a sajtótájékoztató kezdetén a polgármesteri hivatal vezetőinek nevében részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak.

A szombati rendezvényt szervező Noise Night Life azt közölte, ahogy rendezvényre 2881 darab karszalagot vásároltak meg, de a helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb. A Facebook közösségi portálon olvasható közleményük szerint a cég csak bérbe vette a helyszínt a West Balkán üzemeltetőjétől, és nem volt tudomása arról, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye.

Az üzemeltető cég külön kérésére a megállapodásuk tartalmazza, hogy a portaszolgálatot kizárólag az üzemeltető saját portaszolgálata láthatja el, amely felelős a vendégek beengedéséért, a létszám kontrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az előtt. A Noise Night Life a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt.

A Noise Night Life közleménye azt is tartalmazza, hogy több szemtanú és közelben tartózkodó állítása szerint, a második szint fölött, ahol feltorlódott a sor, valaki felkiáltott, hogy "késelés", és valószínűleg ez okozhatta a pánikot, és késztette arra az embereket, hogy tömegesen elinduljanak lefelé a lépcsőn, a kijárat felé. A szervezők őszinte részvétüket nyilvánították az elhunytak hozzátartozóinak, barátainak, ismerőseinek.

A szórakozóhely üzemeltetője, a West Balkán Kft. azt közölte: bérbe adta a helyszínt fix áron, így a legkevésbé sem volt érdekelt a jegyeladásban. A rendezvény szerződés szerinti lebonyolítását a Noise Night Life szervezői saját személyzettel, saját eszközökkel végezték. A rendezvényre kötött szerződés értelmében a jegyértékesítést és a létszámkontrollt is a Nois Night Life végezte. A West Balkán Kft. vezetősége őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak, barátainak, ismerőseinek.

Orbán Viktor miniszterelnök a maga és kormánya nevében részvétét fejezte ki a családoknak a három fiatal szombat éjszakai tragédiája miatt. A kormányfő arra utasította a belügyminisztert, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő, és az ehhez szükséges lépésekről folyamatos tájékoztatást kér Pintér Sándortól.

Az MSZP képviselőcsoportja őszinte részvétét fejezte ki a tragédiában életét vesztett három fiatal lány miatt. "Bízunk abban, hogy az ügy mielőbbi felderítésével a jövőben megelőzhetők lesznek az ilyen vagy ehhez hasonló tragikus esetek" - olvasható Mesterházy Attila, a párt frakcióvezetőjének közleményében.

Budapest főpolgármestere is együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt fiatalok családjainak. A Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel történt tragikus események "megerősítették Tarlós István azon meggyőződését, hogy mennyire fontos a közrend fenntartása, illetve a társadalmi életet szabályozó előírások betartása, betartatása" - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szintén őszinte részvétét fejezte ki a budapesti West Balkán szórakozóhelyen bekövetkezett tragédia áldozatai családjainak, barátainak. A párt a hasonló tragédiák megelőzése végett követeli a szórakozóhely-engedélyek kiadásának szigorítását, a biztonsági személyzet munkájával (például a korhatár ellenőrzése, a befogadóképesség betartatása) és a biztonsági berendezésekkel kapcsolatos előírások szigorú betartatását és gyakori ellenőrzését.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség osztozik a szülők, a hozzátartozók és barátok fájdalmában, egyúttal bízik a tragédia okozóinak mielőbbi felelősségre vonásában - írta Stágel Bence, a szervezet elnöke közleményében.
Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a szombat éjszakai diszkótragédia áldozataira vasárnap kora délután a  a West Balkán előtt.

FRISSÍTVE 18:15

A West Balkán Kft. nem volt érdekelt a jegyeladásban

A West Balkán Kft. bérbe adta a helyszínt a Noise Night Life független szervezőnek, fix áron, így a legkevésbé sem volt érdekelt a jegyeladásban - közölte a Nyugati téri szórakozóhely üzemeltetője vasárnap este az MTI-vel. A kft. vezetősége "mély megrendüléssel" értesült a szombati  rendezvényen történt tragédiáról, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak, barátainak, ismerőseinek.

