További 3,5 milliárd eurót ígért Ukrajna támogatására a holland miniszterelnök

zelenszkij schoof

Hollandia további 3,5 milliárd eurót különített el Ukrajna támogatására 2026-ban – jelentette be Dick Schoof miniszterelnök az európai védelemről szóló szerda esti parlamenti vitában.

Az NlTimes hírportál tudósítása szerint Geert Wilders, a legnagyobb koalíciós párt, a radikális jobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetője azonban nem vállalta, hogy támogatja a 3,5 milliárd eurós összeget Ukrajna számára, hacsak nem különítenek el pénzt a holland állampolgárok vásárlóerejének növelésére is. Több forrást követelt az olcsóbb élelmiszerekre, alacsonyabb lakbérekre és csökkentett rezsiköltségekre.

A következő négy évre vonatkozó kormányzati megállapodás tartalmazza az Ukrajna iránti töretlen támogatás vállalását. Ez a kifejezés azonban nem szerepel a négy kormányzó párt által tavaly aláírt koalíciós egyezményben. „Ez azt jelenti, hogy pártként nem vagyunk ehhez kötve” – érvelt Wilders a parlamenti vitában.

A döntést üdvözölte az egyik koalíciós párt, a Szabaddemokrata Néppárt (VVD) vezetője, Dilan Yesilgöz, aki kijelentette, hogy később újraértékelik, szükség van-e további forrásokra. „Ukrajna támogatása a saját biztonságunkról szól” – mondta Yesilgöz a képviselőknek.

Eddig Hollandia több mint 5,88 milliárd euró értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, ebben a nemzetközi alapokhoz történő pénzügyi hozzájárulások is szerepelnek.

Dick Schoof kormányfő szerdán tájékoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arról, hogy Hollandia 700 millió eurót biztosít drónok beszerzésére. Ez a pénz egy már korábban vállalt kötelezettségből származik. Számos ellenzéki párt arra kérte Schoofot, hogy tegyen többet Ukrajnáért, és mielőbb adjon egyértelmű tájékoztatást arról, mit hajlandó vállalni Hollandia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?