További vizsgálatot szorgalmaz a WHO főigazgatója a vírus eredetéről

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz

További vizsgálatot szorgalmazott kedden Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arról az elméletről, amely szerint a koronavírus-világjárványt okozó vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki, és bírálta Kínát, amiért korlátozta a nemzetközi szakértők hozzáférését az elsődleges adatokhoz.

A vírus eredetét január 14. és február 9. között Kínában – az első Covid-19-fertőzötteket a közép-kínai Vuhanból jelentették 2019 végén – vizsgáló szakértők úgy vélték, hogy az a legkevésbé valószínű elmélet, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult ki. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azonban a hivatalosan kedden ismertetett jelentésükkel kapcsolatban kijelentette, hogy „ez (a feltevés) további vizsgálatot igényel, feltehetően újabb (különböző területekre) szakosodott szakértők küldöttségeivel, amelyeket kész elküldeni”.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szakértők „beszámoltak az elsődleges adatokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos nehézségeikről”. A főigazgató általában ritkán bírálta nyilvánosan, ahogyan Peking a közös vizsgálatot kezelte – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

Kína nem volt hajlandó átadni az első Covid-19-esetekről az adatokat a WHO helyszínen vizsgálódó szakértőinek – amit a csoport egyik tagja is nehezményezett korábban –, potenciálisan megnehezítve így a járvány kitörési módjának megismerését.

„Teljességgel lehetséges, hogy már voltak Covid-19-fertőzöttek 2019 novemberében vagy októberében Vuhan körül” – közölte Peter Ben Embarek, a WHO-küldöttség vezetője keddi sajtótájékoztatóján, ami arra enged következtetni, hogy a betegség már terjedt azelőtt, hogy dokumentálni kezdték.

A hétfőn kiszivárgott jelentés szerint a szerzők „valószínűnek-nagyon valószínűnek” tartják a vírusnak köztes állat révén az emberre való átkerülését, míg a laboratóriumi incidens eshetőségét „rendkívül valószínűtlennek” minősítették.

A tanulmány elsődlegesként kezeli azt az általánosan elfogadott elméletet, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus az eredeti gazdaállatból (feltehetően denevérből) egy egyelőre még meg nem határozott köztes állat révén került az emberi szervezetbe. A szóba jöhető állatok között szerepel a házimacska, a nyúl, a nyérc, illetve a tobzoska és pézsma borznyest.

A szakértők a gazdaállatról közvetlenül az emberi szervezetbe kerülést „lehetséges-valószínű” kategóriába sorolták. Azt a Peking által támogatott elméletet sem zárták ki, amely szerint a vírus fagyasztott hússal került Kínába, ezt is „lehetségesnek” nevezték.

A jelentés e három hipotézis alapján javasolja a kutatás folytatását, de nem tartja valószínűnek, hogy egy laboratóriumi baleset során fertőződött volna meg ember az új koronavírussal. Donald Trump volt amerikai elnök kormányzata ez utóbbi elmélethez ragaszkodott, Kína pedig vadul tagadta ez a lehetőséget.

A világjárványnak eddig legkevesebb 2,79 millió halálos áldozata volt, amióta az első Covid-19-fertőzötteket 2019. december végén jelentették Vuhanból.

Az AFP hivatalos közléseken alapuló számításai szerint a világban eddig több mint 565 millió adag, Covid-19 elleni vakcinát adtak be 179 országban és területen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?