Tovább nőtt a vonat elleni terrortámadás halottainak száma

Újdelhi |

<p>Kilencvenre nőtt a halálos áldozatok száma abban az indiai vasúti szerencsétlenségben, amely még péntekre virradó éjjel következett be, feltehetően terrortámadás következtében - közölték a mentőalakulatok szombaton.</p>

Az egymásba rohant vonatok roncsainak szétvágása és átvizsgálása még szombaton is tartott, több mint 30 órával a szerencsétlenség után. Hivatalos közlés szerint eddig összesen 149 sérültet szállítottak kórházba. Az indiai sajtó ugyanakkor kétszáznál is több súlyos sérültről tud.

"Mostanáig 90 holttestet emeltek ki" - erősítette meg Szuradzsit Kar Purakajasztha, az érintett Nyugat-Bengál szövetségi állam rendőrségének vezető nyomozója. "Ez a szám azonban még emelkedni fog, mivel két összeroncsolódott vasúti kocsit csak ezután vizsgálnak át" - tette hozzá.

A szerencsétlenségben egy Kolkatából (Kalkutta) Mumbaiba (Bombay) tartó, utasokkal zsúfolt expresszvonat siklott ki. A szerelvény 13 kocsija a másik sínpárra zuhant, ahol egy szemből érkező tehervonat beléjük rohant.

A kormány szerint a tragédiát terrorcselekmény okozta, amelyet szélsőbaloldali maoista lázadók követtek el. Az indiai vasúttársaság vezérigazgatója pénteken azt mondta, hogy a gyorsvonaton pokolgép robbant. Mások viszont azt állították, hogy a lázadók feltehetően a síneket rongálták meg.

Egy maoista lázadók által támogatott csoport, a Népi Bizottság a Rendőrségi Attrocitások ellen (PCPA) szóvivője a PTI indiai hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta, hogy bármi közük lenne a történtekhez. A PTI korábban azt írta, hogy a csoport magára vállalta a vasúti szabotázscselekmény elkövetését.

Nyugat-Bengál köztudottan egyik fellegvára a maoista lázadóknak, akik több mint harminc éve küzdenek India számos térségében földért, munkáért, a földművesek és általában a szegények jogaiért. Az újdelhi belügyminisztérium adatai szerint a 28 indiai szövetségi államból 20-ban vannak jelen, és mintegy 10-20 ezerre tehető harcosaik száma. Több ezer ember halálát okozták az utóbbi néhány évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?