A szórakozóhelyen szombat éjszaka, eddig tisztázatlan körülmények között, a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, s ennek során három fiatal lány életét vesztette.

A West Balkán Kft. közleménye szerint a szombat éjszakai alkalmi rendezvény nem a cégük által szervezett rendezvény volt. A rendezvény szerződés szerinti lebonyolítását a Noise Night Life szervezői saját személyzettel, saját eszközökkel végezték. A rendezvényre kötött szerződés értelmében a jegyértékesítést és a létszámkontrollt is a Nois Night Life végezte.

A West Balkán Kft. vezetősége "mély megrendüléssel" értesült a szombat éjjeli rendezvényen történt tragédiáról, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjai, barátai, ismerősei felé. A cég vezetősége és munkatársai készséggel segítik a tragikus esemény felderítését végzők munkáját - olvasható a közleményben.

Korábban a tragédiával végződött rendezvény szervezője, a Noise Night Life azt közölte: ők csak bérbe vették a helyszínt az üzemeltetőtől, és nem volt tudomásuk arról, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye. Közleményük szerint a biztonságért az üzemeltető saját portaszolgálata felelt, a szervezők feladata a program, a hang- és fénytechnika kivitelezése volt. A rendezvényre 2881 darab karszalagot vásároltak meg.

FRISSÍTVE 16:00

A szervezők bérbe vették a szórakozóhelyet az üzemeltetőtől

A szombati diszkótragédia helyszínét a rendezvény szervezője, a Noise Night Life bérbe vette a West Balkán üzemeltetőjétől, és nem volt tudomása arról, hogy a helynek nincs érvényes működési engedélye. A biztonságért az üzemeltető saját portaszolgálata felelt - közölte a Noise Night Life vasárnap kora délután a Facebook közösségi portálon.

A Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel, eddig tisztázatlan okból, a tömegben pánik alakult ki; a diszkóból menekülők vélhetően agyontaposták társaikat. A rendőrség még vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát.

Terézváros polgármestere, Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) vasárnap kora délután rendkívüli sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt.

A szervezők a közleményük elején mindenekelőtt őszinte részvétüket nyilvánítják az elhunytak hozzátartozóinak, barátainak, ismerőseinek. "Mély megrendüléssel és döbbenettel állunk a szombat éjszaka történt szörnyű tragédia előtt" - írták.

A közlemény szerint a szervezők a West Balkán épületét a Skála Metro hozzányitott termeivel együtt erre a rendezvényre bérbe vették a hely üzemeltetőitől. A megállapodás az üzemeltető cég külön kérésére tartalmazza, hogy az eseményen a portaszolgálatot kizárólag az üzemeltető saját portaszolgálata láthatja el, amely felelős a vendégek beengedéséért, a létszám kontrollálásáért, a vendégek testi épségének biztosításáért és a rend folyamatos fenntartásáért az épületen belül és az épület előtt egyaránt.

A Noise Night Life csapata a rendezvény programjáért, a hang- és fénytechnika kivitelezéséért felelt, a partner cége pedig a vendéglátásért és az ahhoz szükséges engedélyek biztosításáért. A szervezők arról, hogy a West Balkán nem rendelkezik érvényes működési engedéllyel, csak a híradásokból értesültek, erről korábban semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

A közlemény szerint a rendezvényre 2881 darab karszalagot vásároltak meg. A látogatók mozgása miatt a baleset és a pánik időpontjában megközelítőleg 2500 ember tartózkodhatott az épületben. A helyszín hivatalos befogadóképessége három szinten ennél jóval nagyobb. Abban a pillanatban volt olyan terem, amely még szinte üres volt, 50-100 ember tartózkodott benne. A West Balkánban, és a Skála Metro hozzányitott termeiben, tavaly is tartottak ennél jóval nagyobb, 4500 embert vonzzó, sikeres rendezvényt. A közlemény szerint a szervezők választása ezért is esett erre a helyszínre.

