Többtucatnyian meghaltak egy vonatbalesetben Egyiptomban

Egyiptom vonatbaleset

Legalább 32 ember életét vesztette és hatvanhatan megsérültek egy súlyos vonatbalesetben az Egyiptom középső részén található Szohág tartományban – jelentette az egyiptomi állami televízió pénteken az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint két személyvonat ütközött egymásnak. A Kairótól mintegy 460 kilométerre délre fekvő Tahtánál bekövetkezett szerencsétlenség helyszínén készített felvételeken kisiklott vasúti vagonokat lehetett látni egy vízcsatorna felett.

A felvételek tanúsága szerint utasok rekedtek a roncsok között. Járókelők segítettek a testeket távolabb cipelni. A sérültek közül többen eszméletlenek voltak, egyeseken vérző sebeket lehetett látni. Mentők tucatjait riasztották a baleset helyszínére.

A főügyész hivatala szerint vizsgálatot indítottak az ügyben.

Az egyiptomi vasúti hatóság közölte, hogy a szerencsétlenség azt követően történt, hogy valaki meghúzta a vészféket. A hirtelen megállás következtében a hátulról érkező szerelvény nekiütközött az elől lévőnek.

32 killed, 66 injured in Sohag's train collision: Health Ministry pic.twitter.com/g1hrDcHIFR

— Daily News Egypt (@DailyNewsEgypt) March 26, 2021

Egy biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a két szerelvény nem nagy sebességgel ütközött egymásnak.

Egyiptom vasúti hálózata ismert arról, hogy a nem megfelelő karbantartás miatt gyakoriak a balesetek. 2017-es adatok szerint 1793 vasúti baleset történt az észak-afrikai országban. Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök 2018-ban közölte, hogy az országnak mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra lenne szüksége az elöregedett vasúthálózat felújítására. Szíszi egy nappal azt követően beszélt erről, hogy egy teher- és egy személyvonat ütközésében tizenketten vesztették életüket.

#BREAKING: 50 people injured in collision of two trains in Upper Egypt: official from the Health Ministry to local media#EgyptToday #BreakingNews | #طهطا #سوهاج #عاجل #قطارين pic.twitter.com/pf6TJAuxj5

— Egypt Today Magazine (@EgyptTodayMag) March 26, 2021

2017-ben Alekszandria határában két személyvonat ütközött össze, 43 ember életét kioltva. Egy évvel korábban pedig 51-en vesztették életüket Kairó közelében két helyi érdekű vasút balesetében.

Egyiptom legtöbb halálos áldozatot követelő vasúti balesete 2002-ben történt. Akkor több mint háromszázan haltak meg egy személyvonaton keletkezett tűzben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?