Tovább emelkedett a permi tűzvész áldozatainak száma

Moszkva |

<p>A permi tűz áldozatainak száma vasárnap 146-ra emelkedett, a kórházban kezelt több mint nyolcvan sérült mintegy harmadának az állapota súlyos, életveszélyes.</p>

Permben az emberek az orosz szokásoknak megfelelően vasárnap, a katasztrófát követő kilencedik napon virágokat vittek a december 5-re virradó éjszaka kigyulladt Sánta Ló klubhoz, és gyertyákat gyújtottak a helyszínen. A virágok és gyertyák között az áldozatok fényképét helyezték el. A város ortodox templomaiban vasárnap gyászistentiszteleteket tartottak a halottak emlékére.
    Az ügyészség vasárnapi közlése szerint a katasztrófát a tűzrendészeti felügyelő hanyagsága okozta. Az ügyészség a klubot 2007-ben vizsgáló felügyelő nevét említette meg, aki pusztán formális ellenőrzést hajtott végre, s nem tanulmányozta a műszaki adatokat. Még így is 7 szabálysértést rögzített, s egyebek között megállapította, hogy a mennyezetet fűzfavesszőkből készült szövedékkel díszítették. A felügyelő ennek dacára csupán azt írta elő, hogy a gyúlékony anyagot kezeljék tűzállóságot biztosító vegyszerrel. A vonatkozó iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes helyre.  
     Büntetőeljárás fenyegeti a műszaki engedélyt kiadó hivatal munkatársait is. Az ügyészség vasárnap bejelentette, hogy a klubnak 2007-ben kiadott műszaki engedély hamisított, ugyanis már 2004 elején bővítették a helyiséget, befalazva a nagy kirakatablakokat, de az engedélyben még a korábbi, mintegy 200 négyzetméterrel csekélyebb alapterület szerepel. Hasonló a helyzet a szövetségi illetékes hatóságok által szintén 2007-ben kiadott műszaki engedéllyel is. Ezért a műszaki hivatalok illetékesei ellen is büntető eljárás indítását javasolta a permi ügyészség.
     A tűz, amely december 5-re virradó éjszaka tört ki a Moszkvától mintegy 1200 kilométerre keletre lévő Perm belvárosi szórakozóhelyén, a legújabb kor legtöbb áldozatot követelő katasztrófája. Egyelőre a klub egyik társtulajdonosa, igazgatója és művészeti vezetője, továbbá a tűzvédelmi felügyelet vezetője és egy munkatársa ellen indult eljárás, a másik társtulajdonos belehalt sérüléseibe. A hétvégi orosz lapok élesen bírálták, hogy még egyetlen eljárás sem indult olyan tisztségviselők ellen, akik nyilván szintén jelentős mértékben felelősek a történtekért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?