Kitértek arra is, hogy a szárnyra kapott pletykákkal ellentétben az Országos Mentőszolgálat és a rendőrség egybehangzóan állítja: az áldozatokon nem találtak késszúrásra utaló nyomokat. Erre - a szervező cég értesülései szerint - a rendőrségen tett tanúvallomások sem cáfoltak rá.

Több szemtanú és közelben tartózkodó állítása szerint, a második szint fölött, ahol feltorlódott a sor, valaki felkiáltott, hogy "késelés", és valószínűleg ez okozhatta a pánikot, és késztette arra az embereket, hogy tömegesen elinduljanak lefelé a lépcsőn, a kijárat felé, és ez végül tragédiához vezetett. Ennek tisztázása jelenleg is zajlik - írták.

A szervezők arra kérnek mindenkit, aki információval rendelkezik az ügyről, vagy jelen volt a tragédiánál, hogy szíveskedjen a rendőrségre befáradni, és tanúskodni.

FRISSÍTVE 14:09

Megbocsáthatatlan hibát követett el a West Balkán szórakozóhely üzemeltetője azzal, hogy nem jelentette be a szombati nagyszabású rendezvényt; a szórakozóhely nyilvántartásba vételi dokumentuma szerint legfeljebb háromszáz embert engedhettek volna be - közölte Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) terézvárosi polgármester vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A szórakozóhelynek nem volt működési engedélye, de a nyilvántartásba vétele megtörtént, amely szerint 22 óráig maximum háromszáz ember részvételével tarthatott volna rendezvényt - mondta Hassay Zsófia, a diszkótragédia ügyében délelőtt összehívott válságstáb ülése után.

Szavai szerint megbocsáthatatlan hiba, hogy az üzemeltető nem tett eleget bejelentési kötelezettségének.

FRISSÍTVE 13:48

Három fiatal lány vesztette életét a budapesti Nyugati tér egyik szórakozóhelyén szombaton éjjel, amikor - eddig tisztázatlan okból - a több ezres tömegben pánik alakult ki; a West Balkán nevű diszkóból menekülők vélhetően agyontaposták társaikat. A rendőrség még vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát.

A rendőrség kizárta, hogy a tragédiát késelés okozta, és cáfolta azt is, hogy tömegverekedés tört volna ki a szórakozóhelyen. A rendőrség és a mentők is megerősítették, hogy a három áldozaton kívül más nem sérült meg.

Az első sajtóhírek még sok sérültről szóltak, az esetleges késelésről pedig közösségi portálokon megjelent bejegyzésekben lehetett olvasni.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt közölte: a mentők szombat éjjel fél 12 előtt néhány perccel kaptak riasztást a szórakozóhelyen történt balesetről. A bejelentés több eszméletlen fiatalról szólt. A mentőszolgálat hat egységet riasztott a helyszínre, az első egységek öt percen belül megérkeztek. A mentősök három fiatal lányt találtak a bejáratnál, egyiküknek sem volt szívműködése és légzése. Azonnal megkezdték az újraélesztésüket, ami több mint fél óráig tartott, de sajnos már nem tudtak segíteni rajtuk, csak a halál beálltát tudták megállapítani. Hozzátette, hogy a halál pontos okát az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának szombat éjjel fiatalok közül többen elmondták: a szórakozóhelyen hirtelen leállt a zene, felkapcsolták a villanyt és mindenki menekülni kezdett a bejárati ajtón keresztül, még a kabátjukat sem volt idejük felvenni.

A tragédia után a szórakozóhelyet és a Nyugati tér környékét a rendőrök lezárták, a fiatalokat kiterelték a térre, illetve a Nyugati pályaudvar fűtött várótermébe. A várakozókat arról tájékoztatták, hogy csak a bűnügyi szemle után kaphatják meg otthagyott értékeiket.

