Roncsokat találtak a Titanic közelében az eltűnt merülőhajó utáni kutatás közben

Roncsokat találtak a Titanic közelében az eltűnt merülőhajó utáni kutatás közben

Roncsokat találtak a Titanic közelében az eltűnt Titan merülőhajó utáni kutatás közben – közölte az amerikai parti őrség csütörtökön a Twitteren.

A roncsokat a keresési területen belül fedezték fel egy távvezérlésű víz alatti robot segítségével, és jelenleg is vizsgálják – tette hozzá a parti őrség.

A tájékoztatás nem terjedt ki további részletekre, így arról sem írtak, hogy szerintük a Titanhoz köthetők-e a törmelékek. Az ügyben később sajtótájékoztatót tartanak.

David Mearns, a merülőhajón lévő utasok ismerőse, aki maga is merülési szakértő a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy a roncsdarabok között azonosították a Titan egyik talprészét és hátsó borításának egy darabját is.

A Titan vasárnap indult útnak öt emberrel a fedélzetén eredetileg kevesebb mint félnaposra tervezett útjára a Titanic roncsaihoz, mintegy 96 órára elegendő, és feltételezések szerint mostanra elfogyott oxigéntartalékkal.

A turisztikai célokra használt búvárhajón tartózkodott a tulajdonos Oceangate tengeri kutatóvállalat alapítója, egy brit felfedező, egy francia búvár, valamint egy pakisztáni üzletember és fia is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?