Továbbra is a budapesti tüntetésekről, illetve az EU és Magyarország viszonyáról ír a külföldi sajtó

<p>A nemzetközi sajtó továbbra is a szombati, Orbán Viktort támogató felvonulásról és a Klubrádió melletti tüntetésről cikkezett; kommentárok jelentek meg a magyar kormány és az Európai Unió viszonyáról.</p>

A Le Monde francia napilap honlapján Pierre Verluise, a párizsi Nemzetközi és Stratégiai Kapcsolatok Intézetének (IRIS) kutatója azt a kérdést tette fel: kell-e, hogy az Európai Unió meghátrálásra késztesse Magyarországot és képes-e erre? A lisszaboni szerződésnek szerinte a demokráciáról, a jogállamról, valamint a pluralizmus tiszteletéről szóló cikkelye alapján Orbán Viktor kormányzása problémákat vet fel, s amennyiben az Európai Unió legitim kíván maradni, érvényesítenie kell ezeket az értékeit. Megítélése szerint "a magyar ügy" a 2004 és 2007 közötti, illetve a jövőbeni uniós csatlakozásokat illetően is gondolkodásba ejtő, "hiszen kevesebb, mint tíz évvel 2004-es belépése után mára egyértelművé vált, hogy Magyarország nem tartja tiszteletben az Európai Unió demokratikus értékeit". A kutató szerint ez a közvéleményt és a politikusokat kritikusabbá fogja tenni a jövőbeni bővítésekkel szemben.

A Le Soir baloldali liberális irányzatú brüsszeli lapban a "Viktor Ortega és Daniel Orban" című terjedelmes írás szerzője, Jean-Paul Marthoz, összevetve Daniel Ortega nicaraguai államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikai pályáját, arra a következtetésre jut: ők ketten ugyan egymással ellentétes ideológiát vallanak, de végül is most a jelek szerint egyaránt "a demokrácia és a szabadság ellenségeinek" táborában találhatók, miközben korábban "a haladás és a demokrácia lázadói voltak".

A Die Welt című német konzervatív lap röviden beszámolt a Klubrádióért és a szólás szabadságáért tartott vasárnapi budapesti demonstrációról. Az újság azt írta, a tüntetők az ellen demonstráltak, hogy "a kormánnyal szemben kritikus rádiónak március 1-jéig be kell szüntetnie az adást, mert az ország vitatott médiatanácsa elvette tőle a frekvenciát." Hozzátették: "ez ellen vasárnap mindenekelőtt az adó újságírói vonultak az utcára." A lap megjegyezte: "a médiatanácsban kizárólag a kormányzó Fidesz szövetségesei" foglalnak helyet, a testület felállítása pedig a 2011 elején életbe lépett és éles nemzetközi bírálatokat kiváltott médiatörvény alapján történt.

A The Wall Street Journal vezető amerikai gazdasági napilap arról írt: jelentős tömeg vonult föl szombaton Budapest belvárosában, "hogy tiltakozzon az ellen, amit a szuverenitás megsértésének tekint, és kimutassa, hogy támogatja Orbán Viktor miniszterelnök kormányát". A tüntetők "Nem leszünk gyarmat" feliratú transzparens mögött meneteltek, és közben Orbánt támogató jelszavakat skandáltak. "Ez volt egymás után a második olyan hétvége, amikor a kormány támogatói tömeggyűlést tartottak, hogy megmutassák, teljes mellszélességgel kiállnak Orbán mellett, és elutasítják a bírálatok özönét, amelyet a magyar kormány kapott a nemzetközi szervezetektől és Magyarország diplomáciai partnereitől" - írta az amerikai lap.

A Regnum orosz hírportál "EU=CCCP": Magyarország kettéhasította az Európai Uniót? címmel közölt összefoglalójában úgy vélte: a múlt szerdán az Európai Parlamentben szokatlanul visszafogottan beszélő Orbán Viktor "nyilvánvalóan legyőzte ellenfeleit", mivel "álláspontját képes volt úgy feltüntetni, mint Magyarország nemzeti érdekeinek megvédését az európai színtéren a szocialisták és liberálisok balról érkező pártpolitikai támadásaival szemben". Ezzel egyidejűleg "egy másféle ellentét is kezd kirajzolódni Magyarország és Brüsszel között: az új fiatal demokratikus Európa (kiállása) az öreg Európa túlzó elvárásaival szemben. A Regnum azt írta: "a magyar kormány egyelőre további támaszokat keres magának Brüsszellel való konfliktusában", s ez ügyben a regionális szolidaritás mellett az otthoni "hazafias nacionalista érzésekre" támaszkodhat. "E két tényező kihasználására irányuló próbálkozás végképp egyértelművé vált a szombati budapesti tömegtüntetés után", amely újfent felmutatta Európának "a magyar társadalom nacionalista potenciálját", amely a magyar lakosság "nem kevesebb mint háromnegyedét" jelenti - írta az orosz portál.

Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap Mire elég a többség? című kommentárjában arról írt: "Többen többször leírták már, hogy Magyarországon a jelenlegi ellenzék, legyen az parlamenti, esetleg parlamenten kívüli, nem hogy nem tudja megállítani, de még befolyásolni sem képes a kormány politikáját. 2014-ig valószínűleg képtelenek lesznek olyan egységes frontot kialakítani, mely mögé akkora tömeget tudnának felsorakoztatni, mellyel az utcán számban le tudnák nyomni Orbánékat". A szerző szerint "a magyar kormány politikáját és döntéseit ma összesen két szervezet tudja befolyásolni, az Európai Bizottság és a Valutaalap, végső soron mindkettő ugyanazzal az eszközzel, a pénzzel vagy annak megvonásával". "Az ügy pikantériája, hogy végső soron pont az a világrendszer, pont az az eszköz fogja Magyarországon a demokráciadeficites döntéseket visszavonatni, mely a jelenlegi többség szerint antidemokratikus módszerekkel akar uralkodni a világon. Hiába van Orbánéknak kétharmada a parlamentben és a legnagyobb tömege az utcán. Paradoxon, de a nemzetközi tőke is lehet a demokrácia utolsó őre" - zárul a kommentár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?