Törökország tagadja, hogy kórházra lőttek volna Szíriában

Szíria

Törökország tagadja, hogy kórházra lőttek volna a szíriai Afrín térségében - derül ki a török hadsereg szombat reggeli Twitter-üzenetéből.

"Az Olajág hadművelet úgy folyik, hogy civileket, ártatlanokat és a környezetet ne érje bántódás" - írta a török haderő.

Az afríni kórház ezzel szemben arról számolt be, hogy török ágyúzás érte az épületet, több tucatnyian megsérültek, és legkevesebb 16 ember meghalt a környék egyetlen kórházában. A brit székhelyű Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) úgy tudja, két várandós nő is van a halottak között.

Afrín ostroma hétfőn kezdődött. Azóta az OSDH szerint 43 ember halt meg.

Törökország januárban indított offenzívát Afrín térségében az ottani kurd fegyveresek ellen, akiket Ankara terroristának tart. A kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia a nyugati koalíció egyik legszorosabb szövetségese az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban. Az Egyesült Államok fegyverekkel is támogatta őket. Ankara arra hivatkozva indította meg a támadást januárban, hogy a fegyverkező kurdok biztonsági fenyegetést jelentenek. Törökország attól tart, hogy ha Szíria északi részén a kurdok bármiféle önállóságot szereznek maguknak, az a Törökországban élő, több mint tízmilliós kurd kisebbség önállósági törekvéseit is felerősíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?