A helyszínen hajnalban tartott sajtótájékoztatón a rendőrség szóvivője, Horváth Katalin Fanni kijelentette: vizsgálja a rendőrség, hogy a helyiségben többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

A terézvárosi önkormányzatnál válságstáb ült össze vasárnap délelőtt, a VI. kerülethez tartozik a Nyugati tér, ahol a West Balkán nevű szórakozóhely üzemel.

Tarlós István főpolgármester együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki a szombat éjszakai diszkótragédiában elhunyt fiatalok családjainak - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója vasárnap délelőtt az MTI-vel.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel történt tragikus események "megerősítették Tarlós István azon meggyőződését, hogy mennyire fontos a közrend fenntartása, illetve a társadalmi életet szabályozó előírások betartása, betartatása”.

Orbán Viktor miniszterelnök a maga és kormánya nevében részvétét fejezi ki a családoknak a három fiatal szombat éjszakai budapesti tragédiája miatt - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője vasárnap az MTI-vel.

A kormányfő arra utasította a belügyminisztert, tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen tragédiák a jövőben ne fordulhassanak elő, és az ehhez szükséges lépésekről folyamatos tájékoztatást kér Pintér Sándortól - írta a közleményben a szóvivő.

FRISSÍTVE 9.56

Még nem egyértelmű, hogy mi okozta a halálát a Nyugati téri szórakozóhelyen történt tragédia három áldozatának, a halál pontos okát igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja meg - mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vasárnap reggel az MTI-nek.

A Nyugati téri West Balkán nevű szórakozóhelyről szombat éjjel 23 óra körül eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a tömeg, a kialakult pánikhangulatban három fiatal lány életét vesztette.

Győrfi Pál közlése szerint a helyszínen dolgozó mentősök találtak külsérelmi nyomokat az áldozatok testén, ezek származhattak "lökdösődésből", ami a pánikhangulatban kialakult, de azt egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez okozta a halálukat.

A szóvivő megerősítette, hogy a tragédiának nincsenek további áldozatai, vagy sérültjei.

Elmondta, hogy a helyszínről az éjszaka egy részeg fiatalt kellett kórházba szállítani, továbbá a tömegben egy fiatal rosszul lett a tragédiát követően, őt a helyszínen ellátták a mentősök. Ezek az esetek azonban véleménye szerint nem függtek össze a három lány halálával.

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a mentők szombat éjjel fél 12 előtt néhány perccel kaptak riasztást a szórakozóhelyen történt balesetről. A bejelentés több eszméletlen fiatalról szólt. A mentőszolgálat hat egységet riasztott a helyszínre, az első egységek öt percen belül megérkeztek. A mentősök három fiatal lányt találtak a bejáratnál, egyiküknek sem volt szívműködése és légzése. Azonnal megkezdték az újraélesztésüket, ami több mint fél óráig tartott, de sajnos már nem tudtak segíteni rajtuk, csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrség vasárnap reggel még nem tudott információt adni arról, hogy mikorra lesz eredménye az orvos szakértői vizsgálatnak. Korábban, hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte: az eddigi információk szerint kizárható, hogy késelés történt volna.

Az MTI korábban, nem hivatalos rendőrségi forrásból származó információra hivatkozva, azt közölte: az áldozatokat vélhetően agyontaposták a diszkóból menekülők.

 

REGGELI HÍRÜNK

Az eddigi információk szerint kizárható, hogy késelés történt volna azon a Nyugati téri szórakozóhelyen, ahol szombat éjjel három fiatal lány vesztette életét - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap kora hajnalban.

Horváth Katalin Fanni elmondta: szombat éjjel 23 óra körül a tömeg eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről, a három fiatal lány ennek során vesztette életét. A szóvivő elmondta azt is, hogy a rendőrség mindent megtesz azért, hogy a szórakozóhelyen hagyott értékeiket az onnan kimenekült fiatalok minél előbb megkapják.

