Törökországban terrorizmusért börtönre ítéltek két cseh állampolgárt

Prága |

<div>Hat év három hónapos börtönbüntetést kapott Törökországban két cseh állampolgár, akik a hatóságok szerint szíriai kurd harcosokkal működtek együtt.</div>

A hírt  cseh külügyminisztériumi közölte. A török ügyészség azzal vádolta a két cseh állampolgárt, hogy segítették a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát. Ankara terrorszervezetként tekint az YPG-re. A cseheket a kelet-anatóliai Van város börtönében őrzik. A bírósági ítélet nem jogerős, a két cseh védője fellebbez – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24). Ľubomír Zaorálek cseh külügyminiszter közölte, találkozót kezdeményez török kollégájával, hogy megvitathassák az esetet. „A mai bírósági ítélet számomra nagy csalódás. Most mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fellebbviteli bíróság a döntést részletesen megvizsgálja. Bízom abban, hogy a magasabb rendű bíróság más döntést hoz” – mondta Zaorálek. A cseh diplomácia továbbra is megadja mindkét állampolgárának a szükséges konzuli segítséget – szögezte le a külügyminisztérium közleményében. A fiatal férfit és nőt, akik ismertek a helyi hatóságok előtt, november 13-án vették őrizetbe, amikor állítólag Törökországból Irakba próbáltak jutni. A török rendőrség egy határellenőrzés során olyan dokumentumokat talált náluk, amelyekben az YPG is meg volt említve. Markéta Všelichová és Miroslav Farkas azt állítja, humanitárius célból érkeztek a régióba, egy mobil kórházat akartak nyitni Szíriában.     A prágai vezetés leszögezte: a hatályos cseh törvények szerint a két fiatal semmiféle törvénysértést nem követett el.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?