Töltést emelnek a fukusimai atomerőműnél

Tokió |

<p>A tervek szerint töltést emelnek a március 11-i földrengésben és szökőárban megsérült fukusimai erőmű közelében, hogy megvédjék a létesítményt az újabb óriáshullámoktól - írta vasárnap a Jomiuri című japán napilap.</p>

Az újság szerint szeizmológusok nem zárják ki, hogy a márciusi pusztító erejű földmozgás óta folytatódó utórengések közül a legerősebbek ismét szökőárat gerjeszthetnek. Nyolc métert meghaladó óriáshullámok alakulhatnak ki, amelyek veszélyeztetnék az atomerőmű biztonságát. A szakértők ezért azt tervezik, hogy kövekkel és dróthálóval megerősített, tíz méter magas töltést emelnek az atomerőműhöz közeli partszakaszon.

A munkálatokat a tervek szerint június közepére fejezik be.

A Fukusima-1 atomerőművön keletkezett károk vizsgálata kimutatta, hogy a legnagyobb bajt nem a földrengés, hanem az azt követő cunami okozta.

Az erőművet üzemeltető vállalat, a Tepco közölte vasárnap, hogy az atomerőmű alsó részeiben és a talajvíz-elvezető rendszerben csaknem 87,5 ezer tonna erősen radioaktív víz gyülemlett fel, amelyet ideiglenesen tartályokba szivattyúznak át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?