Többen meghaltak hőgutában egy szabad ég alatt rendezvényen

hőguta k

Tizenegy embert meghalt, több mint 20 ember pedig kórházba került hőguta miatt a nyugat-indiai Mahárástra államban lévő Mumbai mellett rendezett szabadtéri díjtáadó ünnepségen, amelyen több vezető politikus is részt vett – jelentette hétfőn a BBC brit közszolgálati hírtelevízió hírportálja.

A vasárnapi, mintegy három órán át tartó rendezvényen ezrek vettek részt, köztük Amit Shah belügyminiszter és a kormányzó  Indiai Néppárt (Bháratíja Dzsanata Párt, BJP) több más vezető politikusa is. Az ünnepség végén sokan kiszáradásra, magas vérnyomásra és egyéb, hőguta okozta tünetekre panaszkodtak.

A díjátadót egy ismert szociális munkás tiszteletére rendezték, és bár aznap rekordmeleget mértek, a hatóságok pedig hőségriadót is elrendeltek, a rendezvényről készített felvételeken jól látszik, hogy a szervezők semmiféle árnyékos helyről nem gondoskodtak.

Tisztségviselők mindazonáltal azt mondták, a díjátadón frissítőket és orvosi felügyeletet is biztosítottak a résztvevőknek.

Eknat Sinde, Maharastra államminisztere váratlannak és fájdalmasnak nevezte a tragédiát, és bejelentette, hogy az áldozatok hozzátartozói 50 ezer rúpia (207 ezer forint) kártérítést, a kórházban ápolt emberek pedig ingyenes ellátást kapnak.  

Április egyike a legmelegebb hónapoknak Indiában, az ellenzék pedig azt vetette az állam kormányzata szemére, hogy nem lett volna szabad ebben az időszakban megtartania a rendezvényt és vizsgálatot sürgetett.

Indiában 1901 óta az idei február volt a legmelegebb, az ország meteorológiai intézete további hőhullámokat valószínűsített a márciustól májusig terjedő időszakra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?