Törökország megkezdte az iráni határra tervezett fal építését

Ankara |

<p>Törökország megkezdte az iráni határra tervezett&nbsp;&nbsp;fal építését - jelentette a Dogan török hírügynökség kedden.</p>

Az építményt a szíriai határon emelt fal mintájára 3 méter magas, 2 méter széles és egyenként 7 tonna tömegű, mozgatható betontömbökből állítják fel a hatóságok, így szükség esetén lebonthatják és más helyen húzhatják fel újra. A kivitelezéssel a védelmi minisztérium a Török Állami Lakásfejlesztési Hivatalt (TOKI) bízta meg.

Kedden a kelet-törökországi Agri tartomány kormányzója, Süleyman Elban a helyi rendőr-főkapitány és egy csendőr ezredes kíséretében a helyszínen szemrevételezte a munkálatokat - írta a Dogan.

A török média már májusban beszámolt arról, hogy Ankara falat tervez építeni az iráni határon az 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjai ellen. A PKK iráni táboraiban tartózkodó mintegy ezer milicista támadásaik idején behatolnak Törökország területére, majd pedig visszavonulnak.

A török-iráni határon fekvő Igdir, Agri, Van és Hakkari török tartományokban jelentős számban a kurd kisebbség tagjai élnek.

Ankara tavaly szeptemberében az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen kezdett betonfal építésébe a 911 kilométer hosszú török-szíriai határon. Törökország biztonságát az IÁ mind belső, mind külső támadásokkal fenyegette. A török haderő 2016. augusztus 24-én hadműveletet indított Észak-Szíriában, hogy megtisztítsa a határ menti sávot a dzsihadistáktól, akik körülbelül 95 kilométert tartottak ellenőrzésük alatt közvetlenül a török határon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?