Tőkés: Az erdélyi magyarságot akarják megfélemlíteni

Bukarest |

<p>Tőkés László európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát látja abban, hogy a román politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől - derült ki az EP-képviselő nyilatkozatából, amelyet sajtóirodája szombaton tett közzé az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) honlapján.</p>

 "Azért aláznak meg emberségemben, azért hangzik el ellenem ismételten ádáz gyűlöletbeszéd, valós érdemeimtől azért akarnak megfosztani, mert magyar vagyok, és - mint a jó román a románsága mellett - a magyarságomért kiállok" - fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László, arra utalva, hogy több román politikus indítványozta: vonják vissza tőle román állami kitüntetését, amelyet az 1989-es romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért kapott 2009-ben.     Tőkés Lászlót azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.     A temesvári református gyülekezet egykori lelkésze a Ceausescu-diktatúra falurombolási terve elleni egyházmegyei felhívás 25. évfordulója alkalmából reagált a személyét ért "vehemens román támadássorozatra".     "1989-es temesvári forradalmi érdemeimért nekem ítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásával akarnak példát statuálni, saját politikai érdekből, illetve az önrendelkezési jogait egyre erőteljesebben követelő magyar közösség megleckéztetése és megfélemlítése céljából" - olvasható Tőkés László nyilatkozatában.     1988. szeptember 6-án, az – akkori nevén – Nagyváradi Református Egyházkerület temesvári egyházmegyéjének aradi közigazgatási értekezletén Molnár János és Tőkés László kezdeményezésére a lelkészi kar szinte egyhangúsággal fogadott el egy felhívást, amelyben Ceausescu ördögi terve, a falurombolás ellen tiltakoztak. A múlt század 80-as éveiben az Arad központú Temesvári Református Egyházmegye lelkészeinek memoranduma volt az egyetlen helyi, szervezett, nyilvános és testületi fellépés a nemzetközi felháborodást kiváltó romániai, úgynevezett területrendezési és szisztematizálási tervvel szemben - mutat rá a KMS honlapján közzétett közlemény. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?