Tömegsírok Csecsenföldön

Groznij. A Csecsenföld dél részén fekvő Emaszuli település mellett feldarabolt holttestek maradványait rejtő gödrökre, a főváros, Groznij mellett pedig két súlyosan bántalmazott férfi elásott holttestére bukkantak. Egyelőre sem az áldozatok személyazonosságát, sem az esetleges elkövetők körét nem sikerült megállapítani.

Ismét tömegsírokat tártak fel Csecsenföldön. Az első vizsgálatok szerint az Emaszuli közelében talált áldozatok valamennyien férfiak voltak, akiknek fejüket és karjukat vágták le a gyilkosok. A Groznij mellett talált emberi maradványokon súlyos sérülések voltak láthatók, a tettesek mindkét férfinak kiverték minden fogát is. Az elmúlt évek során rendszeresen tártak fel hasonló tömegsírokat.

A szövetségi erők és a szakadár fegyveresek kölcsönösen egymást vádolják emberek meggyilkolásával és maradványaik eltüntetésével. Szakadár források és orosz emberjogi aktivisták sem zárják ki, hogy az orosz hadsereg által végrehajtott, tisztogatásoknak is nevezett razziák során letartóztatottak egy része is tömegsírokban végzi. Többször felmerült az a gyanú, hogy emberrabló bandák is hasonló módszerekkel tüntetik el váltságdíj reményében foglyul ejtett áldozataikat.

A múlt héten az Európa Tanács parlamenti közgyűlése Moszkva heves tiltakozása ellenére támogatta Rudolf Bindig német képviselő azon elképzelését, hogy a délszláv háborút vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékhez hasonló jogi testületet állítsanak fel Csecsenfölddel kapcsolatban is. A szociáldemokrata politikus egyik érve, hogy az orosz igazságszolgáltatás nem alkalmas a csecsenföldi háborús bűntettek felderítésére, éppen a tömegsírok felderítetlen ügye miatt.

Oleg Mironov, az állampolgári jogok oroszországi biztosa a közelmúltban szorgalmazta a tömegsírban talált áldozatok személyazonosságnak megállapítását és haláluk körülményeinek feltárását az orosz hadsereget ért vádak tisztázása miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?