Japán és Dél-Korea vezetői történelmi látogatást tettek vasárnap az atombomba koreai áldozatainak emlékművénél a nyugat-japán Hirosimában.
Történelmi jelentőségű találkozót tartottak Japán és Dél-Korea vezetői Hirosimában
Kisida Fumio japán kormányfő és Jun Szok Jol dél-koreai elnök feleségeik kíséretében fehér csokrokat helyezett el a Béke Emlékparkban lévő emlékmű előtt, mielőtt egymás mellett fejet hajtottak.
A közös tiszteletadásra a világ hét legfejlettebb iparosodott országa (G7) vezetőinek vasárnapig tartó csúcstalálkozója alkalmából került sor a japán városban, amely 1945-ben a történelem első atombombájának áldozatául esett, és amelyre Japán nyolc, a G7-en kívüli ország, köztük Dél-Korea vezetőit is meghívta.
Ez volt az első alkalom, hogy a két ország vezetői együtt rótták le tiszteletüket az emlékműnél.
Jun Szok Jol a látogatást követő találkozó után azt mondta, „Kisida miniszterelnök e bátor tettére emlékezni fogunk, mert az atombombázás koreai áldozatai iránti fájdalmának kifejezése mellett egyúttal egy békés jövő útját is kikövezte”.
A Tokió és Szöul közötti kapcsolatokat régóta nehezítik a Koreai-félsziget 1910-1945 közötti japán katonai megszállásával kapcsolatos történelmi viták, mint például a második világháború során szexrabszolgaságra kényszerített nők, valamint a japán vállalatok koreai kényszermunkásainak kérdése.
A két ország vezetői azonban, akik Washington szoros szövetségesei, elkezdték szorosabbra fűzni kapcsolataikat a Kína és Észak-Korea által támasztott regionális kihívások miatt.
Jun Szok Jol áprilisban Tokióba látogatott, majd Kisida május elején kereste fel a dél-koreai fővárosba, Szöult, ahol az mondta, „vérző szívvel” gondol a koreaiak japán gyarmatosítás alatti szenvedéseire.
Annak ellenére, hogy mindkét országban a konzervatívok kritikával és szkepticizmussal fogadják a közeledést, Kisida megjegyzései nagy visszhangra találtak Dél-Koreában – hangoztatta a dél-koreai elnök vasárnap.
Kisida válaszában üdvözölte a szorosabb kapcsolatok alakulását, mondván, a kétoldalú találkozók felgyorsulása „a japán-dél-koreai viszony fejlődését mutatja”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.