Tőkés László az erdélyi autonómiáról

Budapest. Tőkés László szerint az RMDSZ hivatalos vezetősége elszabotálja az autonómia létrehozását és a magyar kormányzat sem támogatja az ügyet. A királyhágómelléki református püspök erről tegnapi budapesti, Üzenet haza címmel tartott sajtótájékoztatóján beszélt.

Budapest. Tőkés László szerint az RMDSZ hivatalos vezetősége elszabotálja az autonómia létrehozását és a magyar kormányzat sem támogatja az ügyet. A királyhágómelléki református püspök erről tegnapi budapesti, Üzenet haza címmel tartott sajtótájékoztatóján beszélt. „Úgy látjuk, hogy a Fidesz egyértelműen támogatja az autonómiát, a másik ellenzéki párt, az MDF gyakorlatilag támogatja, a kormánypártok viszont erőteljesen az autonómiát elszabotáló RMDSZ-csúcsvezetőség mellé állnak” – mondta. Tőkés szerint a magyar kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája hullámzáson megy át, kihátrálást mutat az erdélyi autonómia, a kedvezménytörvény mögül. „Meginog az egyetemi kérdés, minden olyan összmagyar politikai célkitűzés, amelyben valaha sikerült egyezségre jutni, meginog, megzavarodik a magyar diplomácia, elbizonytalanodnak a határon túli magyar szervezetek.” A püspök a tájékoztatón arra kérte a magyar kormányt, a magyar politikai pártokat, hogy hathatósan támogassák az erdélyi autonómia létrehozását. Szerinte új politikai konszenzusra van szükség. Az erdélyi autonómiáért fellépők szövetségest keresnek Magyarországon és „odahaza” is – tette hozzá. Tőkés László megjegyezte: a romániai hatalom és az „ellenérdekeltek” odáig mentek el az autonómia megkérdőjelezésében, hogy nemrégiben a román parlament elé került nemzetbiztonsági törvénytervezetben az autonómiát célzó törekvéseket a korrupcióval, a fajgyűlölettel, a kábítószer-kereskedelemmel, az adócsalással együtt a nemzetbiztonságot fenyegető cselekedetek közé sorolják. Az erdélyi magyar önkormányzatért küzdők Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) akarnak felállítani. A tanács december 13-án alakulna meg Kolozsvárott. Székely Nemzeti Tanács néven októberben már létrejött egy nemzetiségi alapon szerveződő testület Romániában. Tőkés László utalt arra, hogy az RMDSZ 1993-ban elfogadott programja – amelyet azóta minden kongresszuson megerősítettek – tartalmazza a három szintű autonómia programját. Szerinte az erdélyi magyar televízió létrehozása nem helyettesíti az autonómiát, az csak azt jelentené, hogy az RMDSZ önálló televízióhoz jutna. Az önálló erdélyi televízió megvalósításáról az RMDSZ elnöke, Markó Béla és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök állapodott meg november közepén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?