Tovább emelkedett az uniós védelmi státusszal rendelkező ukrajnaiak száma decemberben

ukrán menekültek

Mintegy 25 ezerrel több volt decemberben az előző hónap adataihoz képest azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió valamely tagországában, számuk a vizsgált hónap végén meghaladta a 4,26 milliót - derült ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.

A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak - közölte a hivatal.

A brüsszeli jelentés szerint december végén 4 260 080 menedékes státusszal rendelkező ukrajnai állampolgár élt az Európai Unió valamely tagországában, 25 590-nel (0,6 százalék) többen, mint november végén.

Az átmeneti védelmet biztosító legtöbb jogállást ukrajnai menekültek számára ez idáig – a tagállamoktól beérkezett adatok szerint – Németország (1 161 450), Lengyelország (991 630) és Csehország (388 625) biztosította.

A november végi adatokhoz képest decemberben a kedvezményezettek száma a legtöbb uniós országban növekedett. Legnagyobb mértékben Németországban (8830; 0,8 százalék), Lengyelországban (3705; 0,4 százalék) és Csehországban (3435; 0,9 százalék). Az átmeneti védelem alatt álló ukrajnaiak száma csak Dániában (-1995; -5,1 százalék), Olaszországban (-1310; -0,8 százalék) és Franciaországban (-595; -1 százalék) csökkent.

Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva december végén Csehországban (35,7), Lengyelországban (27,1) és Észtországban (25,8) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten az átlag ezer főre vetítve 9,5 volt. A kedvezményezettek 44,8 százalékát felnőtt nők, 31,9 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 23,2 százalékát pedig felnőtt férfiak tették ki. Mindhárom adat 0,1 százalékkal emelkedett decemberben az elmúlt hónaphoz képest.

A jelentés szerint Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 39 165 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára, a vizsgált hónap, december folyamán pedig 275-öt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?