Tojással és kővel dobálták meg Medgyessy Pétert

Budapest. A magyar miniszterelnök nem tudta elmondani ünnepi beszédét Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából, mert rendzavarók tojást, almát, krumplit és köveket dobáltak a helyszínre érkező kormánytagok felé.

Budapest. A magyar miniszterelnök nem tudta elmondani ünnepi beszédét Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából, mert rendzavarók tojást, almát, krumplit és köveket dobáltak a helyszínre érkező kormánytagok felé. A reformkori politikus szülőfalujában, a Zala megyei Söjtörön tartotta szombaton kihelyezett ülését a magyar kormány; a kabinet ülése után tartott ünnepséget MIÉP-es párthívek zavarták meg. Néhányan fütyülni és hazaárulózni kezdtek, egyesek pedig dobálózni kezdtek.

Medgyessy Péter az ünnepi kormányülés előtt tartott rövid beszédében elmondta: „Ennek a kormánynak, amely megalakulása pillanatától a konszenzusteremtésre törekszik, különösen fontos, hogy méltó módon megemlékezzen Deák Ferencről, a deáki hagyományokról.” Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke Deák Ferencet a nemzeti-liberális nemesi reformmozgalom egyik kiemelkedő vezetőjeként méltatta. Az akadémikus szólt arról, hogy a kiegyezést, a dualizmus rendszerét sok bírálat érte és érheti, de a legkevésbé az, hogy Magyarországot alárendelt, elnyomott helyzetbe hozta.

A kihelyezett kormányülés után Deák Ferenc négy év alatt, 80 millió forintból felújított szülőházának avatására vonultak a kormánytagok. A miniszterelnök ekkor csak annyit tudott mondani: „Deák azt mondta: jobban tudom szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet, s ezt tudom ajánlani mindannyiunknak.” Hozzátette – „Nézzük meg a házat!” Az épület falán a kormány nevében Kiss Péter kancelláriaminiszter helyezett el koszorút. Hiller István a kormányülés utáni sajtótájékoztatón élesen elítélte az emlékház előtt történt rendzavarást, és gyalázatnak nevezte, hogy Deák Ferenc szülőházát tojással dobálták meg. A kulturális miniszter, az MSZP alelnöke elmondta: miközben az ország méltósággal emlékezik a haza bölcsére, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a jobboldal radikálisai a Himnusz alatt, Deák Ferenc szülőháza előtt keltettek zavart.

Bár a Fidesz politikusainak többsége elítélte a történteket, Halász János, a Fidesz szóvivője a megemlékezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a Deák-év a millenniumi ünnepségekkel összehasonlítva „látszat- és kirakatünneplés”.

Győri Béla MIÉP-szóvivő az események után a követlező nyilatkozatot hozta nyilvánosságra: A MIÉP megtartotta „Még kér a nép”-fórumát Söjtörön, a kihelyezett kormányülés színhelyén. A Deák-ház elé vonult tömeg belefojtotta a szót Medgyessy Péterbe, annak ellenére, hogy a községben több száz kommandós, rendőr és civil ruhás biztonsági ember dolgozott. A kormány nem tudott találkozni a község népével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?