Többen meghaltak kormányellenes tüntetésekben Kenyában

kenya tuntetes

Országszerte legalább hatan vesztették életüket az új adók miatti kormányellenes tüntetésekben Kenyában – közölték a helyi hatóságok.

Kithure Kindiki kenyai belügyminiszter közleményében elítélte a megmozdulásokat kísérő erőszakot és fosztogatást. Elmondta: sokan meghaltak, a biztonsági erők és a polgári lakosság több tagja súlyosan megsérült, és jelentős károk keletkeztek.

„Véget vetünk a büntetlenség kultúrájának” – figyelmeztetett.

Rendőrségi források szerint a kenyai főváros, Nairobi közelében található Mlolongóban három, Kitengelában kettő, Emaliban pedig egy ember halt meg. A tiltakozók közül többen a biztonsági erőkkel zajló összecsapásokban vesztették életüket.

Nairobi Kangemi nevű nyomornegyedében 53 gyerek került kórházba, és néhányan eszméletüket vesztették, miután könnygázt vetettek be az osztálytermeik közelében - mondta el egy egészségügyi forrás.

Szerdán országszerte több városban zajlottak tüntetések, amelyek esetenként összecsapásokba torkollottak a tiltakozók és a biztonsági erők között. A hatóságok több helyszínen könnygázzal oszlatták fel az erőszakossá váló tömeget.

Raila Odinga, a kenyai ellenzék vezéralakja és a kormányellenes megmozdulások egyik szervezője éles lőszer használatával vádolta meg a rendőrséget.

Kedden a rendőrség betiltotta az ellenzékiek által szerdára tervezett tüntetéseket, arra hivatkozva, hogy nem értesítették előre a hatóságokat.

Kenyában már a múlt pénteken is halálos kimenetelű megmozdulások törtek ki Raila Odinga felhívására. Az ellenzéki vezető szerint a halálesetek oka a rendőrség, amely úgy döntött, hogy könnygázzal és éles lőszerrel oszlatja fel a tüntetést.

A kenyai emberi jogi bizottság a rendőrséget érintő bejelentett incidensek kivizsgálására szólított fel.

Odinga, aki William Ruto ellenfele volt az ellenzék által elcsaltnak nevezett 2022-es elnökválasztáson, heti rendszerességgel tervez tüntetéseket a kormány politikája ellen. Július elején Ruto számos új adóval sújtotta a magas inflációval küzdő ország lakosságát, és egyebek között 8-ról 16 százalékra emelte az üzemanyagok áfáját, valamint további adókat vetett ki a bérekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?