Továbbra is lát esélyt a NATO-csatlakozásra a svéd miniszterelnök

Ulf Kristersson

Továbbra is lát esélyt Svédország NATO-csatlakozására a skandináv ország miniszterelnöke, aki a svéd kormány és Ankara között a csatlakozással kapcsolatosan zajló viták közepette adott interjút csütörtökön a TT svéd hírügynökségnek.

Ulf Kristersson kiemelte: Recep Tayyip Erdogan török elnök „sosem azt mondta, hogy bezárult minden ajtó” és emlékeztetett arra is, hogy az ügyben Ankarára a NATO-tagországok nagyrésze is nyomást gyakorolhat. Mindazonáltal hangsúlyozta: „a török fél döntését csakis Törökország hozhatja meg”.

Bár a kormányfő nem említette a csatlakozás várható időpontját, leszögezte: nagyon rossz lenne a svéd nemzetbiztonság számára, „ha a szükségesnél hosszabb időt venne igénybe”. Hozzátette azt is, hogy minden a feszültségek elsimításán múlik, kiemelve, hogy bármikor kész találkozni Erdogannal.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter viszont csütörtökön azt mondta, jelenleg nem látja értelmét török-svéd-finn háromoldalú találkozónak, újságírók előtt pedig leszögezte, Ankara „konkrét lépéseket” vár Stockholmtól, bár részletekre nem tért ki.

Erdogan a hét elején azt mondta, Svédország nem számíthat Ankara támogatására a csatlakozással kapcsolatban, miután Törökország stockholmi nagykövetségének épülete előtt szombaton egy dán aktivista, Rasmus Paludan vezetésével elégették az iszlám vallás szent könyvét, a Koránt.

Svédország – Finnországgal közösen – Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja után kérte felvételét a transzatlanti katonai-politikai szövetségbe. Felvételüket mind a 30 NATO-tagállamnak el kell fogadnia.

A török kormány a svéd és finn NATO-csatlakozás jóváhagyásának feltételeként a többi között terroristának nyilvánított emberek, többnyire kurdok kiadását követeli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?