Tragédia az amerikai autók találkozója után

Budapest |

<p>Halálos baleset történt a 10-es főúton Neszmély és Süttő között, a szerencsétlenségben egy férfi életét vesztette, a helyszínéről két gyereket is kórházba szállítottak - mondta Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-nek.</p>

A 32 éves táti férfi a Komáromban szombaton megrendezett amerikai autós találkozóról tartott hazafele. A szlovák rendszámú, amerikai gyártmányú autójával Neszmély és Süttő között kezdett előzni egy három autóból álló konvojt. Az előző sofőr manőver közben vette észre a szemből érkező autót, megpróbált visszasorolni, ez azonban nem sikerült, az autó megcsúszott, majd egy fának csapódott - mondta Léber Gabriella.
    A balesetben az autót vezető férfi életét vesztette, a kocsiban utazó 9 éves kislányt és 10 éves fiút kórházba szállították. A hátul ülő lánynak az elsődleges információk szerint nem esett komoly baja, az anyósülésen utazó fiúnak azonban szilánkosra tört a lába, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a kocsiból - tette hozzá a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?