Az MTI korábban nem hivatalos rendőrségi forrásból származó információra hivatkozva azt közölte: az áldozatokat vélhetően agyontaposták a diszkóból menekülők.

A rendőrség helyszínen rögtönzött sajtótájékoztatója szerint a tömegben pánikhangulat alakult ki a helyszínen, további sérültekről a hatóságoknak egyelőre nincs tudomásuk. Horváth Katalin Fanni a helyszíni sajtótájékoztatón elmondta: folyamatosan hallgatják ki a tanúkat, és további szemtanúkat keresnek.

A helyszínen a rendőrség cáfolta, hogy tömegverekedés tört volna ki. Újságírói kérdésre válaszolva a szóvivő a helyszínen kijelentette: vizsgálja a rendőrség, hogy a helyiségben többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

Az MTI tudósítója azt látta: több tűzoltóautó is a helyszínre sietett, ugyanakkor a katasztrófavédelem közlése szerint tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség.

Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: huszonéves fiatal lányok vesztették életüket.    

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint a szórakozóhelyet lezárták, a várakozó fiatalokat pedig arról tájékoztatták, hogy csak a bűnügyi szemle után kaphatják meg otthagyott értékeiket. Aki ezt nem tudja megvárni, azok vasárnap egy külön megadott telefonszámon érdeklődhetnek holmijaik felől.

A mentők sem tudnak róla egyelőre, hogy a három halálos áldozaton kívül mások is megsérültek volna a Nyugati téri szórakozóhelyen szombat éjjel - mondta el az MTI érdeklődésére az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Németh Cecília vasárnap kora hajnalban.

FRISSÍTVE 12:40

Válságstáb ült össze vasárnap délelőtt a terézvárosi önkormányzatnál Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) polgármester vezetésével az éjszakai diszkótragédia ügyében; a kerület polgármestere és jegyzője 13 órakor sajtótájékoztatót tart az önkormányzat épületében - tudta meg az MTI.

A VI. kerülethez tartozó Nyugati téren, a West Balkán szórakozóhelyen - eddig tisztázatlan körülmények között - a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, és ennek során három fiatal lány életét vesztette.

Közösségi portálokon az olvasható, hogy a szórakozóhely engedélyét a kerületi jegyző állítólag két héttel ezelőtt visszavonta, így a szombat éjszakai rendezvényt hatósági engedély nélkül tartották meg.

A Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen történt, három halálos áldozatot követelő tragédiáról szemtanúk azt írják internetes közösségi portálokon, hogy hatalmas volt a zsúfoltság, a hely teljesen megtelt.

A szórakozóhelyen szombat éjjel 23 óra körül történt a tragédia. Eddig tisztázatlan körülmények között a diszkóból kiáramló tömegben pánikhangulat alakult ki, és ennek során három fiatal lány életét vesztette.

Az egyik bejegyzés szerint az egész téren állt a szórakozóhelyre bejutni kívánok sora; amikor a ruhatár is megtelt, mindenki elindult lefelé a lépcsőn, szemben a beáramló tömeggel.

Egy másik blogoló azt írta, az indította el a tömeget, hogy valakit megkéseltek.

"A már amúgy is iszonyatosan nyomorgó tömeget lelökték a lépcsőkön. Mint a dominó, úgy dőltünk le. Ember ember hátán, alattam öten feküdtek. Azt hittem, hogy meghalok." - olvasható a bejegyzésben.

Egy bejegyzés szerint vasárnap 13 órákor a Nyugati téri forgóóránál félórás néma megemlékezést tartanak az áldozatok emlékére.

A rendőrség honlapján hajnalban közzétett közlemény szerint az összegyűjtött adatok alapján kizárható az a sajtóértesülés, hogy a tragédiát késelés okozta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja a szervezők felelősségét, valamint igazságügyi orvos szakértő bevonásával a halálesetek okát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?