Tovább esett Obama népszerűsége

Washington |

<p>A nagy munkanélküliség és a magas kormányzati kiadások miatt megriadt amerikai választók körében immár többen elégedetlenek Barack Obama elnök tevékenységével, mint ahányan támogatják.</p>

A nagy munkanélküliség és a magas kormányzati kiadások miatt megriadt amerikai választók körében immár többen elégedetlenek Barack Obama elnök tevékenységével, mint ahányan támogatják - ez derült ki az Ipsos közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.

A megkérdezettek 72 százaléka mélyen aggódik a munkanélküliség miatt, 67 százalékukat pedig erősen nyugtalanítják a kormányzati kiadások. A 9,5 százalékra felkúszott munkanélküliségi ráta és az egekbe szökő költségvetési deficit lerántotta a demokrata párt támogatottságát, és tovább erodálta Obama népszerűségét mindössze 20 hónappal hivatalba lépése után.

A válaszadók 52 százaléka elégedetlen Obamával, 45 százaléka viszont helyesli tevékenységét. Az elnök támogatottsága 3 százalékponttal csökkent júliushoz képest, s most először fordult elő, hogy az Ipsos felmérésében népesebbnek bizonyult azok tábora, akiknek nem tetszik Obama munkája.

Alig több mint két hónappal a novemberi választások előtt a kongresszus mindkét házát és a Fehér Házat egyaránt ellenőrző Demokrata Párt számára aggodalomra adhat okot az is, hogy az amerikaiak 62 százaléka gondolja azt, hogy rossz irányba halad az ország. A bejegyzett szavazók 46 százaléka tervezi azt, hogy a republikánusokra adja szavazatát, 45 százaléka pedig a demokratákra. (A felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék).

A szeptember közepén összeülő kongresszusi tagok nem sok fogódzót találnak a választók véleményében az adócsökkentések kérdésében. Miközben a megkérdezettek 54 százaléka első számú feladatnak tartja a költségvetési deficit csökkentését, 49 százalék meghosszabbítaná a mindenkire kiterjedő adócsökkentések év végén lejáró hatályát. Utóbbi döntés esetén még magasabbra szökne a hiány, ha csak a kormányzat és a törvényhozás meg nem állapodik a költségvetési kiadások mélyreható csökkentéséről, amit viszont bármelyik politikai pártnak igen nehéz véghezvinni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?